Gyerekek, szülők, pedagógusok a Ringatón
A Szatmár Megyei Könyvtár multikulturális részlegén február 5-én, 10 órai kezdettel egy különleges foglalkozásra várták a szülőket, nagyszülőket és babákat, ahol ölbéli játékok által erősíthették a baba és a család közötti meghitt kapcsolatot. A foglalkozást Fodor Orsolya Katalin tartotta.
A Ringató kisgyermekkori művészeti nevelési program, így találta ki dr. Gállné Gróh Ilona, aki azt vallja „a Ringatóval nem csak a saját zenei kultúránkat közvetítjük, hanem erősítjük a magyar nyelvet, az identitást. Meg kell becsülnünk, ami a sajátunk.” A gondolatot éppen Kodály zenepedagógiai elvei adták, mely szerint a zenei nevelés a családban, az édesanya tájékozottságával, igényességével kezdődik. A zenei, pedagógiai munkában minden mindennel összefügg, csak éppen a gyerek életkorát kell figyelembe venni és jól ismerni. Nem mindegy, hogy egy kisbabával, tipegővel, óvodással, iskolással vagy felnőttekkel foglalkozunk. A kiindulási pont mindig azonos: örömet, élményt adni a művészet eszközeivel, alkalmazkodva az adott helyzethez, csoporthoz.
Az idén húsz éves program arról szól, hogy kisgyerekes családoknak élményt adjanak és mintát mutassanak, hogy a családban hogyan tudnak a gyerekekkel együtt zenélni, nekik játszani, velük kapcsolódni. Ezt a tevékenységet a lehető legkisebb korban kell elkezdeni. Már Kodály is elmondta, hogy a gyerekek zenei nevelése az anyuka zenei nevelésével kezdődik. Azt a zenét fogja ismerni és szeretni a gyermek, amit a szülő megmutat neki. Ez ugynúgy van mint az anyanyelvvel. El lehet kezdeni hatévesen is tanulni az anyanyelvet, de minek késlelteni, amikor korábban is lehet. Az a jó, ha a zene és a zenei élmények születéstől kezdve körülveszik a gyereket. Ez mindenre kihat: a beszédfejlődésre, a mozgásfejlődésre… Vannak különböző játékok, amikor a gyerek szemben ül a szülővel, látja, hogy hogyan artikulál. A gyerekekben alapból bennük van az utánzási vágy. Ha a gyerek látja, hogy mit szeret az anyukája, azt fogja szeretni ő is. A fiatalok körében sajnos elég kevesen vannak, akik a népzene iránt érdeklődnek, ez amiatt van, mert a pedagógusok nem ezt tanítják nekik. Ha van egy jó minta és van egy jó közösség, ahova hetente el lehet menni, és a fiatal megtapasztalja, hogy milyen jó a népzene és a néptánc, abban milyen energiák vannak, az mindenen túltesz. Ha nincs lehetőségük megtapasztalni, megélni a népi kultúra adta élményeket, akkor nincs hol megszeressék. A mai pedagógusoknak az a feladatuk, hogy megismertessék a fiatalokkal a népi kincseket.