Kezdődik az új zenei évad
Szeptember 15-én, csütörtökön immár új időpontban, 19 órától veszi kezdetét az új zenei évad a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában. Az Egy román tangó est című nyitóhangversenyen vezényel Horváth József, énekes szólista Analia Selis, zongorán kísér: László Cristina.
Horváth József 1975-ben született Kolozsváron. 1999-ben karvezetői, majd 2001-ben karmesteri diplomát szerzett a kolozsvári Zeneakadémián Petre Sbârcea, Florentin Mihăiescu, Cornel Groza és Gheorghe Victor Dumănescu tanítványaként. Részt vett Christfried Brödel, Fürst János, George Pehlivanian, Ghennady Rozsdestvensky és Kurt Masur mesterkurzusain. 1999 óta a Kolozsvári Magyar Operának, majd 2006-tól a kolozsvári Román Nemzeti Operának is karmestere. Operarepertoárja több mint negyven címet tartalmaz, ezenkívül nagy szimfonikus és oratórikus repertoárral is rendelkezik. Meghívottként vezényelte Románia legfontosabb zenekarait, továbbá a Román Rádió Kamarazenekarát és Szimfonikus Zenekarát. Fellépett a bukaresti, jászvásári, temesvári nemzeti operákban, valamint a Spanyol Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Nemzeti Énekkar, a Magyar Rádió Énekkara, a szegedi Szimfonikus Zenekar, a miskolci Szimfonikus Zenekar, a gödöllői Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Operaház vendégeként. 2011-ben kezdeményezője és művészeti igazgatója volt a Kolozsvári Magyar Operában megrendezett Nemzetközi Liszt 200 Fesztiválnak. 2009-ben Lya Hubic-díjjal tüntették ki, majd 2016-ban a Román Nemzeti Operák Gáláján átvehette a „Legjobb karmester” díjat, amelyet a 2015–2016-os évadban vezényelt négy bemutatóval érdemelt ki: Sámson és Delila a Kolozsvári Magyar Operában, valamint Werther, A hattyúk tava és Nabucco a kolozsvári Román Nemzeti Operában.
Analis Selis 1977-ben született az argentínai Tucumánban. 1998-ban a San Miguel de Tucumán-i Zeneművészeti Egyetem Zenepedagógia szakán végzett. 2002-ben a bostoni Longy Music Schoolban éneket tanult. 2003-tól Bukarestben él. 2004-ben a brassói Aranyszarvas Nemzetközi Fesztivál III. helyezettje lett, Argentína képviseletében. 2005 és 2014 között latin-amerikai popénekesnőként vált ismertté Romániában. Rangos színpadokon lépett fel, népszerű televíziós- és rádióműsorok vendége volt. 2014-ben tangóénekes lett, a Tetszik a tangó? című produkciójával országos turnén lépett fel Răzvan Suma csellistával és Julio Santillán argentin gitárossal. 2015 és 2019 között három nagy sikeres projektet indított el: a Szimfonikus Tangót (első kiadás), a „Milonga de mis amores” Szimfonikus Tangót (második kiadás) és az ArgEnTangot. Ez idő alatt együttműködött Románia összes szimfonikus zenekarával. Külföldön fellépett Svájcban, Csehországban, Litvániában, Argentínában. Ismert és elismert karmesterekkel dolgozott együtt: Horváth József, Tiberiu Soare, Radu Popa, Cristian Oroșanu, Kaspar Zehnder, és olyan kiváló zenészekkel énekelt már, mint Omar Massa (bandoneon), Julián Caeiro (zongora), Mariano Castro (zongora), Rafael Butaru (hegedű), Julio Santillán (gitár), Răzvan Suma (cselló). Jelenleg folytatja az argentin tangó és Astor Piazzolla zenéjének népszerűsítését Romániában és Európában egyaránt.