A PMN-en minden szatmári jól érzi magát

| augusztus 13, 2024 | |

Augusztus 14–18. között huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Partiumi Magyar Napokat. A fesztivál indulásáról, az eddigi tapasztalatairól, illetve annak közösségépítő és identitásfejlesztő szerepéről a szervezők beszélnek.

 

Értéket teremtő, minőségi rendezvény

2002-ben az első Partiumi Magyar Napok azért indult, hogy a szatmári magyar közösség magára találjon, lehetőséget kapjon értékeinek, hagyományainak bemutatására és ezzel a megerősödésre, esetleg a kibontakozásra. Röviden, hogy a szatmári magyarok újra otthon érezzék magukat szülőföldjükön. Természetesen adódott, hogy a hasonló célokra létrehozott Identitás Alapítvány legyen a PMN gazdája. Az elmúlt évek és a sikeres PMN-ek sora igazolják, hogy az alapítvány jó gazdának bizonyult, biztos hátteret teremtett a rendezvény számára. Büszkék lehetünk ugyanakkor, hogy modellértékű rendezvényt sikerült annak idején kitalálnunk és megszerveznünk. 

A PMN keretében szervezett rendezvények először is ráébresztenek, hogy körülöttünk számos érték létezik, közvetlen környezetünk, közösségünk, az egyesületek hálózata, ezek tevékenységei mind-mind élhetőbbé, sőt jó hellyé teszik Szatmárt. Aztán a gazdag történeti örökség, a népi hagyományok, a művészeti élet (úgy a zenei, mint a képzőművészeti vagy az irodalmi) mind lehetőséget kap bemutatkozásra, új értékek teremtésére. Így talán érthető, hogy miért olyan gazdag a program könyvbemutatókban, koncertekben, képzőművészeti kiállításokban és népi hagyományokon alapuló tevékenységekben. A meghívott előadóknak, könnyűzenei koncerteknek is megvan a szerepük: az élményen és a színvonalas szórakozáson kívül ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk jó hely legyen – hiszen itthon és nem máshol kell kedvenceinket meghallgatnunk, megnéznünk. Azt sem kell elfeledni, hogy a PMN egy bemutatkozási lehetőség a többségi nemzet felé. Legalábbis azok felé, akik nyitottak, elfogadóak és meg akarnak ismerni bennünket. Szükség van arra, hogy a párbeszédet fenntartsuk ezekkel a barátainkkal, mert csak így tudunk hosszú távon megmaradni.

A közösségi kötődés teszi azt, hogy a tömegesedés nem jelent színvonalbeli csökkenést, minden réteg, a család apraja-nagyja, valamint minden rendezvénytípus, vagy műfaj megtalálja a helyét, és mindegyik a maga mércéjével mérve minőséget képvisel. Ez talán a PMN sikerének titka: nem pusztán hagyományőrzés, helyi termékek bemutatója, gasztronómiai-, művészeti- vagy könnyűzenei fesztivál, hanem mindez egyszerre és egyben értéket teremtő, minőségi rendezvény.

Szőcs Péter, az Identitás Alapítvány elnöke

 

Egy jó kezdeményezés nőtte ki magát

Úgy gondolom, túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy 22 év alatt a Partiumi Magyar Napok szerves része lett életünknek. Része a szervezők életének, része a szatmárnémeti és a Szatmár megyei közösség életének és útmutatása révén része lett az egész romániai magyar közösség életének is. Hiszen többedmagammal, az első PMN maroknyi szervezőcsapatának tagjaként jó érzéssel nyugtázhatom, hogy annak idején egy jó kezdeményezésből született ötlet mennyire kinőtte magát. Olyan rendezvényt indítottunk útjára annak idején, amelyben már az első pillanattól, nemzetiségtől függetlenül minden szatmári otthon és jól érezhette magát. És igen, útmutatásul szolgált annak idején az erdélyi magyarság körében ez a rendezvény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy azóta a más megyékben élő magyar közösségek találtak magukra úgy, hogy nevében és szellemében is Partiumi Magyar Napokhoz hasonló rendezvényt szerveztek a mienk sikere után saját közösségeiknek. Óriási utat tett meg huszonhárom év alatt a PMN, ez pedig nem lett volna lehetséges a lelkes támogatók és a még lelkesebb szatmári közösség nélkül. Minden évhez kötődik egy-egy meghatározó emlék, egy-egy olyan pillanat, amely meghatározó a minden évben más, mégis jól megszokott PMN kapcsán. Olyan, amely különlegessé teszi az éppen aktuális rendezvénysorozatot. Egy emlék azonban évről évre töretlenül megmarad, mégpedig a szatmáriak örök és hűséges támogatása. Jó olyan rendezvényt szervezni, jó olyan rendezvényt támogatni, amelyre több tízezer ember azért látogat el, hogy egyszerűen jól és otthon érezze magát szülőföldjén. 

A Partiumi Magyar Napok ilyen. Ilyen volt huszonkét évvel ezelőtt is, ilyen volt az elmúlt években is, és többedmagunkkal azon dolgozunk, hogy a következő években is ugyanilyen legyen. Azért segítjük, támogatjuk a PMN-t, hogy továbbra is Szatmár megye irányt mutató rendezvénye maradjon: irányt mutató a hagyományőrzés, a szórakozás és a békés együttélés tekintetében. 

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke 

 

Minden korosztályt megszólító rendezvény

A Partiumi Magyar Napok 2002-ben azzal a céllal jött létre, hogy kisebb űrt töltsön kis a szatmári rendezvények akkor még szegényes piacán. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a városnak ez az első olyan kulturális rendezvénye, amely a kezdetektől mind a mai napig valamennyi korosztály megszólítására törekedett. Most, ennyi év után visszaemlékezve, jó látni, hogy a 22 évvel ezelőtti kezdeményezés, amelyben – nem mellesleg – szervezőként vettem részt barátaimmal egyetemben, ilyen szépre kerekedett, fejlődött. Ezt nem csak a napok számának növekedésére értem, hanem a programkínálat folyamatos bővülésére is. Továbbá ugyancsak jó látni, hogy erre igény van, a szatmári közösség erre igényt tart. Polgármesterként ezentúl is azon fogok dolgozni, hogy a Partiumi Magyar Napok továbbra is a szatmáriak és a környékbeliek kulturális seregszemléjeként mindenkinek színes programokat biztosítson. Azt szeretném, hogy a 25., sőt a 30. magyar napok után is legyen mire visszaemlékeznünk! 

Dr. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere