Nagyon fontos beszélni a jövő pedagógiai kihívásairól, hangsúlyozta az MCC szakmai főigazgató-helyettese, Constantinovits Milán a Szatmárnémetiben tartott pedagóguskonferencián. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Covid-korszakban egy nemzedéknek maradtak ki nagy élményei, emiatt visszaesett a kooperációs készségük, sokkal nehezebben tudnak egymáshoz kapcsolódni.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szatmárnémeti Képzési Központ február 16-án pedagóguskonferenciát szervezett Tanári kommunikáció, pedagógusi szerepek – a posztcovid világ kihívásai címmel. A meghívott előadó az MCC szakmai főigazgató-helyettese, Constantinovits Milán volt. Az előadáson és beszélgetésen az aktuális pedagógiai kihívásokról, a tanári szerep alakulásáról, a szakma globális jövőjéről, illetve a hatékony tanári kommunikációról esett szó.

Constantinovits Milán az MCC szakmai főigazgató-helyetteseként az MCC Kárpát-medencei tehetséggondozási rendszerét koordinálja, korábban hét évig középiskolai tanárként dolgozott. Jelenleg az MCC mellett az ELTE pedagógusképzésének óraadója, kutatási területe az alkalmazott retorika és a digitális nyelvészet.

A szakember a szatmárnémeti konferencián elmondta: igenis lehet jól használni a digitális eszközöket, amelyek, bár régóta az életünk részei, a világjárvány idején kényszerültek rá az intézmények és a pedagógustársadalom is, hogy igénybe vegyék a digitális eszközöket az oktatás során. A hátrányuk, hogy van bennük egyfajta személytelenség, nem mindig látjuk egymás metakommunikációját. Fontos szempont, hogy amikor a digitalizáció megjelenik az oktatásban, változik a tanár-diák közötti szerep, sokszor a tanár tanul a diákoktól: gondoljunk csak a jelenleg közkedvelt applikációkra, mint például a TikTok.

Constantinovits Milán elmondta: az a cél, hogy megszólítsák és párbeszédre lépjenek a helyi pedagógusokkal. Nagyon fontos beszélni a jövő pedagógiai kihívásairól. Egyrészt arról, hogyan változik meg a tanári szerep a huszonegyedik században az internet, a digitális tér hatására, mennyire lesz egy digitális kalauz, mentorszerepe a tanárnak a tudás elsőrendű elosztójától eltekintve, illetve hogy milyen lábnyomot hagyott a Covid-időszak a diákok lelki világában.

A szakember felvetette azt is, hogy mik azok a sikertippek, melyekkel a huszonegyedik század pedagógusa hatékonyan tud operálni. Meglátása szerint többek között az, hogy meg kell ismerni a diákok univerzumát, az ALFA-generációnak — a 2010 után születetteknek — a sajátos tanulási igényeit. Szó esett arról is, hogy a pedagógusok önfejlesztése az ő mentális stabilitásuknál kezdődik. Ha ezek a tényezők adottak, utána lehet arról beszélni, hogy egy pedagógus hogyan tudja önmagát fejleszteni, hogyan tud adaptálódni a huszonegyedik század jelentette kihívásokhoz. Ebben a változó világban és változó oktatási rendszerben kiemelt szerepe van a tehetséggondozásnak, ide sorolva azt a tehetséggondozást, melyet az MCC Szatmárnémetiben megvalósít. Az iskola kötött oktatási rendszerben üzemel, az MCC-ben lehetőség van építeni a tanárok munkájára és az alaptudáson túl a diákokat elvezetni a jövőnek egy izgalmas tudományterületei irányába.

Constantinovits Milán kiemelte: túl azon, hogy digitalizálódik a világ, egy nagy kihívása a jelen helyzetnek annak a néhány évnek a feldolgozása, amelyik vagy távoktatásban vagy digitális rendben zajlott, és amely mindenképpen kizökkentett egy generációt a hagyományos iskolai élményekből. A szakember egy egyetemisták körében készített felmérés eredményét — arra voltak kíváncsiak, milyennek élték meg, milyennek ítélik a digitális oktatást — ismertetve rámutatott arra, hogy az érintett korcsoportban már az is szorongást okoz, ha meg kell nyilvánulni egy közösségben. A digitális térben lehetőség adódik a háttérben maradásra, ennek ellenére a többség hiányolta a személyes jelenlétet.

Ha azt mondjuk, hogy az iskola egy közösségi tér, akkor feltételezzük azt, hogy személyközi kapcsolódások történnek. Ha ezt lefordítjuk a konkrétumoknak a szintjére, akkor fontos, hogy minek érezték hiányát a diákok a digitális oktatásban. Nem tudtak a tanárok szemébe nézni. Nem látták a mozdulatait, nem volt meg a testkommunikáció, az egymás közötti kommunikáció sem, ami emberivé, élővé tudja varázsolni az osztálytermeket. A diákok szerint rendkívül idegesítő volt az, hogy nem látták a másik térben történő elhelyezkedését, nem érezték azt, hogy ők fizikailag is részesei lennének egy csoportnak, hanem kis elvont online szigetecskék voltak. Ebből az következik: bármennyire is próbál a pedagógus felzárkózni a digitális oktatás kihívásához, bármennyire próbálja az adott applikációkat, a különböző szoftvereket elsajátítani, amelyek élvezetessé tudják tenni a digitális oktatást, sosem lesz az olyan, mint a tantermi, azaz a személyes jelenléti oktatás — hangsúlyozta Constantinovits Milán.

Miközben sokan azt tippelgetik, hogy vajon milyen szakmák fognak eltűnni a mesterséges intelligencia terjedésének a hatására, a pedagógusok magabiztosan állíthatják, hogy a pedagógus meg fog maradni, mert a pedagógiai szerep nem fog megváltozni abban az értelemben, hogy az érzelmeket és értékeket közvetítő emberekre mindig szükség lesz. Kevés szó esik arról, hogy a Covid-korszakban egy nemzedéknek maradtak ki nagy élményei — pl. a ballagás —, ezeknek a gyerekeknek visszaesett a kooperációs készségük, sokkal nehezebben tudnak egymáshoz kapcsolódni — hangsúlyozta a szakember, rámutatva ugyanakkor arra is, hogy nagy pedagógusi kihívás megmutatni a fiataloknak, hogy változik a világ, új szakmák jönnek, lesznek majd olyan munkakörök, amelyek felértékelődnek, és lesznek olyanok, melyek eltűnnek. Bizonyos mozgatórúgók, bizonyos alapkészségek mindig megmaradnak. Kell tudni mi történt eddig, és bizonyos mértékig kell tudni elképzelni, hogy mi lesz. S mivel egyre tudatosabban figyelünk magunkra, megvan az igény arra, hogy tudatosabban térképezzük fel működésünknek a lélektani területeit. A pedagógusoknak erre is sokkal komolyabban kell reflektálniuk, ezért élniük kell azokkal a lehetőségekkel, melyekre támaszkodni lehet akár az internet révén is — szögezte le Constantinovits Milán.