Szatmár megye tortája kerestetik – jótékonysággal egybekötött verseny
A sikeres Magyarország tortája, valamint a Kaplony tortája mintájára a Szatmár megyei RMDSZ Nőszervezete idén Szatmár megye tortája versenyre hívja a lelkes cukrászokat. A rendezvényre november 10-én, vasárnap 15 órai kezdettel kerül sor Szatmárnémetiben, a Megmaradás Házában.
„A Nőszervezet számára kiemelten fontosak Szatmár megye hagyományai, ízei, kultúrája a vérünkben van, olyan kincseket őrzünk itt, amelyek sajátosak a térségünkben. Ezeket a gasztronómiai csodákat szeretnénk összegyűjteni, hiszen torta formájában begyúrhatjuk, megsüthetjük, betölthetjük krémmel és megmutathatjuk, hogy miért is vagyunk ilyen különlegesek!” – meséli Fanea Imola, az RMDSZ megyei nőszervezetének elnöke.
Jelentkezhet bárki, a megye bármelyik településéről. Mi a koncepció? Olyan tortát készíteni, amely jellegzetesen Szatmár megyei úgy ízvilágában, mint formájában, díszítésében és természetesen összetevőiben egyaránt.
„A zsűri díjazza majd az eredetiséget, a látványt, azt, hogy mennyire jelenik meg Szatmár bármely jellegzetessége a süteményben. A többit a fantáziára bízzuk. Tudjuk, hogy számtalan ügyes cukrász él és alkot itt. Foglalkozz tortákkal amatőr vagy profi szinten, ez a kihívás biztos, hogy megmozgat! Természetesen értékes nyeremények várják az édességek készítőket!” – tette hozzá a nőszervezet elnöke.
Jelentkezni és bővebb információkat kérni a 0752420376-os telefonszámon lehet, Fanea Imolánál.
Az eseményen a torták kóstolása ingyenes, de a szervezők adományokat várnak a kijelölt dobozokban. A befolyt összeget Pozsonyi Sámuel-Noel (Somika) kezelésére ajánlják, így támogatják őt és családját a gyógyulásért folytatott harcban.
Minden egyes hozzájárulás számít. Együtt csodát tehetünk!