Szatmárnémeti a 19. század elején még poros, sáros, falusias jellegű település volt, ahol a többi alföldi városhoz hasonlóan a lakosok fából, vályogból építették az alacsony, szalma- vagy zsindellyel fedett házaikat, amelyekhez nagy kertek, udvarok tartoztak. Ritkák a járdák, még ritkábbak a kövezett útszakaszok, szabadtéri közösségi helyekre még nincs igény, hacsak a központi piacteret, vásárteret nem tekintjük annak.

A parkok igénye, szükségszerűsége a modern városias jelleg kialakulásával párhuzamosan kezdett megjelenni, és a múlt századfordulón kapott új lendületet. A város első parkszerű, park jellegű sétálóutcája a püspöki palota utcája volt, amelynek végében alakították ki a mai Árpád/Vasile Lucaciu út környékén az első városi korzót, sétateret.

Bagossy Bertalan 1911-ben adta ki a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület történetét (Szatmárnémeti, Pázmány-Sajtó), ebben részletesen tudósít nemcsak az 1864-ben felállított Kölcsey-szoborról, megrendelésének, felavatásának történetéről, körülményeiről, hanem arról is, hogy hol ünnepelt, mulatott akkoriban a város úri közönsége.

„Az ünneplő, szoboravató társaság délben a Zöldfa fogadóban (ez a mai „fehér ház” helyén állt – szerző megjegyzése) valamint a Korona Szálló vendéglőjében (a Művészeti Múzeummal szemben – sz. m.) fogyasztotta el a díszebédet.” A mozsárágyú dörgésével, tűzijátékkal kísért felvonulás a város akkori legdíszesebb, legforgalmasabb utcáján, a Széchenyi utcán zajlott, ez volt az első nagyobb sétálóhely is.

Kossuth-kert

A hatalmas parkot egy Heim nevű budapesti műkertész tervei alapján alakították ki a 19. század utolsó éveiben. A helyén téglavető volt, először ennek posványos gödreit kellett feltölteni, csak ezek után kerülhetett sor a ritka fafajták, az arborétum telepítésére.

A parknak saját, villamos energiával működtetett öntözőrendszere volt, minta-méhes, faiskolatelep, később kisebb állatkert is létesült itt, valamint az 1847-ben alapított „lövőház”, céllövölde, amelyet a Gőzfürdő építésekor bontottak le. Meszlényi Gyula püspök hatalmas, díszes vaskaput ajándékozott a kertnek, idővel ez is eltűnt, akárcsak Kiss Gedeon szobra. Kis Gedeon régi szobra helyén, a bejárattal szemben ma két kis méretű alkotás látható, Kocsis Előd munkái.

Zöld ház

A Zöld ház elődje a Gőzfürdő. A múlt századfordulón az iparosodó, gyors ütemben fejlődő Szatmárnémetinek szüksége volt gőz- és kádfürdőre is. Működése során többször átalakították, felújították, olykor ideiglenesen bezárták, míg a városi vízhálózat és csatornarendszer kiépítésének köszönhetően fokozatosan elvesztette jelentőségét.

Nagyon sok és változatos elképzelés látott napvilágot az elmúlt évtizedek során az épület hasznosításával kapcsolatban. Terveztek ide múzeumot, könyvtárat, műtermeket, de ezek egyike sem valósult meg. Közben az állaga egyre romosabbá, elhanyagolttá vált, míg egy európai uniós pályázat keretében 2007-re sikerült az épületet teljesen felújítani és átadni mostani rendeltetésének. Ebben, valamint az új Kiss Gedeon-szobor állításában Békéssy Erzsébet játszott meghatározó szerepet. A felújítással párhuzamosan rendezték az épület környezetét is.

Nem ismerjük az építész nevét, nagy valószínűséggel ezt is Budapesten tervezték, ugyanúgy mint a városháza, állomás, vasúti internátus, népiskolák, törvényszék, posta épületét. A múlt századforduló éveiben vagyunk, az általános jellemzők is hasonlóak. Jól átgondolt, működőképes, pragmatikusan tagolt épületről van szó, amely a kinézetét tekintve egyrészt megfelel a kordivatnak, másrészt jól megválasztott arányainak, díszítésének, méretének köszönhetően magától értetődő egyszerűséggel és természetességgel simul környezetébe. Homlokzata döntően újklasszicista, neoreneszánsz jellegű, amelyet tervezője a kordivatnak megfelelően szecessziós díszítő, térkitöltő elemekkel gazdagított.

Kiss Gedeon szobra

A fenti épület előtt avatták fel 2010 decemberében Kiss Gedeon új szobrát, Szodoray-Parádi Hajnalka szatmári képzőművész alkotását.

Kiss Gedeonnak, a város főkapitányának a budapesti Horvay János által készített első mellszobrát a Kossuth-kertben 1903-ban leplezték le. A népszerű „Gida bácsi” kezdeményezte ugyanis a Kossuth-kert létrehozását, ő volt a városi múzeum létesítésének szorgalmazója, a Sétatér létrehozója, valamint a „fák ezredese” is, ahogyan a város utcáinak, tereinek, parkjainak fásításáért nevezték a hálás polgárok. Nem tudjuk pontosan mi történt az eredeti szoborral, eltűnt.

Kioszk

A gőzfürdővel azonos időben a park dombján szecessziós és a népi építészet hagyományait is idéző kioszk épült két tágas teremmel. Mesterséges domb ez is az alföldi városban, mint a Várdomb, vagy a 16-os negyed dombja. Úgy keletkezett, hogy a kis tó medrének a kiásásakor felgyűlt földet dombbá formálták. A kioszk termeiben egy ideig bálokat rendeztek, de két szatmári festőművész, Aurél Popp és Litteczky Endre műteremként is használta. Itt működött a Popp Aurél által alapított DAC kerámia és porcelángyár is.

A háború utáni években nagyon rossz állapotúvá vált az épület, lebontották, faanyagát a közeli gőzfürdőben tüzelték el.

A város vezetősége a múlt század kilencvenes éveiben komoly erőfeszítéseket tett a park rendbetételére. Megtisztították az egész területet, új kaput készíttettek, megszervezték a park rendszeres őrzését, takarítását, ekkor került a kis gőzmozdony, a „Zsuzsi” is a parkba. Ez a felújítási folyamat a közelmúltban tovább folytatódott.

Faipari Iskola

1907 körül épült a Kossuth-kert tőszomszédságában. A pályázatra összesen 19 terv érkezett be, a bíráló bizottság az első díjat Orth Ambrus és Somló Emil műépítészeknek ítélte oda. Országos jelentőségű intézmény volt, válogatott tanári karral, a rajztanára egy időben Zolnay Géza, a híres, országosan ismert portréfestő volt.

Állomás

A szatmárnémeti nagyállomás épülete 1898-ban, a Kossuth-kerttel egyidőben készült egy olyan kisvárosban, amelynek akkoriban 26–27 ezer lakosa volt. Építésze Pfaff Ferenc (1851–1913), a vasút melletti református temetőben, az átjáró közelében emlékoszlopot állítottak a tiszteletére. Ő Budapesten élt és dolgozott a Magyar Államvasutaknál és húsz nagyállomás, valamint számos kisebb állomásépület tervezését és építését vezette. Szegeden, Miskolcon, Pécsen, Aradon, Cegléden, Nagykárolyban találunk hasonlókat, valamennyi a reneszánsz eklektika jegyében született. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy arányaiban, díszítésében a klasszikus, antik példákat követik.

Szatmárnémeti állomása olyan jól átgondolt, észszerűen kialakított helyiségek, irodák, folyosók, várótermek, mellékhelyiségek rendszere, amely az idők során megsokszorozódott utasforgalomban is megfelel az elvárásoknak. Mindezeken túl a jól megválasztott anyagoknak, díszítményeknek, domborműveknek köszönhetően szép ez az épület. A vakolatlan téglasorok egyhangúságát félkörös ívsorok, domborművek, frízek szakítják meg, variálják. Kortársak feljegyezték, hogy a Pfaff által tervezett állomásépületek a maguk idejében a legszebbek, legjobbak voltak az egész Monarchiában.

A Kossuth-kert, az állomás, a Faipari Iskola Szatmárnémeti büszkeségei voltak és mindmáig azok. Nem kérdés, hogy meg kell-e őrizni, fel kell-e újítani ezeket, kérdés az, hogy renoválás után milyen harmadik évezredi tartalmakkal lehet hosszú távon életképessé tenni őket. A gyakorlat ugyanis azt igazolja, hogy amit eredetileg postának, szállodának vagy gőzfürdőnek terveztek, nem alakítható könyvtárrá, szerkesztőséggé, templommá vagy iskolává.

Felújítás, felújítások

A Kossuth-kert általános felújítása a közelmúltban megtörtént, erről a mai napig a megújult, térkövezett utak, a bejárati rész és a városcímerekkel díszített impozáns új kerítés is tanúskodik. Azóta a parkot sokkal többen keresik fel, a jó levegő, a pihentető séta, a vízibiciklizésre alkalmas tavacska és a gyerekek számára fantáziával kialakított játszóterek, a kisvonat miatt is. A felújítással ez a tér alkalmasabbá vált különböző tömegrendezvények szervezésére, lebonyolítására, amelyek közül a Partiumi Magyar Napok a legismertebb, legnépszerűbb.

Az egykori városi kioszk dombja kiválóan alkalmas koncertek rendezésére, a sétányok ilyenkor megtelnek lacikonyhákkal, árusokkal, népművészeti, iparművészeti bódékkal, különféle bemutatókra, könyvek árusítására, tárlatok rendezésére alkalmas sátorokkal, a zöld területeken asztalok, padok, ugrálóvárak, céllövöldék, társas játékokra alkalmas övezetek sorakoznak, de a szépen felújított szatmári kisvonatot, a Zsuzsit is ellepik a játszani, kikapcsolódni vágyó gyerekek. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a megyeközpont egyik legjelentősebb zöldövezetének a sorsa jó kezekben van és megtalálta a helyét, szerepét a 21. században is.

A környékén is jelentős változások zajlottak, zajlanak, tatarozták a Faipari Iskola épületét, az egykori Princz villákat, a régi „pionír házat”, a kerttel szemben álló néhány bérházat, a Szent József-templomot és árvaházat. Az állomás, a tér, valamint a buszállomás épületének rendbe tétele még úgy tűnik várat magára.

A város parkjai között kiemelt jelentőségű

Szatmárnémetinek a Kossuth-kert alapítása óta nagyon sok parkja, parkosított közterülete, játszótere lett, a központi parktól az Árpád/Vasile Lucaciu úti parkig, a Tűzoltótorony mellettitől a Szent István/P-ta Eroii Revoluției, vagy a Deák/Titulescu térig tucatszám sorolhatnánk a példákat. Van Biki/Boitor téri park, „Ufó-park”, Csend-park, hogy a többi városi és negyedekben találhatókról ne is beszéljünk. Az utóbbi időszakban kezdte a város vezetősége az új hidak építésével párhuzamosan a Szamos árterületének a parkosítását is. Nem panaszkodhatunk tehát, de ennek ellenére ma sem nevezhetjük Szatmárnémetit a parkok városának, az viszont igaz, hogy jó ütemben haladunk ennek megvalósítása felé.

A szatmári parkok sorában kiemelkedő jelentőségű volt és maradt a Kossuth-kert/Grădina Romei, amelyet nemcsak különleges kialakítása, helyzete, épületei, arborétuma, hanem regényes, több mint egy évszázados története is különlegessé, kiemelten fontossá tesz a szatmáriak számára. Ezt az egyszerű tényt a város vezetősége folyamatosan felismerte, és anyagilag is sokat tett azért, hogy a továbbiakban is megőrizze kiemelt szerepét.

Muhi Sándor