Két új helyszínen folytatódik a Szatmári Tavasz
A Szatmári Tavasz rendezvénysorozat égisze alatt zajló rendezvények hétvégén is folytatódnak, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal várják a szatmáriakat. Pénteken és szombaton az eddigi megszokott helyszínen, a régi főtéren, míg vasárnap két új helyszínen, az új központi szökőkútnál és gyalogoshídon szervezik meg a programokat.
Május 17-én, péntek, 18 órától Caravana Anima – a Boldogságutca interaktív zenés előadásra várják gyerekeket. Május 18-án, szombat, 19 órától az MT Creative Art Studio kórusának koncertjére várják az érdeklődőket. Vendégelőadók: Cserey Csaba „Csabcsi” és dr. Tallián Krisztián, zongorán kísér Jakab Emese. Május 19-én vasárnap, 18 órától az újközponti szökőkútnál, 19 órától pedig a gyalogoshídon zenél a FirenZo.
A rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ azzal a céllal indított útjára, hogy a tavaszi hétvégéken különböző programok által színt vigyenek a felújított történelmi városközpontba.