A kiégés megelőzéséről Pál Feri tart előadást Szatmárnémetiben
A burnout szindróma, azaz kiégés a modern társadalom egyik leggyakoribb és legveszélyesebb problémája. A tünetegyüttes, amely mind a fizikai, mind mentális és érzelmi egészségünket fenyegeti, a közhiedelemmel ellentétben nem csak a munkahelyi környezetben alakulhat ki, bár ott a leggyakoribb. Sőt, ma már az is elmondható, hogy nem csak segítő szakemberként, hanem bármilyen munkakörben, sőt tulajdonképpen akármelyik életszerepünkben kiéghetünk. Olyan tünetegyüttesről van szó, amely egy jól leírható folyamatban mutatja meg magát. Három fő jellemzője: kimerültség, motiválatlanság; negatív viszony a munkával, tevékenységgel kapcsolatban; és csökkent hatékonyság. Ám mindez csak a jéghegy csúcsa, ezért fontos, hogy lépésről lépésre lássuk, hogyan is zajlik ez a folyamat, és főleg, hogy mit tehetünk megelőzése érdekében.
A kiégés megelőzésében az egyik legfontosabb lépés a témában való tájékozódás. Ehhez járul hozzá Pál Feri „Hogyan őrizzük meg az életkedvünket? – A kiégés megelőzése” című előadása is, amit Szatmárnémetiben szeptember 15-én, csütörtökön 19 órától láthatnak a téma iránt érdeklődők a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Az egyik legjobb magyar lélektani előadó új estje nemcsak rengeteg hasznos, gyakorlatias információt kínál, de fergeteges humort és másfél órányi felhőtlen, tartalmas kikapcsolódást is. Hogyan őrizhetjük meg az életkedvünket? Mit tehetünk, hogy a hétköznapok rengeteg problémája ne őröljön fel minket? Pál Feri válaszait a szeptember 15-i szatmárnémeti Nyitott Akadémián hallgathatjuk meg. Jegyek még kaphatók online a www.nyitottakademia.hu oldalon, személyesen pedig a Szakszervezetek Művelődési Házában. Egy jegy ára 35 lej.