2018 óta február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar próza napját. Az idei ünnep különös jelentőségét adja, hogy 200 éve született Jókai Mór, akinek írói életműve ma is a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye, máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Még mindig sokan értenek egyet azzal, hogy Jókai a legolvasottabb magyar író, kötetei nagyon sok családban ott vannak a könyvespolcokon és sokan kölcsönözik a könyvtárakból is. De vajon valóban olvassuk is? Ha nem, miért nem? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az irodalomtörténészek és a pedagógusok. Vannak, akik a hosszú leírásokat nem kedvelik, mások a nyelvezetét. A fiatalabbak arra hivatkoznak, hogy számukra már túl idegen Jókai világa. Valóban, megértéséhez szükség van minél szélesebb körű lexikális ismeretre, hogy az olvasó odaképzelhesse magát azokra a tájakra, melyeket a szerző aprólékosan leír. Ugyancsak jelentős odafigyelésre van szükség, hogy az olvasó megértse az emberi jellem elemzését; hogy olvasmányélményei vissza tudjanak hatni emberismeretünkre.

Jókai zsenialitása abban rejlik, hogy a legösszetettebb dolgokat is a magyar nyelv csodálatos eszközeivel a legtermészetesebb módon írja le. A mai olvasó közömbössége viszont abból is fakadhat, hogy nem rendelkezik a megértéshez szükséges lexikális ismeretekkel. Jókai nem tartozott azon írók közé, akik elvonultak az alkotói csendbe és ott vetették papírra gondolataikat. Aktívan részt vett a politikában, az irodalmi és kulturális életben, sokszor vitatkozott, tevékenysége mégis úgy alakult, hogy mai szemmel is értelmezhető. 200 év után levehetjük a polcról Jókai köteteit, felcserélhetjük a divatossá vált kortárs világirodalmi olvasmányokkal, de ezzel épp azt a folyamatot gyorsítjuk fel, ami a történelmi múltunk feledéséhez, nemzeti és vallási identitásunk megszűnéséhez vezet. Lehetünk európaiak, nagyvilágiak, emiatt nem kell feláldozzuk nemzeti kultúránkat, hiszen azzal nem csak többek vagyunk az általánosnál, hanem van egy biztos gyökerünk, egy fogódzónk, melyben bármikor megkapaszkodhatunk ha bizonytalanná válik körülöttünk a világ. Az amit meg kell tanulni ahhoz, hogy megértsük Jókait, csak egy apró szelete annak, amit tudni kell ahhoz, folytatói lehessünk annak a fejlődési folyamatnak, amit legrégebbi őseink kezdtek el és a mindenkori utódaik visznek tovább. Csak az az ember igazán korszerű, aki magával viszi a történelem egyre messzebbre nyúló fonalát.