Igen, Vénig László nagykárolyi fotóművészt mindenki csak Laci bácsinak szólította; így ismerte a városunkban fiatal, idős, elöljáró vagy köznapi ember. Egyszerű és visszafogott volt, de amint a fotózás került szóba, akkor teljesedett ki igazán és láthattuk igazi nagyságát.

A nagykárolyi fotógráfia nagy múltra tekint vissza, de tulajdonképpen az igazi fénykora a hatvanas években kezdődött, amikor néhány lelkes fotós, megalapítva a Május 1 Fotóklubot, egy új, művészi szintre emelte a vizuális művészetek ezen ágát Nagykárolyban is. Fotóklub, melynek alapítója és hosszú éveken keresztül kiemelkedő, meghatározó fotóművésze volt Laci bácsi. A hetvenes-nyolcvanas években bontakozott ki igazán a fotósélet, és váltak ismertté és elismertté a nagykárolyi fotósok, fotóművészek. Ennek a magasabb szintnek az elérését Laci bácsi AFIAP minősítése is fémjelezte, meghatározva ezzel helyét a kortárs fotóművészetben, bizonyítván fotóművészi tehetségét a szélesebb szakmai közönség előtt is.

Arra az időszakra jellemző volt, hogy ami jól működött, azt meghatározott technikákkal próbálták meg bomlasztani és szétzilálni. Sajnos nem volt ez másképpen a nagykárolyi fotósok esetében sem. A nyolcvanas évek végére szinte teljesen megszűnt a fotósok közösségi élete, ami oda vezetett, hogy a fotóklubok megszűntek Nagykárolyban és a kilencvenes évek elejére teljesen megszűnt a fotográfia, mint a helyi művészetek ága.

A következő időszakot a kényszerhelyzet jellemezte leginkább. Voltak fotósok, akik más helyre költöztek, voltak, akiknek életvitelében nem a fotózás került az első helyre. Laci bácsi is kényszerpályára került, és a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub tagja lett, aminek haláláig meghatározó tagja maradt. Igaz ez a kényszerhelyzet számára új lehetőségeket biztosított, és elmondása szerint ezt az időszakot tekintette a fotóművészi kibontakozása igazi időszakának.

Az igazi egyéniségekre jellemző, hogy mindig tudnak újrakezdeni. Előrehaladott kora ellenére tele volt ötletekkel, aktív maradt, az új dolgok érdekelték és a megújulást tekintette mérvadónak. Ennek szellemiségében, Laci bácsi hathatós közreműködésével, 2012-ben a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság meghirdetett egy találkozót, amelynek az volt a célja, hogy újra életre keltsék a nagykárolyi fotózást.

Epilógus, de egyben újrakezdés. Igen, ez az új kezdete, amely a mai napig töretlenül tart, a nagykárolyi fotográfusok ismét egy közösséghez tartoznak, megalakítva egy új fotóklubot, Castellum néven. Fotóklub, amelynek alapító tagjai között találjuk Laci bácsit. Sajnos a sors úgy hozta, hogy az élet közbeszólt: kevés időt tölthettünk együtt, és mire igazán újraindult egy ígéretes kezdet, Laci bácsi már nem örülhetett velünk.

Egyöntetűen valamennyi tag elhatározása volt, hogy az újonnan alakult fotóklub változtassa meg a nevét és mint Vasile Vénig László Fotóklub működjünk tovább. Annak ellenére, hogy kevés időnk maradt a közös alkotásra, tervezgetésre és rövid ideig fogta a kezünket, mégis meghatározó a fotóklub életében a Laci bácsitól kapott útravaló, a sok-sok tanács. A közösségért és a fotóművészetért végzett munkánkkal Laci bácsi szellemiségét igyekszünk továbbvinni és emlékét megőrizni az utókornak.

Bikfalvi Zsolt