III. Generáció — három képzőművész „örömtárlata”
Október elsején, szombaton 16 órától a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén (Vécsey-ház) nyílik meg Cristina Gloria Oprişa, Nyiri Zoltán és Stefan Gnandt képzőművészeti tárlata. A tárlat keretében körülbelül harminc munka lesz kiállítva a három képzőművész alkotásaiból.
A három képzőművész a Romániai Képzőművészek Szövetsége (UAPR) Szatmár megyei fiókja harmadik generációjának még mindig aktív tagjai megérdemlik, hogy egy közös tárlaton mutassák meg munkáikat a képzőművészetet kedvelőknek, véli Cristina Gloria Oprişa. Az említett három személy nem csak alkotott, hanem tanították a fiatalokat, részt vettek kulturális intézmények munkájában, jelen voltak közösségi rendezvényeken.
Ők azok, akik 45 évvel ezelőtt fejezték be tanulmányainkat és az akkori módszerrel „kihelyezték” őket, kit ide, kit oda. Oprişa és Nyiri Szatmárnémetibe került, Gnandt Nagykárolyba. Oprişa és Nyiri azóta Szatmárnémetiben élnek, Gnandt harmincöt éve német állampolgár. A kezdetektől a mai napig tartják egymással a kapcsolatot, jó kollegiális, baráti viszonyban vannak. A távolság nem választotta el őket, rendszeresen vesznek részt közös tárlatokon. Ez a tárlat egyfajta „örömkiállítás”, ismét együtt lesz a legidősebb szatmári generáció. Véletlenszerűen a három művész közül egy sváb, egy román és egy magyar.
A tárlat hétfőtől látogatható.

