A történelemoktatás szerepe ma talán fontosabb, mint valaha: egyszerre kell átadnia nemzeti identitásunk alapjait, megerősítenie a helyi közösségekhez való kötődést, és eligazítania a fiatalokat egy információval túlterhelt, globalizált világban. A szatmári lét hagyományainak továbbadása nem pusztán múltidézés, hanem kapaszkodó a jelenben. Mindez azonban komoly kihívás elé állítja a pedagógusokat, akiknek ma már nemcsak tudást kell közvetíteniük, hanem példát is kell mutatniuk egy olyan közegben, ahol a digitális zaj gyakran felülírja az értékeket. A kérdés így nem az, hogy ismeretet vagy készséget fejlesszünk-e, hanem az, hogyan tudjuk a kettőt egyensúlyba hozva valódi, maradandó hatást gyakorolni a diákokra. Csorján Árpád József történelemtanárt kérdeztem.

Szerinted mi a történelemoktatás legfontosabb célja?

Szerintem a történelemoktatás legfontosabb célja nemzeti identitásunk átadása és megerősítése, azoknak a hagyományoknak és a helyi identitásnak a megteremtése, átadása, amit a szatmári lét jelent. Viszont ebben a tiktokos, instás, globalizált világunkban, ahol csak úgy ömlik a sok mocsok diákjainkra, gyermekeinkre, nagyon nehéz feladat, igazi kihívás ez. A tanári szerep még mindig a példaadás, csak most már nagyon nehezített pályán, mivel a társadalom és a szülők sokszor nem segítik a munkánkat, hanem inkább kritikát kapunk mindenfelől.

Inkább ismeretátadásnak vagy készségfejlesztésnek tartod?

Bár elviekben a kettő elválaszthatatlan, a szűkös keretek között a gyakorlatban mégis sokszor döntenünk kell az alaposabb készségfejlesztés és a kötelező anyagleadás között. Ismeretet akarunk átadni, és hiába leértékelt a lexikális tudás, anélkül nem megy: tudnia kell a diáknak, ki volt Szent István, Szent László, el kell tudnia helyezni őket az időben stb. Viszont emellett készséget is fejlesztenünk kell, ami olyan, mint a szülői munka: nagyon sokszor láthatatlanul adod át a viselkedési mintát a gyermekednek, a diák is önkéntelenül tanul, rögzíti ezeket és teszi magáévá.

Mennyire fontos a kritikai gondolkodás fejlesztése az órákon?

Ez a legfontosabb. Láthattuk – nem egy választás volt rá a példa –, hogy az ifjú generációnak meg kell tanulnia megszűrni az információkat, mert hajlamosak elhinni azt, amit szépen, ízlésesen, vonzóan feltálalnak nekik. Talán ez a legfontosabb feladatunk, és valljuk be, nehezített pálya a miénk, mert amennyi időt töltenek a virtuális térben a fiatalok, ahhoz képest mi csak a felszínt karcolhatjuk.

Használsz az órákon digitális eszközöket? Ha igen, milyeneket?

Természetesen minden órát digitális eszközökkel, okostáblán tartok. Különböző platformokat vonok be az óratartásba: Kahoot, Wordwall, a Google Tanterem eszközeit; próbálok változatos órákat tartani. De ugyanakkor agyondigitalizálni sem kell mindig az órát. Például az ismétlő órákat hagyományos eszközökkel, kooperatív módszerrel tartom, mert azt is szeretik és értékelik a diákjaim. Kell ez is, az is – mint egy finom saláta, amiben van hús is, zöldség is, de finom öntet is. Szerintem ez a jó recept.

Mennyire lehet a diákokat aktívan bevonni a történelemórákon?

Lehet, csak minden osztály más és más. Meg kell tudni találni az utat hozzájuk, mint ahogy minden ember egyéniség. Vannak osztályok, amelyek passzívabbak, akiket nehezebb bevonni, és van olyan is, hogy alig tudod őket lecsitítani, olyannyira aktívak – főleg a kisebb osztályokban. Mint mindent, a kisiskolásoknál kell elkezdeni: ha ott meg tudjuk szerettetni a tantárgyat, akkor később nyert ügyünk van. Diákszínjátszózom is; nagyon sok darab, amit színre vittem a diákjaimmal, helytörténeti témájú (Gonzeczky, Szatmár 1944-es bombázása stb.). Ez nagyon jó módszer arra, hogy a diákjaimmal megismertessem és megszerettessem a helytörténetet. A diákszínjátszás kiváló, de ugyanakkor nagyon időigényes módszer a bevonásukra.

Mennyire érdeklődnek a diákok a történelem iránt?

Változó. Olyan ez, mintha azt kérdeznéd, szereti-e mindenki a mákos gubát… Hát, van, aki inkább a szilvás gombócot részesíti előnyben. Nagyban rajtad áll, hogy mennyire tudod megszerettetni a tantárgyat kicsi korban, mennyire tudod élményszerűvé tenni – és itt jön be a te kreativitásod tanárként. Minden korosztályhoz más a kulcs. Van, hogy a nagyobb osztályokban ideológiák kapcsán mémeket készítünk, van, hogy dramatizálunk a kisebbekkel, de mindenképpen fel kell tudni kelteni az érdeklődésüket.

Mit gondolsz a jelenlegi tantervről?

A történelem kapcsán sajnos még mindig túlzsúfolt. Kellene engedni, hogy legalább az egynegyedét a kollégák töltsék ki saját elgondolásuk szerint, mint ahogy vannak tantárgyak, ahol ez már megvalósult.

Van-e elég idő a mélyebb megértésre, vagy inkább „anyagleadás” történik?

Sajnos ez a legfájóbb pont. Heti egy órában nem tudjuk azt az ismeretet, identitást, kritikai gondolkodást kifejleszteni és átadni, amit szeretnénk. Sokszor az a kérdés, hogy melyik kezünkbe harapjunk: vagy elmélyítesz, vagy haladsz és befejezed az anyagot – és ez nem jó. A mai román tanügy jórészt kétosztatú: a reál tagozaton heti egy órában próbálod a lehetetlent, míg a szakosztályokban heti 2–3 órában (nem heti 5–7-ben, mint a matek-infón), de közben le is kell érettségiztetni őket. Ugyanakkor a plusz dolgokra is próbálok időt szakítani, ami megint csak emberpróbáló feladat.

Mennyire jelenik meg a jelenkor a történelemórákon?

A történelemoktatás jórészt kronologikus, kivétel talán a 12. osztály. A jelenkor a 10–11. osztályokban van a központban, illetve a 12-es anyag bizonyos részeiben.

Fontosnak tartod, hogy a diákok párhuzamokat lássanak múlt és jelen között?

Ez elengedhetetlen. Egyik visszatérő mondásom: „Historia est magistra vitae”, vagyis a történelem az élet tanítómestere. Ismerd meg a történelmed – legyen az nemzeti vagy a saját családodé –, hogy ne ess bele ugyanabba a gödörbe. A történelem valóban a legjobb tanítómester. Hiába hiszi az újabb és újabb generáció, hogy felfedezi a spanyolviaszt, ez nem igaz: az életnek megvannak a maga ciklikusságai, amiket ismerni kell. Gyakran elhangzik a számból a Churchillnek tulajdonított híres mondás szerint: ha 20 évesen nem vagy liberális és lázadó, akkor nincs szíved, de ha 40–50 évesen nem vagy konzervatív beállítottságú, akkor valami hiba csúszott a gépezetbe.

Mik a legnagyobb kihívások a történelemoktatásban ma?

Az alacsony óraszám és a feladat, amit el kell látnunk: az identitásunk megőrzése és átadása közötti feszültség. Ha azt akarod, hogy maradjon is meg bennük valami, akkor élményt adsz – ez viszont időt kíván mind az óráidból, mind iskolán kívül. E kettő között kell valahogy megtalálni az aranyközéputat.

Mennyire befolyásolja a politika vagy a tantervi szabályozás a tanítást?

Hogy klasszikust idézzek: „minden politika”. Aki azt hiszi, hogy ki tudja vonni magát ez alól, az nagyot téved. Ha nincs politikai képviseletünk, ha nincs, aki az érdekeink mellett szót emel, akkor úszol az árral, és csak későn eszmélsz rá, hogy ez így nem jó. Tehát minden politika, és ez határozza meg, hogy van-e hangunk, van-e beleszólásunk abba a tantervi szabályozásba, ami meghatározza, mit fogunk tanítani.

Hogyan kezeled a vitatott történelmi témákat?

Helyzete válogatja. Ez ugyanaz, mint a napi politika: vagy belemész, vagy kerülöd – de a kerülése szerintem csak a forró kása kerülgetése lenne. Megpróbálom mindig mindegyik felet meghallgatni. A diákjaimat arra biztatom, hogy bátran mondják el a véleményüket, de legyenek képesek befogadni másokét is, meghallgatni más szempontokat. Ez a mai „buborékvilágunkban” nagyon nehéz, mert a TikTokot és Instagramot használó generáció az algoritmusok által ahhoz van szoktatva, hogy csak az az igaz, amit ők hisznek és gondolnak. Az algoritmus folyamatosan ugyanazt dobja fel nekik, és ebből nagyon nehéz kitörni.

Mit változtatnál a történelemoktatásban, ha lehetőséged lenne rá?

Az első az óraszám, a második a tanári szabadság, a harmadik pedig az, hogy a történelemoktatásnak meglegyen a maga súlya. A romániai oktatás reálközpontú – ez a Ceaușescu-időszak zárványa, amelyben a humán terület alulértékelt volt, és ennek a maradványait hordozzuk a mai napig. Jó lenne, ha a történelemnek meglenne a helye, és felfognák, mennyire fontos a nemzeti identitásunk miatt. Mert az, hogy egy diákunk gyermeke 10–15 év múlva hol tanul tovább – a Kölcseyben vagy az Eminescuban –, nagyban rajtunk is áll, és ezt ebben a kisebbségi sorsban sajnos sokan nem tudják felfogni.

Milyen irányba kellene fejlődnie a tantárgynak?

Hűha, erre nagyon sokrétű választ tudnék adni. Mindenképpen a gyermekközpontú és élményközpontú oktatás irányába, de nem figyelmen kívül hagyva azt, hogy 1526. augusztus 29-e az 1526. augusztus 29-e – amit egyszerűen meg kell tudni jegyezni és tanulni.

Mit szeretsz legjobban a tanításban?

A diákjaim visszajelzéseit, főleg, ha meg tudom őket nevettetni. Jelszavam: „Szeretetteljes szigor, csipetnyi humorral”. Mert humor nélkül nem megy; nevetni kell, különben az élet szürke és sótlan.