1911-ben alapították, sokáig a megye legtöbb embert foglalkoztató vállalata volt. A kommunista időszakban folyamatosan fejlődött, nőtt mint a lufi, papírforma szerint mindig túlteljesítette az ötéves tervet. Az Unio iskolában szakmunkásokat, a római katolikus püspökségen működő főiskolában almérnököket képeztek. Volt munkásszállója, kantinja, ifjúsági és sportegyesülete, fúvószenekara… Abban az időben mindkét tanügyi intézmény végzősei munkát kaptak a gyárban, de munkához jutottak azok is, akiknek valamilyen szálon voltak kapcsolatai olyan személyekkel, akik segítették őket, hogy részt vehessenek a szocializmus építésében.

Az 1980-as évek második felében már sokkal több volt a tisztviselő, mint a termelő. Nagyon sok olyan terméket gyártottak le, amire sosem került vevő, de valamivel foglalkozni kellett.

Egy idő után a gyárban másodlagos lett a termelés. A fő feladat az volt, hogy tömegeket biztosítsanak a Ceauşescu házaspár látogatásaikor, felvonuljanak a nagy nemzeti ünnepeken (május 1. és augusztus 23.), részt vegyenek az őszi betakarításban…

A rendszerváltáskor az Unio munkásai vonultak elsőként a Közigazgatási Palota elé, hogy kifejezzék örömüket a Ceauşescu házaspár és a nevükhöz kötődő rendszer bukása miatt. Azok a pártvezetők, akik december 21-én még elítélték a temesvári huligánokat, 22-én már hősöknek kiáltották ki azokat. A párttitkárokból és a kommunista rendszer éllovasaiból lettek a Nemzeti Megmentési Front vezetői, akik elítélték a múltat és fokozatosan visszavették a hatalmat. Az Unio adta Szatmár megye első prefektusát, első kinevezett polgármesterét, parlamenti képviselőket, onnan kerültek sokan magas pozíciókba, azzal a magyarázattal, hogy a szakemberekre minden rendszerben szükség van.

Hamarosan elkezdődött a privatizáció. Az alkalmazottak többsége örült annak, hogy részvényese lehetett az üzemnek, voltak olyanok is, akik hamar észrevették, hogy az új világban is megmarad a különbség a rétegek között. Az 1989. december 22-én megbukott kommunisták hamarosan urakká változtak és lassan-lassan magántulajdont csináltak a köztulajdonból. Kivették belőle a kivehetőt, majd eladták a kiürített gyárat, amit most új tulajdonosok rombolnak földig. Mintha a múltat így akarnák végképp eltörölni.