Halottak napja van. Otthonunkban, a temetőkben, ezen az őszi napon a legtöbb ember gyertyát gyújt, és aki csak teheti, elzarándokol eltávozott szerettei sírjához. Ez a nap találkozót ad rokonokkal, ismerősökkel. Ennek az egymásba olvadásnak a szimbóluma a gyertyák lobogása. A gyertya és csillagfények, akár üzenetként is felfoghatók. Az égi hazába költözöttek üzeneteként, akik arra figyelmeztetnek, hogy rövidke életünket csak szépen, méltóan érdemes élni. Ekkor válik igazán értelmessé életünk, ami így már nem vezet félelemmel a halálhoz, van értelme hinni az örökkévalóságban.

De ki tudja megmondani, mit jelent szépen élni? Képesek vagyunk elhinni azt, hogy nem a haláltól kell rettegni, hanem az élettől? Sokan teszik fel a kérdést, van-e nyitja, van-e kitaposott ösvénye a halál szép tapasztalatának? Eltűnődhetünk azon: mit üzennek a ma már halott elődeink a mennyei életről? Mit üzenünk mi egymásnak, mi, a sírok felett gyertyát gyújtók? Észrevesszük-e egymásban a szépet, az igazat és a jót? Meglátjuk-e másokban, hogy attól lett szép az életük, hogy valósággal elégetik magukat abban az igyekezetben, hogy másoknak jobb legyen a sorsuk? Észrevesszük-e, hogy a teljes élet nem a fogyasztásban, az élvezetek minden áron való hajszolásában rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy családunk, szűk és távoli közösségeink életét szebbé tegyük? Látjuk, tapasztaljuk folyamatosan a világ változását. Halottak napi szokásaink is változatos és sokszor eltérő képet mutatnak. Nem ártana elgondolkodni, ha ilyenkor megállunk szeretteink sírjánál és emlékünkben elmélyülve rendezgetjük a síron a virágokat, hogy halottak napján a temetőben valóban nem az az egyetlen és igazán fontos gondunk, hogy a gyertyák szépen égjenek. Eszünkbe jut-e gyertyagyújtáskor, hogy a magunk életének gyertyája vajon hogyan ég? A kezdetek óta foglalkoztatják az embert olyan kérdések, hogy: miért vagyunk, miről szól az élet, mi értelme van a létezésnek? Filozofikus megfogalmazásban az élet értelmének keresése mélyen keveredik a létezés, az öntudat, a boldogság filozófiai és vallási értelmezésével, és olyan fogalmakat érint mint érték, cél, jó és rossz, szabad akarat, elméletek Istenről, lélekről, halál utáni életről stb. A legfontosabb kérdés, amire minden ember szeretne választ kapni: „mi az én életemnek az értelme?”

Halottak napján őseink, szeretteink sírja mellett az embernek akarva-akaratlan eszébe jut a leglényegesebb kérdés: vajon hova vezet az én életemnek az útja? Mit tettem jól vagy rosszul földi életem során?

Vannak emberek, akik nem hisznek a túlvilági életben, éppen ezért számukra az a fontos, hogy a földi létük során kapjanak meg minden szépet és jót. Mit kell tennie viszont annak, aki hisz a túlvilági életben, el akar oda jutni, de itt, a földi létben is boldog akar lenni? Halottaink sírjainál megállva felmerül bennünk a kérdés: ők most vajon hol vannak? Véget ért az életük a sírban, vagy valahol az örökkévalóságból figyelnek ránk, követik sorsunk alakulását úgy, hogy semmit sem tehetnek értünk?

Az igazi kegyelet az emlékező szívben van. Itt nyugszanak azok, akiket szeretünk és akik nincsenek már. És ez már nem a halál, és ez már nem puszta keresés, hanem az élő emlékezés. Aki él, az emlékezik, akire emlékeznek, az örökké él. Az emlékezésen keresztül elevenedik meg a múlt, így lépünk kapcsolatba az ősökkel, így válik az a kapcsolat valósággá. Az élet ellentéte nem a halál, hanem a nemléttől való félelem: mi lesz, ha nem leszünk már? Ezért hiszünk az örök életben, és ezért valljuk, hogy az élet örök, és benne a halál csak egy állomás, mint a születés. Ezért emlékezünk a halottakra, az elmúlásra és elevenítjük fel lelkünkben a múltat, az eltávozottakat.

Mit jelent emlékezni? Visszafordulni a jelenből abba a múltba, amely sohasem halványul el, mert színét és fényét a szeretettől kapja. Hátranézni abba a tükörbe, amely a lélek sugarait veri vissza. Megáll az elhatárolt dolgok mögött és kitárul a végtelenbe. Ez marad meg bennünk, és ezt magunkkal visszük a jövendőbe, ahova nem egyedül megyünk, hanem emlékeinkkel együtt és bennük, velük együtt visszük a múltat, szeretteinket, halottainkat. Mindenki viszi magával azt, ami mögötte van, amire emlékezik, és így fognak bennünket is vinni azok, akik ránk fognak emlékezni és eggyé olvadunk az örökkévalóságban.

Mi az én életemnek az értelme és a célja? — gondolkodik el minden ember. Mert ha valaki életet kapott, annak értelme is kell legyen: itt, a földön és ott, túl…