Minden magyar gyermek számít!

| április 30, 2024 | , , |

Folyamatban van az előkészítő osztályba történő beiratkozás, az első szakaszban a szülők május 14-ig írathatják be gyermeküket az általuk kiválasztott iskolába.

Szeptembertől az a gyerek kezdhet előkészítő osztályt, aki 2024. augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, mindazoktól pedig, akik szeptember 1. és december 31. között töltik be 6 évet, a beiratkozáshoz szükség van az óvoda igazolására, illetve abban az esetben, ha a gyerek nem járt óvodába, a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont (CJRAE) ajánlására.
Amennyiben a gyereket a lakókörzetébe tartozó iskolába íratják, a beiratkozási kérvény iktatásával automatikusan felvételt is nyer az intézménybe, ha viszont a körzeten kívüli iskolába jelentkezik, kizárólag a szabadon maradt helyeket töltheti be, az adott iskola által megszabott kiválasztási szempontoknak megfelelően. A szülőknek érdemes tudniuk azt, hogy a beiratkozási ív kitöltésekor lehetőségük van bejelölni azt az opciót, hogy a körzeti iskola tartson fenn egy helyet a gyerekük számára, arra az esetre, ha a gyerek helyhiány miatt nem jut be a körzeten kívül választott iskolába.
Beiratkozni a kiválasztott tanintézményben kell, a beiratkozási kérvényt helyben ki lehet tölteni és hitelesíttetni, ami azt jelenti, hogy a szülő aláírásával igazolja, hogy a kérvényben szereplő adatokat ellenőrizte és megfelelnek a valóságnak. A beiratkozási kérvényt online is ki lehet ugyan tölteni, de a szülőnek azt is személyesen hitelesíttetnie kell az aláírásával.

Szükséges dokumentumok

A szülő/törvényes gyám személyi igazolványának másolata és eredeti példánya; az elvált szülőknek a kérelemmel együtt be kell nyújtani egy jogerős bírósági ítéletet is, amelyből kiderül, hogyan gyakorolják a szülői felügyeletet, és az is, hol van a kiskorú lakóhelye; a gyermek születési anyakönyvi kivonatának eredeti példánya és másolata; szükség esetén ajánlás.
A beiratkozás első szakasza május 14-ig tart, május 29-én teszik közzé a beiratkozott gyerekek névsorát és a szabad helyek számát az oktatási intézményekben és a megyei tanfelügyelőségek honlapján. A beiratkozások második szakasza május 31. és június 7. között tart, majd június 21-én függesztik ki az előkészítő osztályba beiratkozott gyerekek végső listáját az összes tanintézményben.

Iskolát választani hatalmas felelősség

A szülőknek tudniuk kell, hogy magyar tagozaton van elegendő hely minden gyerek számára, és rendkívül fontos, hogy minden gyerek anyanyelvén tanuljon.
Ahogy azt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a magyar nyelvű iskolaválasztás kapcsán tavaly kiadott állásfoglalásában is megfogalmazta: „iskolát választani hatalmas felelősség, mert gyermekeink jövőjét egy életre meghatározza, hogy milyen intézményben indulnak el a tudás megszerzésének rögös útján. Felelős döntést hozni nagyon nehéz, hiszen minden egyéni döntésünk közösségünk jövőjének alakulására is nagy hatással van. A szülők a legjobbat szeretnék nyújtani gyermekeiknek, amikor az iskola, osztály, szak, választásakor mérlegelnek, sokféle szempontot érvényesítenek. Hasonlóképpen jár el a hivatását szerető, tanítványait jól ismerő pedagógus is, amikor tanácsot ad, felelősen irányítja diákjait a képességeiknek, érdeklődésüknek megfelelő iskola kiválasztásában” – fogalmazott Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, emlékeztetve arra, hogy számos kutatás igazolja, a gyermek anyanyelvén gyorsabban, pontosabban tanul, emlékezetében könnyebben megmarad az ismeretanyag.”