Hétvégi program-cunami Szatmárban
Koncertek, kulturális és szabadidős programok, rangos kutyakiállítás és jótékonysági est: címszavakban ilyen eseményeket tartogat az április 21–23. közötti hétvége, most aztán mindenki kedvére válogathat.
SZDK-napok
Az idei Szamos Diákirodalmi Kör programjai egyaránt szólnak fiatalokhoz és idősebbekhez. Pénteken 15 órától, a szatmárnémeti szakszervezetek művelődési ház amfiteátrumában (főbejárat) változatos műsor várja az érdeklődőket. A Szamos folyóiratról és a Szamos Diákirodalmi Körről Mészáros Orsolya, a BBTE szatmárnémeti kirendeltségének hallgatója tart előadást. Szatmárnémetiben is bemutatják a Helikon szépirodalmi folyóirat Petőfi-számát. Karácsonyi Zsolt főszerkesztővel Bessenyei Gedő István dramaturg és Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője beszélget. Szabó Boglárka, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója, Mit is ír(jon) a fiatal? címmel osztja meg gondolatait. Rövid műsorral jelentkezik a Szamos Diákirodalmi Kör, illetve diákírásokat olvas fel Kovács Nikolett és Erdei Máté, a Harag György Társulat színművészei.
Zsoltáradaptációk a ps:alter előadásában
Dávid zsoltárait átköltve, kortárs zenei műfajokba ágyazva szólaltatja meg a kolozsvári ps:alter zenekar, a modern „igehirdetők” április 21-én, pénteken 20 órától mutatkoznak be Szatmárnémetiben, a Megmaradás Házában. A ps:alter zenekar tagjai: Székely Erika (vokál), Székely Norbert (billentyűs hangszerek, vokál), Benedek Balázs (szaxofon), Kurta József (gitár), Dénes Károly (basszusgitár), Moldován Balázs (ütőhangszerek). A zsoltárokat Brassai Zsombor adaptálta. A koncertre a belépés díjtalan.
Kutyakiállítás
Az egyik legjobban várt esemény minden évben a kutyakiállítás, melyet a Szatmári Ebtenyésztők Egyesülete idén is a megyeközpontban, a Someșul pályán szervez meg április 22-én és 23-án. A kétnapos rendezvény a családosok és kutyakedvelők kedvenc programja, mely több ezres tömeget vonz minden évben. A kiállítás szombaton 8.45 órakor nyílik meg hivatalosan, a bírálatok pedig 9 órakor kezdődnek, 12.30 és 13.30 óra között ebédszünetet tartanak, az utolsó programpont 16.30 órakor kezdődik, ekkor díjazzák a legszebb kutyákat. A vasárnapi program is hasonló, ami plusz lehet a vasárnap délutáni programban, az a 16 órakor kezdődő felnőtt felvezetők versenye, akik népviseleti ruhákba öltözve mutatják be felvezetői képességüket. A legszebb szatmári kutya elbírálása és díjazása 17.30 órától kezdődik, majd 17.40 órától a verseny legszebb kutyáinak járó díjakat osztják ki. A rendezvény mindkét napjára szeretettel várják az érdeklődőket. A belépő 10 év felettieknek 20 lejbe kerül, ez alatt ingyenes.
Veteránautó kiállítás
Szintén nagy népszerűségnek örvend a veteránautók parádéja, melyre szombaton, április 22-én Nagykárolyban, a kastélyparkban kerül sor 11 és 15 óra között. Az eseményt a Retromobil Club Románia szatmárnémeti fiókszervezetének tagsága szervezi. A rendezvény ingyenesen látogatható.
Akik most nem tudnak eljutni Nagykárolyba, de szeretik a retró autókat, azok október 15-én Szatmárnémetiben tekinthetik majd meg a régmúlt idők járműcsodáit.
„Muzsikál az erdő”
Pénteken és szombaton egy érdekes programmal várják a zenekedvelőket Nagykárolyba és a környékre, hiszen a „Muzsikál az erdő” a Szatmár-Nyírségi homokháton elnevezésű projekt zajlik a Muzsikál az Erdő Alapítvány szervezésében. 15 és 17 óra között a Károlyi-kastélyban gyermekprogramok, kézműves foglalkozások zajlanak, illetve kiállítás nyílik a „Muzsikál az erdő” Fotópályázatának és Gyermekrajzpályázatának anyagából. A kiállítást megnyitja Matúz Viktória, a Muzsikál az Erdő Alapítvány titkára. Szintén 15 órakor kezdődik a helytörténeti élményséta dr. Hágó Attila Nándor régész, a
Nagykárolyi Múzeum igazgatójának vezetésével, melynek témája: a Károlyi-kastély története. 17 órakor klasszikus zenei koncert kezdődik a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia rézfúvós quintettje és az Artemis énekegyüttes közreműködésével. A rendezvény elején köszöntőt mond Kovács Jenő polgármester, illetve Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke.
A program keretében szombaton Mezőfényre, a Fényi erdőbe (lat. – 47.726066 long. – 22.319665) költöznek az események, parkolási lehetőség a fényi vadászkastély előtt megoldott. Szombaton 8.30 órakor „Muzsikál az erdő” kerékpártúra indul a Retro Bikers Nagykároly szervezésében. Az érdeklődők
Nagykárolyból a fényi vadászkastélyhoz kerekeznek, jelentkezni Juhász Tamás Mariusnál lehet (0726.690.771). 10 órától helyi termékek bemutatója és vására kezdődik, ahol a „Szatmár szívéből” termékeket lehet jobban megismerni a „Szatmári termék” Szatmár Vidékfejlesztésért Egyesület szervezésében, ugyanakkor a Folk Alapítvány bemutatkozó standja is megtalálható lesz. A gyerekeknek külön programokkal kedveskedik a Bábika Játszóház, az Eco-Mountain Transylvania Egyesület (Nagyvárad) — Környezeti nevelési játékokkal, a Corvus Regia Íjász csoport Matei Levente Sorin vezetésével — Hagyományőrző íjász és kézi fegyverbemutatóval, az „Élet fája” Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület — Ökostand: az „Erdő a mi otthonunk is!” kreatív foglalkozásokkal érkezik, lesz Vadvirágok és pillangók arcfestés. 10.30 órakor kiállítás nyílik a „Muzsikál az erdő” Fotópályázatának és Gyermekrajzpályázatának anyagából. Több kiállítás is megtekinthető lesz.
A szervezők az Aurel Popp Művészeti Líceum fiatal tehetségeinek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra, Nichita-Sulyok Júlia igazgató vezetésével.
11.30 órakor a Burattinó Bábszínház „Kukac gubanc” előadása tekinthető meg, majd 12.30 órakor Balogh Sándor és Szabó Lajos erdőmérnökök vezetésével szakvezetéses erdei séta lesz néprajzi meglepetéssel.
14 órakor Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Brém László, Mezőfény polgármestere, Balogh Sándor, erdészeti igazgató köszöntőbeszédei hangzanak majd el, melyet erdei klasszikus zenei koncert követ a filharmónia tagjainak közreműködésével. 15.30 órakor visszasétálnak az érdeklődők a fogadótérre, majd 16 órakor a Rekettye Néptáncegyüttes produkciója tekinthető meg. 17 órakor Erdei népzenei koncert, a Cimbaliband hallgatható meg, 18 órakor pedig baráti koccintással zárul a rendezvénysorozat.
Jótékonysági előadás Soma megsegítésére
A Harag György Társulattal partnerségben tartanak jótékonysági előadást április 23-án, vasárnap 17 órai kezdettel az Északi Színházban, Csáky Soma megsegítésére.
Csáky Soma életének szomorú fejezete 2022. április 4-én kezdődött. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákja szemtanúja volt, amikor barátja, Áron felmászott egy vagon tetejére, ahol 25 ezer voltos áramütést szenvedett. Soma barátja segítségére sietett, de hasonlóan szerencsétlenül járt. Barátja a baleset után tíz nappal életét vesztette. Soma életveszélyesen megsérült, de kapott egy második esélyt az életre: 105 napot töltött a Bethesda Gyermekkórházban, ahol édesapja az ágya mellett ülve könyvet írt a történtekről.
A balesetben Soma testének körülbelül 50 százaléka megégett, és olyan rosszul esett le a vagon tetejéről, hogy koponya- és lábtörést szenvedett. A mentők a Miskolci Kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték, ennek a műtétnek köszönhetően él és szellemileg ép. Két nap után a budapesti Bethesda Gyermekkórházba szállították. A fiú tíz műtéten esett át. Az első időkben óriási fájdalmat jelentett neki a megégett testfelület átkötözése is, ami ezért kábításban történt és alkalmanként akár négy-öt órába is telt. A Betesda kórházból 105 nap után a szülei hazavihették Somát a két testvéréhez.
Folyamatos kezelésre van szüksége és még sok műtét vár rá. Következik a lábműtét, ami után sok plasztikai műtét — bőr, fül, haj — is vár még rá.
Ma Soma már tud járni, magántanuló, lát, hall, kompressziós ruhát visel, de mosolyog. Kapott egy második esélyt. Dolga van itt köztünk. Aranyérmes kajakozó fiú, aki azt mondja, hogy nem bánta meg, amit tett és bármikor megtenné, ha valakinek segítségre lenne szüksége.
Önzetlensége, a hite és kitartása példa lehet mindannyiunk számára. A történtekkel kapcsolatban pedig nem lehet elégszer elmondani, hogy nem szabad az elektromos áram bármilyen vezetékéhez, oszlophoz közeledni. Figyelmeztetni kell a gyerekeket arra, hogy egy szelfi, egy jó fotó nem ér annyit, hogy bárki kockára tegye az életét és a körülötte levők életét is.
„A sárospataki refiben sok szatmárnémeti diák tanul, akik ismerik és szeretik Somát, olyanok is, akik ott voltak és látták a történteket. Olyan is, aki a mentősök érkezéséig segített, ahogy tudott a vérzést csillapítani. Mindannyian segíteni szeretnénk. Erőnk, képességeink, anyagi lehetőségeinkhez mérten. Segíts te is” — írják a jótékonysági est szervezői. „Mindenkit szeretettel várunk erre a jótékonysági rendezvényre, április 23-án, vasárnap 17 órakor a Szatmárnémeti Északi Színházba. Jegyeket a színház jegyirodájából lehet igényelni, ajánlott ár 40 lej” — áll a meghívóban.
A jótékonysági est végén bárki hozzájuthat a Somakönyvhöz, amit szeretettel ajánlanak mindenkinek. Nem mondható könnyed olvasmánynak, de annál inkább életízű, csupa fanyarédes valóság. A könyvnek nincs meghatározott ára, viszont a könyvből befolyó adományokat is Soma rehabilitációjára fordítják. Ennek a folyamatnak ugyanis egy 80 százalékban sérült, komoly mozgásszervi, ortopédiai problémával rendelkező gyermeknél mondhatni sosincs vége. Rengeteg költséget jelent, a társadalombiztosítás pedig ezeknek csak a töredékét állja. Például egy kompressziós ruha költsége több mint 3000 euró, az égett testfelületekre használt krém havi 300/400 euró.
Aki teheti, menjen el és találkozzon Somával, legyen részese ennek a rendezvénynek, ahol fiatalok összefognak és tesznek egy fiatalért.
A rendezvényen fellép a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum zenekara, kórusa, diákjai, különböző hangszeres előadásokkal. Néptáncol a Mikolai Gyöngyösbokréta, duettet énekel Varga Valéria és Varga Valentina, énekkel lép színpadra Harkai Réka.
Lélekképek – lemezbemutató
Szatmárnémetiben is bemutatja Lélekképek című lemezét az Ében zenekar április 23-án, vasárnap 18 órai kezdettel az Iparosotthonban, mely koncertre a belépés ingyenes. A lemezen többnyire megzenésített zsoltárok és versek hallhatók, különböző könnyűzenei stílusban megszólaltatva a „lélek képeit”: például ballada, swing, bossa nova és funk stílusjegyei egyaránt fellelhetők az album dalaiban. A programajánlóban azt írja az együttes: „Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek! Ha bejárhatnám a határidat!” — fogalmazta meg Túrmezei Erzsébet egyik versében. Valahol minden vers, minden zsoltár, minden dallam, minden hangszer a lélek rezdüléseit próbálja megismerni. És nem csak… A nagybetűs Lélek, az Isten Lelke után kutakodik. Ezen gondolatok mentén választottuk első lemezünknek a Lélekképek címet. A lemezt alkotó dalok többnyire zsoltárok és versek feldolgozásait tartalmazzák (pl. a fent idézett vers is megtalálható a lemezen), különböző stílusban, hangulatban és köntösben. Így reméljük mindannyian megtaláljátok azt a dalt, amely lelketekben otthonra lel, és közelebb visz az Ő Lelkéhez — áll a Facebook-esemény leírásában.
Szerkesztette: Sógor Beáta
Nyitókép: A Szatmárnémeti Ebtenyésztő Egyesület minden évben szervez kutyakiállítást Szatmárnémetiben – Fotó: www.achrsm.ro