Fotóalbum

| január 28, 2025 |

Mindig kedveltem a fotókat. Gyermek- és ifjúkoromban nem volt más lehetőség az életünk egy-egy pillanatának a megörökítésére mint a fotó. Nem voltak elektronikai eszközök, nem voltak közősségi oldalak, melyekre feltöltve akár fotósorozatokat is meg lehetett őrizni. Néha egy-egy fotó készült – nem sok, mert a fotózás akkor még nem volt olcsó mulatság –, ha csak lehetett, igyekeztünk egy-egy fontosabb életeseményt megörökíteni. Ezek bekerültek egy dobozba, egy füzetbe, később fotóalbumokba.
Én mindig értékként kezeltem az összegyűjtött fotókat. Egyfajta családtörténet volt ez, benne a magam történetével. Néha előveszem, nézegetem és felidézem a hozzájuk fűződő történeteket. Ha kronológiai sorrendbe veszem a fotókat, tapasztalhatom a fejlődést: hogyan változtunk külsőleg az évek során, hogyan változtak az öltözködési szokások, maga a környezetünk és sok egyéb. Ott hevernek az albumba a kisgyerekkori fotók, az óvodai és az iskolai szereplések, néhány családi esemény, melyekről eszembe jutnak családi történetek, vidám vagy szomorú emlékek. Szomorú, ha olyan fotó kerül elő, melyen egy olyan személy van megörökítve, aki már nem él, vagy olyan távol került, hogy keveset tudok róla. De a fotó hosszú történeteket idéz, olyan időszakokat, melyek lényegesen meghatározták az életünket.
Megdöbbenve veszem tudomásul, hogy vannak, akik megsemmisítenek fotókat. Valami rosszul alakul az életükbe és azt remélik, hogy ha a fotókat eltűntetik, a nem kívánt események is feledésbe merülnek. Pedig egy kicsit elmélyülve az egyéni- vagy a családtörténetek pszichológiájában azt tapasztaljuk, hogy minden, ami, velünk történik – legyen az jó vagy rossz – valamilyen módon meghatározza a további életünket. Lehetnek egyéni- vagy családi titkok, de amíg azokat nem dolgozzuk fel, és nem kerülnek valóban a fotóalbumba, hogy csak akkor gondoljunk rájuk, ha előkerülnek a fotók, addig minden előrelépés bizonytalan, minden emlék egy akadály látszatát kelti.
A fotóalbumok átlapozása arra a kérdésre is választ ad, hogy hol érnek véget a történetek. Vannak pozitív, végtelen történetek, de vannak olyanok is, melyeket ajánlott gyorsan befejezni ahhoz, hogy elkezdődhessen a továbblépés folyamata. Az újabb útkeresés. Egy bizonyos korban az ember már látja, hogy addigi útja mennyire volt egyenes és folytonos, hányszor vált szükségessé az új út keresése. Hányszor kellett lezárni korszakokat, voltak-e hátraarcok vagy éles kanyarok…
Az újabb generációk digitális fotóalbumokat készítenek. Ha ez közösségi oldalakon készül, egy idő után egyre nehezebben lapozható vissza. Aki digitális eszközökön tárolja, egy idő után helyhiány miatt törli, de az is lehet, hogy az eszköz meghibásodása miatt tűnik el. Az idővonalakra feltöltött fotók sem hosszúéletüek.
Ma már úgy alakul a világ, hogy egyre kevesebben kíváncsiak a múltra, sokan a saját múltjukat is igyekeznek elfeledni. Vajon miért? Én nem tudok megbízni abban, akit nem ismerek. Nem ítélem el azt, akinek foltok vannak a múltjában, de van lehetőségem meggyőződni arról, hogy azok a foltok már csak fotók, a hibákat sikerült feldolgoznia.
Hogy jutott eszembe a fotók jelentősége? Évekkel ezelőtt rajtam kívül álló ok miatt elveszett egy fotóalbumom. Azóta képzeletben az albumban lévő fotók arcait keresem…