Nádasdi Csilla Emese vagyok, drámapedagógus, valamint a Cimbora magazin KamaszOK rovatának írója. Munkám során picitől a nagyra nőtt kajla tinikig igyekszem játékokon keresztül tanítani – elfogadást, csapatmunkát, magabiztos önkifejezést. Igyekszem híd lenni a gyerekek és a szüleik, tanáraik között. Mivel a generációtudomány szerint millenial vagyok, ezért nekem még volt offline gyerekkorom, viszont átélem, átérzem az online világ villódzó hipnózisát is.

Az elkövetkezendő soraimmal nem abszolút válaszokat szeretnék adni, hiszen ilyenek nincsenek. Azonban talán sose volt még olyan fontos, hogy együtt gondolkozzunk arról, hogyan tovább. A következőkben tehát néhány érdekes információ és pont mentén kérdéseket fogalmazok meg. Néhányról van saját véleményem, néhány további kérdéseket vet fel bennem. Ezeket a témákat bővebben a május 10-ei kerekasztal-beszélgetésünkön fejtjük majd ki Besenyődi Judittal Nagykárolyban.

Akárhová nézünk, azt láthatjuk, hogy a kamaszok olvasáshoz fűződő viszonya (is) alapjaiban változik meg – és ennek oka nemcsak a szövegértési kompetenciák romlása, hanem sokkal inkább az, hogy megváltoztak a kultúrafogyasztási szokások is. Szüleim idejében voltak napok, amikor nem volt adás a tv-ben. Az én gyerekkoromban várnom kellett arra, hogy a tv hétről hétre adja a kedvenc sorozatomat. Ma már szinte népharag zúdul arra a streaming szolgáltatóra, aki két részletben merészeli megosztani az aktuális sorozat évadát. Valamint napjainkra már elképzelhetetlen egy olyan nap, amikor semmilyen képernyő ne villanna a szemünkbe, amikor semmilyen halaszthatatlan üzenetet ne kéne megírnunk. S ez bármennyire is sajnáljuk vagy tagadjuk, transzformatív hatással van az agyunkra, a befogadóképességünkre.

Olyan generáció nő fel, amely a multimodális tartalmak között érzi otthon magát: képek, hangok, rövid, erős érzelmi töltetű videók, algoritmusok által ajánlott tartalmak között navigálnak nap mint nap. Minél több időt töltenek online, annál kevésbé lehet izgalmas az offline, erre megannyi kutatás ad mélyebb rálátást. Én magam igyekszem nem démonizálni a social médiát, hanem keresni azt a metszéspontot, ahol a digitális tér és a mély, értő olvasás nem egymás ellen, hanem egymás mellett létezik. Vajon képes lehet a social média – vagy akár a mesterséges intelligencia – arra, hogy újra elindítsa a fiatalokat az olvasás útján?

Új irodalmi tér: a BookTok és társai

A TikTok és az Instagram irodalmi szegletei (pl. #booktok, #bookstagram) nemcsak új könyvajánló terekké váltak, hanem az olvasás körüli közösségi élményt is visszahozták. S ezt ne egy kis, apró szegletként képzeljük el a talmi ragyogás glittertengerében! A Booktok a tiktok platform legnagyobb online közössége, több milliárdos kattintással és 52 millió videó szerepel a hashtag alatt. Nem meglepő tehát, ha azt mondom, hogy a kamaszok gyakran itt találkoznak először kortársak ajánlásaival, az aktuális sztárkönyvekkel.

Nem klasszikus kritikai elemzésre kell azonban gondolni, hiszen a platform maga nem egyperces videóiról híres, hanem heves, érzelmi reakciók jelennek meg ezekben az ajánlókban: „megszakadt a szívem”, „örökre megváltoztatott”, esetleg videóban mutatják meg, ahogy bőgnek a könyv utolsó oldalain, vagy falhoz csapják a könyvet, ha az nem úgy végződik, ahogy a rajongók elvárták volna.

Vajon ez elég lehet ahhoz, hogy valaki elkezdjen olvasni? A befolyásolható kamaszok által követett influenszerek gyakran osztanak meg olyan tartalmakat, amik könyvekkel kapcsolatosak, esetleg könyves kibeszélőket indítanak online. A könyvpiacnak is számolnia kell már a tiktok és az instagram hatásaival, jól példázza ezt a 2021-ben megjelent Times cikk is.

Számunkra azonban fontos kérdéseket vet fel a téma: fel tudjuk-e dolgozni pedagógusként, hogy a kamaszok nem feltétlenül irodalmi műfajként, hanem élményként tekintenek egy könyvre? Hogyan tudunk ehhez kapcsolódni, s mégis értéket közvetíteni?

Online vagy offline terek, ahol a könyvekről beszélnek

Az, hogy az olvasás közösségi eseménnyé, élménnyé válik, fontos motivációs tényező lehet. Az önkifejezés és a kapcsolódás igénye itt gyakran erősebb, mint az ismeretszerzésé. A podcastok, zárt Facebook-csoportok, Discord-szerverek, youtube csatornák olyan virtuális könyvklubok lehetnek, amik teret adnak az értelmezésnek – de nem a hagyományos elemzés logikája szerint. Ha kattintunk egy-egy ilyen tartalomra, láthatjuk, hogy mennyire megváltozott a diskurzus. Mind mélységében, mind formájában, mind tempójában. Saját általános- és középiskolai irodalomóra emlékeim sokkal hasonlóbban a Holt költők társasága című kultuszfilm filmkockáihoz, mint ehhez a felpörgetett, sokszor hatásvadász és felületes párbeszédhez (vagy monológhoz, ez attól függ, melyik felületre kattintottunk).

Milyen kérdéseket kéne feltennünk ahhoz, hogy egyrészt olyan témákról beszélgessünk velük, amik őket is érdeklik, ezáltal könnyedén bevonódnak, másrészt szerintünk is értékkel bírnak? Hogyan lehetne ezt a megállíthatatlan és mértéktelen fogyasztást lassítani? (Lelki szemeim előtt itt a tablet előtt gyorsételt zabáló, elhízott amerikai és a sikkes, mértékletes, életet élvező francia sztereotip képe jelenik meg).

Az olvasás új rítusai – kreatív olvasónaplók, gamifikált olvasás, kihívások

Hogyan építhetjük be a tanulási folyamatba a játékosítás eszközeit, hogy az olvasás örömmé és ne kényszerré váljon? Talán ez az a pont, ahol a legtöbbet tanulhatunk az addiktív közösségi média appoktól. Szintén kutatások garmada bizonyítja, s én magam is évről évre tapasztalom, hogy a gyerekekben sokszor alacsonyabb a belső motiváció, mint rég, könnyebben megunnak dolgokat, mint az előző generációk, nehezebb felkelteni a figyelmüket. Egyre több platform épít be ezért játékosított elemeket: pontgyűjtés, statisztikák, színes grafikonok, badge-ek, egyéni vagy közösségi kihívások. A Leio, a Bookly, a Moly.hu vagy a Goodreads nemcsak segít követni, hogy mit és mennyit olvastunk, hanem az élmény önreflektív feldolgozását is támogatják.

A fogyasztói média egy másik aspektusa az, hogy „emésztés”, vagyis értelmezés nélkül tömjük magunkat tartalommal. Vannak azonban olyan applikációk és eszközök, amik ebben lehetnek a mi vagy a diákjaink segítségére. A Pinteresten és TikTokon is népszerű ún. „aestheticreadingjournal” típusú kreatív naplók a személyes olvasásélmény vizuális és érzelmi feldolgozását ösztönzik. A tanulók egyfajta olvasási portfóliót készítenek – képekkel, zenékkel, kedvenc idézetekkel, térképekkel, érzelmi visszatekintéssel. Szerintem érdemes lehet ezeket a megközelítéseket is számba venni, ha olvasónaplót kérünk a diákjainktól.

Pedagógusként nem csupán a „mit”, hanem a „hogyan” is kulcsfontosságú napjainkban. Ha a cél az olvasás megszerettetése, lehet, hogy először a diákjaink által használt platformokon kell keresgélnünk. Lehet, hogy a közösségi média nem elrettent, hanem híd lehet a mélyebb, tartalmasabb olvasás felé. Elképzelhető, hogy ha mi lépünk feléjük egyet, tágítjuk a befogadói perspektívánkat, akkor egy mindkét fél számára izgalmas közös utazásra indulhatunk.
Érezzük, hogy nem maradt már semmi úgy, mint régen volt. A kérdés már csak az, hogyan tovább?