Petőfi egy egész közösség identitásának és történelmének szimbóluma

| december 29, 2023 |

December 29-én, Szendrey Júlia születésének 195. évfordulóján a Szamos folyóirat, a Szamos Diákirodalmi Kör, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont, a Szatmár Megyei Tanács, valamint Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa támogatásával a szatmárnémeti Petőfi-szobornál szervezte meg a Petőfi 200 Szatmár megyei zárórendezvényét.

Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője nyitóbeszédében elmondta: „Egy éve, december 30-án, ezen a helyen nagyon mostoha időjárási viszonyok között, egy másik Petőfi-szobor előtt nyitottuk meg a Petőfi 200 Szatmár megyei rendezvénysorozatot. Egy eseményekben gazdag év áll mögöttünk. Ami itt most legjobban látható: Petőfi Sándor mellszobra helyén a költő egész alakos szobra díszíti Szatmárnémeti egyik jellegzetes parkját. A Szamos folyóirat egész évben rendszeresen közölte a Petőfi-kutatások legújabb eredményeit, és külön összeállításban lehet megtalálni a Szatmári Kalendárium 2023-ban azokat az írásokat és tanulmányokat, amelyek Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Szatmár megyei tartózkodásának történeteit tárják az olvasók elé. A Szamos-kiadványokban lehetett olvasni a 125 éve született Petőfi Zoltánról és a 195 éve épp ezen a napon született Szendrey Júliáról, akikről Erdődön emlékeztünk meg. Az emlékév során mozgalmas volt a Szamos Diákirodalmi Kör élete is. A diákok meglátogatták Szatmár megye Petőfi-emlékhelyeit, részt vettek irodalmi műsorok megszervezésében és meghívottként adtak elő önálló műsorokat rendezvényeken. 2024-ben is lesz Petőfi-megemlékezés a költő halálának 175. évfordulóján.”

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Petőfi-szobor jelentőségéről beszélt. „Egy esztendő telt el azóta, hogy Önök előtt jelenthettem be: az RMDSZ Szatmárnémeti szervezete a költő születésének 200. évfordulóját égész alakos Petőfi-szobor állításával ünnepli. Most, amikor újra itt állok Önök előtt, az jár a fejemben, hogy az István téren felállított, egész alakos Petőfi-emlékmű nem csupán egy szobor, hanem egy egész közösség identitásának és történelmének szimbóluma is. Mert ez a nagyszerű alkotás, ez a kifejező szobor nem csupán hideg bronz, hanem egy identitástudata az itt élő szatmári magyar közösségnek. Petőfi Sándor nemcsak a magyar irodalom kimagasló alakja, hanem a nemzeti öntudat és szabadság iránti szenvedély megtestesítője is, aki a legszenvedélyesebb verseit épp Szatmárban és környékén írta. A költő kitörölhetetlen sorainak köszönhetően városunk egy olyan híd, ahol a múlt és a jelen találkozik, és ahol a magyarság megőrzi és ápolja a nagy költő örökségét. Petőfi Sándor költészete emlékeztet bennünket arra, hogy kultúránk, nyelvünk és történelmünk nemcsak közös örökségünk, hanem közös büszkeségünk is. Bátran mondhatjuk, hogy itt, Szatmárnémetiben, egy olyan városban élünk, ahol a múlt és a jelen összefonódik, és ahol immár ez a jelentős műalkotás őrzi közösségünk összetartozását. Nemzetünk legnagyobb költője 200 éve született. Mindent, amit adott és leírt nekünk, követendő. Azt kívánom mindannyiuknak, legyenek forradalmárok akár a költő, lélekben legyünk Petőfik, ha pedig hív a haza, akkor: Talpra magyar!”

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke rávilágított: „Petőfinek sikerült olyan dolgokat alkotni, ami miatt ma is aktuális. Az idei erdődi megemlékezésen hangzott el ez év szeptemberében egy irodalomtörténész szájából, hogy talán Petőfi az egyetlen olyan költő, aki úgy élt, ahogy írt és úgy írt, ahogy élt. Nem csak írt a forradalomról, hanem annak részese volt és az életét adta érte. Ezért erős bástyája a kultúrának Petőfi és neve meg tudott maradni két évszázadon át, és reméljük meg fog maradni ezentúl is. A szatmári magyar közösség megmutatta, hogy ma is követője, a költő mellszobrát egész alakos szoborra cserélte. Ezzel nem csak őt tiszteljük, hanem saját kultúránkat, saját magunkat is. Minden szatmári büszke kell legyen, hogy itt van egy közösség, melynek tagjai ennyire tisztelik nagy elődeit.

A Szamos Diákirodalmi Kör tagjai — Hága Jázmin, Schvarzkopf Tamás, Sebő Kata, Bozsó Bíborka, Loga Szilárd, Loga Levente és Fodor Fiona Rebeka — Petőfi Sándor és Szendrey Júlia életét átfogó összeállítást adtak elő, a műsort Berei Edina magyartanár állította össze. Petőfi verset szavalt Loga Szilárd és Tepfenhart Bettina.

Közös versmondás következett: Petőfi Sándor Szeptember végén című versét a résztvevők Ary Dalma egykori versmondó irányításával mondták el a résztvevők. A rendezvény koszorúzással ért véget.