A könyvnyomtatást először Kínában találták fel, a 9. században. Kezdeti technikája a táblanyomtatás volt, majd a mozgatható nyomóelemes eljárás, amit először Kínában alkalmaztak, 1041-ben. A könyvnyomtatást, ahogy mi ismerjük, 1453 körül a német-római császárságban egy aranyművesből lett nyomdász, Johannes Gutenberg találta fel.

Miért jutott eszembe ez a néhány gondolat? Az utóbbi években nagyon sokan igyekeztek elhitetni az emberekkel – főként a fiatalokkal –, hogy a nyomdák bezárásra vannak ítélve, a nyomtatott kiadványokra alig van már igény, a jövő az online oldalaké. Tesznek is azért, hogy az új nemzedék ebben a szellemiségben nőjön fel, a digitális világban szocializálódjon. Ha a papír alapú kiadványokat végleg kiszorítja a digitalizáció, lényegében megkérdőjeleződik az emberi tudás és alkotóképesség, a szellemi kincsek könyves begyűjtésének, megőrzésének, továbbadásának a lehetősége. Tudást csak az tud továbbadni, aki rendelkezik azzal. A tudást csak olvasással lehet megszerezni, elsősorban könyvekből, nem harminc másodperces TikTok videókból. A digitalizációnak is megvannak az előnyei, hasznosak tudnak lenni, ha megfelelő módon tudjuk használni az eszközöket, de a nyomtatott kiadványok a legalkalmasabbak az értékek megismertetésére, hosszú távú megőrzésére és átadására.

Látjuk, hogy a tudatlanság térhódítása elképesztő méreteket ölt. Nagyon sokan amiatt nem olvasnak klasszikusokat, mert nem értik a régi, a napi használatból ma már kikopott szavakat. És nem az a baj, hogy nem értik, de nem is akarják megérteni.
Mi lesz ilyen körülmények között a könyvek sorsa? Egyre több családi házból, helyhiányra hivatkozva, kikerülnek a könyvek, de a könyvtári – legyen szó iskolai vagy más közgyűjteményekről – kötetek áldatlan sorsáról is hallunk és látunk olykor egyet s mást. Sokan azt hiszik így van ez jól, hiszen minden megtalálható a világhálón.

Igaz ugyan, hogy a tenyerünkben tarthatjuk a nagyvilágot, de mindazt, amit a könyvek közvetítenek, semmi más nem pótolja ma sem. S ha elfogadjuk a görög filozófus, Diodórosz megállapítását, miszerint a könyv a lélek orvossága, akkor még egyértelműbb mindannyiunk számára, hogy milyen nagy szüksége van az emberiségnek erre az „orvosságra”.