A magyar kultúra napja Sződemeteren
A Pakulár házaspár – Pakulár István, a Tasnádi Református Egyházközség lelkésze, a sződemeteri leányegyházközség beszolgáló lelkipásztora és Pakulár Bú Julianna tasnádi lelkipásztor, a sződemeteri Kölcsey-emlékház vezetője – tizennégy éve szervez istentisztelettel egybekötött ünnepséget a magyar kultúra napja alkalmából. Így történt ez idén is, a január 25-én tartott ünnepségre nem csak Szatmárról és a szomszédos megyékből, de az anyaországból is érkeztek meghívottak és zarándokok Kölcsey Ferenc szülőfalujába.
Dénes István Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője igehirdetése alapigéjeként Mózes V. könyve, 28. részének 1–2. versét választotta: „Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened; És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára.”
„A Himnusz egy olyan ajándék a magyarság számára, ami generációkon át bátorított, bátorít és bátorítani fogja népünket, közösségünket. Ma, amikor a magyar kultúra gazdagságát ünnepeljük, fontos meglátnunk, hogy ennek az örökségnek a középpontjában az Úristennek a szeretete, kegyelme, gondviselése és a bölcsessége áll. Ez alkalommal gondolkodjunk el azon, hogy mi, magyarok, a mi nemzetünk, személyesen valamennyien, hogyan állunk az Isten előtt. Az ige tanítása szerint Isten áldása akkor jön el, akkor tapasztalhatjuk meg, ha hűségesek maradunk hozzá, követjük az ő parancsait és betartjuk a törvényeit. Mi, magyarok a történelmünkben számos alkalommal tapasztaltuk Isten kegyelmét, az Úristen segítségét. Gondoljunk a Kölcsey Ferenc által megfogalmazott sorokra, amikor kimondja, hogy Isten által nyertünk szép hazát. Az ő áldásának köszönhetően boldogultak őseink és boldogulunk mi is. A gondviselő Istennek köszönhető mindaz, amit eddig elértünk. Ma, amikor a magyar kultúrának az értékeit, az Istenünk által adott örökségünket és áldásait vesszük számba, álljunk Isten elé alázattal és gyermeki bizalommal, hogy megújíthassuk vele a szövetséget. Részesüljünk abban az áldásban, ami boldoggá teszi a népünk életét” – figyelmeztetett az igehirdető.
„Sződemeteren két nagy rendezvény van: az egyik a januári hidegben, a másik az augusztusi hőségben. A kettőből kijön egy normális hőmérsékleti átlag. Olyan ez mint a nemzetünk sorsa: néha fagyos, néha túl forró” – fogalmazott Pataki Csaba megyei tanácselnök, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, elismerve, hogy a kultúrát az elmúlt egy év során nagyon sok támadás érte.
„Úgy tűnik, hogy egyesek ki akarják irtani a kultúrát, legalábbis azt a humánus részét, ami megtanított minket kereszténynek lenni, egymást tisztelni és becsülni. Minden a hatalomról szól, kevés az emberségről. Tele vagyunk olyan emberekkel akik nagyon hangosak és többet írnak különböző médiumokon mint amennyit olvasnak. Az egyszerű emberek nem tudják, hogy melyik írás igaz. Kölcsey Ferenc több mint kétszáz évvel egy olyan remekművet írt, ami azóta összetart egy nemzetet. A Himnusz erőt ad ma is, és erőt fog adni ezentúl is” – hangsúlyozta Pataki Csaba.
„Megtisztelő érzés újra itt, a nemzeti himnuszunk költőjének szülőhelyén szólni. Kölcsey költői munkássága eszközévé vált nemzetféltő munkájának. Letisztázta, elérhetővé tette mindazt, amit a közéleti szerepvállalásról gondolt. Kölcsey szelleme kell hogy utat mutasson nekünk, ragaszkodjunk a haza, a nemzet, a család, a keresztény értékekhez, amely megtartott és megtart ma is bennünket itt, a Kárpát-medencében” – fogalmazott beszédébe Nagy Szabolcs parlamenti képviselő.
Lakatos-Fleisz Katalin irodalomtörténész előadásában Kölcsey Ferenc levelezésében kutatta az embert és a versírót.
Kölcsey sorsában az ember és a költő szorosan összefügg, mutatott rá az előadó, ugyanis Kölcsey kétkedő, vívódó, elmélkedésre és csüggedésre hajlamos lelki alkata hívja elő a megformálás és közlésigényét. Az, ahogyan a Himnuszban egy nép sorsával azonosul, mély empátia által, nem lett volna lehetséges. Ahogy Kölcsey önmaga emberségében, lelki mélységeiben élte át a nemzet évszázados sorsát, ez adja a Himnusz hitelét. Maga a közösség szentesítette ezt a költői hitelességet: a Himnusz több mint kétszáz éves története.
Az előadás végkövetkeztetése szerint Kölcsey életútja azt példázza, hogy az egyéni, a személyes, valamint a közösség nem szemben álló fogalmak. Az igazán megélt belső világ a közösség felé vezethet. A belső világ formátlansága, ellentmondásossága, Kölcsey találó szóhasználatával: a „sötéttiszta” az a hely, ahonnan mégis valahogyan kilátás nyílik.
A templomi programot követően a résztvevők megkoszorúzták Kölcsey Ferenc szobrát.