Márciusban, a nemzeti ünnepünkre készülve sokféleképpen fogalmazódik meg bennünk a szabadság gondolata. Az idősebbektől hallhatunk még a háborús évekről, a kommunista elszigeteltségről és azokról a korlátokról, amelyeket a diktatúra éveiben szabtak az emberekre a rendszer kiszolgálói. Szükség van a múlt ismeretére ahhoz, hogy párhuzamot tudjunk vonni a múlt és a jelen között. Természetesen szükség van arra is, hogy megfogalmazzuk, mit értünk ma az egyéni és a közösségi szabadság alatt.

Ha mélyebben átgondoljuk a szabadság fogalmát, megállapíthatjuk, hogy nincs olyan szabadságkép, melyet ne korlátozna valami. A bibliai teremtéstörténetben az első emberpár számára minden megadatott, de volt egy tiltás, egy szabadságkorlátozás, melynek megszegése után maga az Édenen kívüli szabadság okozott nehézségeket azzal, hogy mindenért meg kellett küzdeni.

A történelem folyamán minden rendszer megbukott, majd jött egy új, ami egy idő után ismét nem működött, az újabb rendszerváltás után pedig az emberek elég gyakran elkezdték rehabilitálni a múltat.

Ma is minden egyéni és közösségi szabadság korlátozása a múltból fakad, de jelentősen meghatározzák a jelen korlátai is. Az emberek kevésbé foglalkoznak a közösségek szabadságával, a nagy hangsúlyt az egyéni szabadság elérésére helyezik. Pedig a kettő elválaszthatatlan egymástól: Az egyén csak egy szabad közösségben lehet szabad, a közösség pedig szabad egyénekből áll.

Ma a szabadságharc hőseire emlékezünk és bár más körülmények között, más eszközökkel, de 177 évvel később is vívjuk a napi küzdelmeinket a szabadságunkért, nyelvünk, kultúránk, nemzetünk megmaradásáért.