Egyesek szerint értékválságban van a társadalom, mások szerint az értékátalakulás időszakát éljük. Mi változott? Az eddigiektől eltérően nem az elit mondja meg mi az érték, mi a jó, hanem a fogyasztó. Kihalóban van az a szemlélet, amikor a divatdiktátorokhoz hasonló kultúrdiktátorok mondták meg hogy mi a művészet (mit kell olvasni, milyen zenét kell hallgatni, milyen képzőművészeti kiállításra vagy színházi előadásra kell elmenni…). Mindig voltak sznobok – vannak ma is –, akik együtt haladnak az elit által felkavart hullámokkal, és mindig az történt – az történik ma is –, hogy az árral haladók lemorzsolódnak, észreveszik, hogy a magaskultúrának nevezett „alkotások” számukra nem szórakoztatóak és nem is tanulságosak. Az alkotói szabadság fogalma mellett megjelent a befogadói szabadság fogalma és mindkettő egyenértékű lett. A fogyasztók között egyre kevesebb a sznob, és egyre többen vannak azok, akik maguk akarják eldönteni, hogy számukra mi a szórakoztató, mi a tanulságos, mi az érték… Ennek megvannak a veszélyei, hiszen könnyen át lehet esni a ló másik oldalára, könnyen átsodorhat az ár egyik partról a másikra. Amennyiben mindenki külön értékszabályok szerint él, lehetetlenné válik a hatékony oktatás-nevelés, a közösségépítés, a közösségi identitás kialakulása… 

Egyesek szerint pozitív, mások szerint negatív hatással van ránk a digitalizáció, sokan viszont annak kényelmét értékelik. A kultúrafogyasztás egy ideje nem a tankönyvekből megtanult ajánlások alapján történik, hanem a közösségi média befolyása szerint. Az ilyen típúsú kultúrafogyasztók sohasem válnak kultúrahordozókká, nem is válhatnak, mert még mindig igaz, hogy csak az érték maradandó. Csak az érték időtálló. A kordivatból nehezen születik érték, ha mégis, egyre kevesebben vannak azok, akik képesek értékhordozókká válni, és olyan kultúrát képviselni, amit nem mindig könnyű átvinni a következő nemzedék számára. Nehéz ez akkor, amikor az iskolákban csak felszínesen tanítanak történelmet és művészettörténetet. A kortársművészet annyira gazdag és sokszínű, hogy képtelenség eldönteni mi közülük az érték, mi az, amit meg kell őrizni akkor is, ha most éppen nem eladható. 

A társadalom két kategóriába osztódott, kategorizálódtak a művészek is. A kategóriák közt egyre nagyobb a távolság, átjárhatóságra csak piciny rések maradtak. Megerősödött viszont az egymás iránti bírálat. Ami az egyik oldalon művészet, az a másik oldalon giccs. Bármit lehet giccsnek nevezni, ugyanúgy bármit művészetnek. Lehet mindkettő igaz, lehet egyik se. Mennyit ismerünk az eddig felhalmozott kultúrából, és hol vannak az ismeretlenek? Lehet könyvekben, de hol vannak a könyvek? Lehet digitalizált változatban, amíg onnan is el nem tűnik. Meddig igaz, hogy az érték maradandó? És mi az érték? Mert ez az, ami átalakulóban van. Amiről eddig az elit döntött, ma már a többség dönt. Az a többség, melyet az elit kellett volna neveljen, de nem ezt tette, mert lassan oda jutunk, hogy az elit sem tanul.