Három csapat kapott Szamos-díjat a Csűry Bálint vetélkedőn

| november 16, 2023 |

Az egri Csűry Bálint Általános Iskolában rendezték meg a Csűry Bálint anyanyelvi vetélkedőt, melyen tizennégy csapat vett részt Szatmár megye kilenc iskolájából. Az Egri Csűri Bálint Általános Iskola és a LiterArt Magyartanárok Egyesület szervezésében zajló verseny célja a tanulók anyanyelvi kompetenciájának a fejlesztése, a helyesírási és a nyelvhelyességi kompetenciájuk művelése, a szép magyar beszédre való nevelés, valamint Csűry Bálint emlékének megőrzése, szellemi hagyatékának ápolása.

A résztvevőket Hrenyu Péter, az egri Csűry Bálint Általános Iskola igazgatója köszöntötte, ezt követően Fisár Erika, a magyar oktatásért felelős tanfelügyelő szólt a résztvevőkhöz: „Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük (Krúdy Gyula). Az elmúlt évtizedekben alakult ki, hogy az egyes nemzetek megünneplik saját nyelvük napját. A magyar nyelv napját 2011 óta november 13-án ünnepeljük, annak tiszteletére, hogy 1844-ben a magyar nyelvet ezen a napon emelték államnyelvvé, előtte a latin volt Magyarország hivatalos nyelve. Nyelvünk egyszerre lélek, múlt, jelen és jövő, ismeret és rejtély, művészet, játék és öröm; a nyelv gyermekké és felnőtté tesz, közös, a miénk: mi magunk vagyunk: az élőszóban és írásban történő pontos fogalmazás által, a helyesírási szabályokat ismeretével, a klasszikus és kortárs magyar szépirodalmi művek olvasásával. Mindezek műveltséget adnak, ezáltal pedig jellemünk is formálódik. Mára már hagyománynak számít, hogy a megyében a magyar nyelv napján anyanyelvi vetélkedőt szervezünk. Ettől az évtől ez a vetélkedő Csűry Bálint nevét viseli, aki egész életpályáját a magyar nyelv kutatásának szentelte. Szóljon ez a nap tehát a magyar nyelvről, a játékról, a csapatmunkáról, rólatok, akik éltetitek és továbbadjátok majd gyermekeiteknek, unokáitoknak, hogy mindörökké fennmaradjon! — fogalmazott a tanfelügyelő, végezetül pedig Ignazio Buttitta szicíliai költőt idézte:

„Verj bilincsbe egy népet,/ vedd el ruhájukat,/ tömd be szájukat,/ még mindig szabad marad./ Vedd el munkájukat,/ az útlevelüket,/ az asztalt, amiről esznek,/ az ágyat amelyben/ alszanak, még mindig gazdagok./ Egy nép akkor válik szegénnyé és rabbá,/ amikor ősei nyelvétől/ fosztják meg:/ akkor mindörökre elvész.”

A verseny során a csapatoknak több témakörben kellett bizonyítaniuk ismereteiket, a zsűri az elért pontok alapján díjazta a csapatokat.

Helyezések

1. díj: Szamosháti Szóhuszárok (Magyarcsaholyi Általános Iskola)

2. díj: Eszes 3-as (Mezőfényi Általános Iskola),

3. díj: Anyanyelvi galaxis (Kölcsey Ferenc Főgimnázium).

Dicséretek: Betűfalók (Halmi Általános Iskola), Csűry-csavarintók (szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum), Karamellák (sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskola).

Különdíjak

LiterArt-díj: Szamosháti Szóhuszárok (Magyarcsaholyi Általános Iskola)

A Szamos folyóirat díjai: Bosszúállók (Túrterebesi Általánois Iskola), Egri sasok (Egri Csűry Bálint Általános Iskola), Három kismalac (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium).