Különleges előadás idézi meg Páskándi életművét

| május 19, 2023 |

A Páskándi Géza születésnapja alkalmából rendezett előadás-sorozat részeként május 21-én, vasárnap 19 órától, illetve május 22-én, hétfőn 17 órától az Iparosotthonban lesz látható a Gózon Gyula Kamaraszínház vendégjátéka Próbaút – Etűdök Páskándira – Haza – Szerelem – Politika címmel.

„A Próbaút különleges, egyedi előadás. A sugárzó tehetségű és mélyen humánus művész, Páskándi Géza emlékét olyan összművészeti élménnyel eleveníti fel, amelyben a prózai színház mellett a képző- és vizuális művészet, a zene és a tánc is helyet kapnak.

Hat szereplő, három férfi, három nő — ők Páskándi és felesége, P. Sebők Anna alteregói, az ő játékukban elevenedik meg ennek a két nem mindennapi embernek a vibráló kapcsolata, miközben — mint egy robogó vonat — dübörög mellettük a 20. század második felének magyar és erdélyi története. Emberi nagyságokkal és gyarlóságokkal, krízisekkel és világraszóló sikerekkel, hűséges és hűtlenné váló barátokkal, forradalommal, besúgással, áttelepüléssel és újrakezdéssel… azaz szinte mindennel, amit ennek a Kárpát-medence nevű, pár tízezer négyzetkilométernyi földnek a lakói az utóbbi évtizedekben átéltek.

Az előadás három hívószava: szerelem, haza, politika. Erre a három témára fűzték fel az alkotók Páskándi felnőtt- és gyerekverseinek, illetve drámáinak részleteit, a művész videóinterjúit, P. Sebők Anna személyes visszaemlékezéseit, az alkotók saját dialógusait; mégpedig Magyarországon talán még sosem látott módon a színháztörténet legfontosabb irányzatai előtt is tisztelegve. Ez a különleges forma teszi lehetővé, hogy míg az egyik jelenet hangulata mondjuk a japán színházat, a másik egy táncjátékot, a harmadik az itáliai vásári komédiát idézi és így tovább. És ugyancsak ettől az érdekes gomolygástól lehet az az érzésünk, hogy hol vígjátékot, hol sorstragédiát, hol családtörténetet látunk.

Nincs ebben semmi ördögtől való: Páskándi maga is ilyen színes egyéniség volt! Egyszerre bölcs, tépelődő, magába forduló ember és nagyéletű, kitárulkozó, vágyaktól fűtött világfi. Hol a művésztársaság középpontja, hol pedig a feleségéhez, gyermekéhez hazatérő családfő. Életműve is ilyen gazdag: szinte minden irodalmi műfajban maradandót alkotott a filozófiai esszétől a gyerekmondókáig.

A Gózon Gyula Kamaraszínház szép és fontos missziójának tekinti, hogy ápolja Páskándi Géza művészi hagyatékát, nemcsak azért, mert a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójáról beszélünk, hanem azért is, mert Páskándi minden mondata él, süt, tanít ma is” — írja az előadásról Deres Péter dramaturg.

Jegyek kaphatók a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában, a Biletmaster.ro oldalon, illetve előadás előtt a helyszínen. A diákcsoportoknak kedvezményes belépőt biztosítanak.

Fotó: Ilovszky Béla