A nagy felismerés
„Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.”
(Dante: Isteni színjáték)
A nagy klasszikusok valahogy másképp jutottak el a nagy felismerésekig, melyekhez kortársaink meg se próbálnak eljutni, pedig a nagy felismerésekre ma is szükség van. Egy újfajta világszemlélet kialakulására lenne szükség, hogy a ma embere megtalálja önmagát. Mert önmagában valamilyen mértékben mindenki beismeri, hogy időszerű lenne felismerni a változtatás szükségességét. A történelem eddigi korszakaiban egy bizonyos idő után mindig bekövetkeztek a kisebb-nagyobb változások, a probléma mindig az volt, hogy a múltról a jövőre való átállást mindig valamilyen kényszer, vagy valamilyen érdek irányította, nem a társadalmi többség. Gondoljunk csak a római birodalom bukására. A görög-római kultúra olyan magasra szárnyalt, olyan értékek halmozódtak fel, melyeket napjainkban is biztos alapként használunk. A császárság végére a társadalom mozgatóereje olyan mélyre züllött erkölcsileg, hogy csak egy nagy felismerés tudta megállítani a romlást, egy kényszerhelyzet alakult ki, ami ennek a rendszernek a bukásához vezetett. Sokszor érezzük ma is, hogy a társadalom erkölcse a mélyponton van. Van esély a nagy felismerésre, a társadalom többsége – vagy akár az egész társadalom – számára megfelelő változtatásra. Ha ezt nem tesszük meg, egy kényszerhelyzet fog kialakulni, és ez vezet majd el a megújuláshoz.
A nyár nem csak a pihenés, hanem az újratervezés időszaka is.
Ilyenkor még javában tartanak a nyaralások, a fesztiválok, a szabadtéri rendezvények, város- és falunapok… A nyüzsgő és élettel teli nyár hosszú napjain álmok és vágyak születnek mindenkiben, és valamennyien elindulunk céljaink megvalósítása felé. Vannak, akik teljes önbizalommal egyedül teszik ezt, mások segítőket, támogatókat keresnek, hogy a vágyak beteljesedjenek, az álmok valóra váljanak. Egyedül vagy másokkal, meg kell tanulni hinni a sikerben, megtanulni áldozatokat hozni, ha arra szükség van a célbajutáshoz.
Olyan jó lenne, ha néha mindenki elgondolkodna azon is, hogy mi a cél, hol van a cél, amit keres. Vajon képesek vagyunk felismerni, hogy ha nem jó irányba haladunk sem mi magunk, sem a világ, érezzük-e azt, hogy megért az idő a változásra, még akkor is, ha sokan úgy érzik, sosem volt még ilyen jó dolga az embernek. A megújuláshoz nem elég egy nyár tapasztalata, meg kell ismerni a nagy történelmi tapasztalatokat. Átfogó tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy felismerjük az igazak útját, ha lehet még „az emberélet útjának felén…”

