A ballagás nemcsak egy tanulmányi időszak lezárása, hanem egy érzelmekkel teli pillanat a család életében is. Büszkeség, meghatottság, öröm és egy kis szomorúság egyszerre tölti el a szülői szívet, amikor gyermeke új útra lép. Ferenczi Dórának, a Szatmárnémeti Református Gimnázium végzős diákjának az édesanyját kérdeztem emlékekről, közös pillanatokról, büszkeségről és azokról az útravaló gondolatokról, amelyeket most, a búcsú pillanatában szeretne átadni lányának.

Milyen érzés most készülni a gyermeke ballagására?

Egyszerre megható, büszke és kicsit szomorú érzés is. Mintha csak tegnap kísértük volna először el az iskolába, most pedig már itt áll előttünk készen arra, hogy kilépjen a nagybetűs életbe. Büszkék vagyunk minden lépésére, és örömmel nézzük, ahogy új útra indul.

Emlékszik még az első iskolai napjára? Mi jut most eszébe róla?

Igen, emlékszem. Talán én még jobban izgultam, mint ő, hiszen egy új életszakasz indult el számára. Ő nagyon is bátor volt, s büszke arra, hogy kisikolás lett. Most visszagondolva megható látni, hogy milyen hosszú utat tett meg attól a copfos, huncut kislánytól idáig.

Mi az, amire a legbüszkébb vele kapcsolatban?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy milyen emberré vált. Jó gyermek, tisztelettudó, szeretetteljes, s e mellett talpraesett is, megállja a helyét a nehezebb helyzetekben is. Büszke vagyok a bátorságára is, mert sokszor mert új dolgokba belevágni, szembenézni a kihívásokkal akkor is, ha sokszor nem volt könnyű.

Mikor érezte először azt, hogy „már felnőtt” a gyereke?

Talán nem is egyetlen pillanat volt, hanem apránként éreztem, hogy lassan felnőtté válik, amikor önálló döntéseket kezdett hozni, tervezni kezdte, hogy milyen egyetemre szeretne menni, s amikor csak annyit mondott egy problémára, hogy: Anya, majd megoldom.

Mi volt a legszebb közös iskolás emlékük?

Talán a legszebb közös iskolás emlék a szalagavatóhoz kötődik, ahol ő írta, s mondta el a búcsúztató szöveget, amely számunkra különösen megható volt. Büszkeséggel töltött el, hogy őt kérték fel erre a feladatra. Látszott rajta, hogy ez neki is sokat jelentett.

Mit kíván a gyermekének a következő évekre?

Azt kívánom neki, hogy maradjon olyan tiszta szívű, talpraesett ember, amilyen most is. Találja meg az útját az életben. Legyenek céljai, s váltsa valóra az álmait! Higgyen önmagában, még a nehezebb időszakokban is! Maradjon emberséges, legyen körülötte szeretet, igaz barátok és sok szép élmény! Ami pedig a legfontosabb, hogy tudja, otthon szeretet és támogatás várja mindig.

Ki izgul jobban ma: a diák vagy a szülő?

Szerintem mi, szülők izgulunk jobban. A gyerekek inkább izgatottak, várják az ünneplést, az új kezdetet, mi pedig próbáljuk feldolgozni, hogy milyen gyorsan elrepültek az évek.

Mi volt a legviccesebb iskolás történet?

Egy reggel nagyon siettünk, mert késésben voltunk. Amikor leparkoltam a munkahelyem előtt, akkor szólalt meg Dóra a hátsó ülésen, hogy anya, engem nem viszel iskolába, ugyanis elfelejtettem őt kitenni az iskolája előtt.

Mi az, amit biztosan nem fog hiányolni az iskolai évekből?

Természetesen voltak nehézségek is ennyi év alatt, amelyek nem fognak hiányozni, de ezek a nehézségek mind részei voltak a megtett útnak, amely a cél felé vezet.

Volt olyan pillanat, amikor azt mondta: „ezt nem hiszem el, hogy már ekkora”?

Igen, többször is. A sok felejthetetlen pillanat közül mégis megemlítenék kettőt is. Az egyik, amikor még csak az előkészítő osztályt végezte el, s táncolni tanult. Egy nyári tánctábor keretén belül a tánctanára riportot készített vele, ami aztán felkerült a Youtube csatornára is, mivel nagyon cuki volt, s nagyon ügyesen, talpraesetten válaszolt. A másik pedig általános iskola végén, amikor először hallottam színpadon, mikrofonnal a kezében felkonferálni a programokat, s bátorítani a fellépő gyermekeket a közönség előtt. Nagyon nagy büszkeség fogott el, hiszen olyan ügyesen, magabiztosan beszélt anélkül, hogy olvasta volna, hogy én magam is meglepődtem.

Milyennek látja a gyermekét?

Kedves, tiszta szívű, talpraesett fiatalnak látom, aki előtt még rengeteg lehetőség áll. Sokszor verseiben fejezi ki érzéseit, mert számára a versírás egy különleges módja annak, hogy megmutassa mi zajlik benne, mit érez, mire gondol. Mindig megható számomra olvasni a verseit, mert érzékenység, őszinteség és sok érzelem van bennük. Versein keresztül még jobban megismerhetjük a gondolatait és a lelkivilágát. Mérhetetlen büszkeség töltött el, amikor anyák napján nekem szóló versét olvashattam a Szamos kulturális folyóiratban.

Mi jut eszébe erről a napról: büszkeség vagy meghatottság? Milyen útravalót szeretne adni neki?

Büszkeség és meghatottság egyszerre, mert látom, hogy mennyit fejlődött, milyen értékes fiatal lett belőle. Meghatottság, mert nehéz elhinni, milyen gyorsan elszálltak az évek. Útravalóként azt üzenem neki, hogy higgyen önmagában, merjen emberséges maradni, ne féljen a kihívásoktól, mert minden tapasztalat erősebbé teszi.

Mit remél, milyen ember lesz a jövőben?

Azt remélem, hogy boldog, kiegyensúlyozott és szeretetteljes ember lesz, aki megtalálja a saját útját az életben. Olyan ember, aki bátran kiáll magáért és másokért is, ugyanakkor megőrzi a jóságát és az emberségét.

Mi az a tanács, amit most adna neki?

Merjen álmodni, s harcolni az álmaiért, hogy elérhesse őket, mert „a jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében.”

Mit jelent önnek az, hogy most lezárul egy korszak?

Egy hosszú, emlékekkel teli korszak zárul le, tele izgalmakkal, sikerekkel, kihívásokkal. Ugyanakkor nem csak lezárás, hanem egy új kezdet is. Büszkeséggel tölt el, hogy gyermekem készen áll arra, hogy továbbinduljon a saját útján.

Melyik pillanatot őrizné meg az iskolás évekből?

Nagyon nehéz egyetlen pillanatot kiemelni, mert sok szép emlék kapcsolódik ezekhez az évekhez. Mégis talán azokat a pillanatokat őrizném meg legszívesebben, amikor örömmel mesélt egy-egy sikeréről, egy élményéről, azokat a pillanatokat, amikor láttam rajta, hogy boldog, s büszke magára.