Anyanyelvi oktatás a szülőföldön maradásért
Két jelentős tanügyi esemény zajlott május 9-én Szatmárnémetiben, egymással párhuzamosan: megünnepelték, hogy 25 éve működik az óvodapedagógus- és tanítóképzés a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatán, a Mathias Corvinus Collégium (MCC) szatmárnémeti székhelyén pedig pedagóguskonferenciát tartottak magyarországi előadók részvételével.
Mindkét esemény nagy jelentőséggel bír, hiszen egyre nagyobb feladat hárul a tanintézményekre, a pedagógusokra és mindazokra, akik valamilyen módon hozzájárulnak a fiatalok neveléséhez, illetve a felnőttek képzéséhez. Egyre több az iskolát végzett, de az alapismeretekkel sem rendelkező ember, ezért van óriási szükség olyan intézményekre, amelyek nemcsak diplomát, hanem tudást is adnak.
A BBTE Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata óvodapedagógusokat és tanítókat képez, olyan pedagógusokat, akik majd bölcsődés, óvodás és kisiskolás gyerekeknek fogják megtanítani azokat az alapismereteket, melyek meghatározzák további érvényesülésüket, jövőjüket, sőt minden túlzás nélkül nemzetünk jövőjét is.
Óriási kihívás ma az oktatási rendszer és minden gyakorló pedagógus számára, hogy olyan tudást nyújtson, ami a mesterséges intelligencia térnyerése nyomán még inkább felgyorsult világban is segíti a diákok boldogulását az életben.
A versenyképes és színvonalas magyar oktatáshoz biztosít szilárd alapot immár 25 éve a BBTE Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata – az egyetemről ez idő alatt 683 pedagógus került ki –, míg a tanügyi rendszer előtt álló kihívások szakszerű kezeléséhez, az oktatás új útjainak felfedezéséhez az MCC képzései nyújtanak kapaszkodót a gyakoroló pedagógusok számára szervezett képzések révén.
Van tehát stabil alap és biztosított a továbbképzés is, már csak arra lenne szükség, hogy szülessen sok magyar gyerek. És fontos lenne az is, hogy minden magyar gyereket magyar iskolába is írassanak a szülei. Egyrészt azért, mert a kutatások is igazolják, hogy a gyermek gyorsabban, pontosabban tanul anyanyelvén, másrészt azért is, mert közös felelősségünk, hogy a gyermekeink magyar közösségben nevelkedjenek, és a szülőföldön magyarként meg is maradjanak.