A LiterArt Magyartanárok Egyesülete együttműködve a Dariu Pop Pedagógusok Házával A líraolvasás lehetőségei a 21. században címmel minikonferenciát szervezett a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban magyartanárok és maturandusok számára. Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész és dr. Zabán Márta, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa tartott előadást a líraolvasásról és a líraértésről.

Gál Gyöngyi, a konferencia szervezője hangsúlyozta, a Szatmár megyei magyartanárok egyesülete mindig fontosnak tartotta, hogy a tanári gyakorlatban felmerülő kihívásokra választ keressen, és azokat hazai, anyaországi szakemberekkel akár egy konferencia, akár egy műhelymunka (workshop) keretén belül megbeszélje. Most, amikor a gimnáziumi irodalomtanításban a VIII. osztályos vizsgán a líra háttérbe szorulását tapasztaljuk, most, amikor az érettségizők a vizsgán hamarosan szembesülnek egy ismert költő ismert/ismeretlen versével, és számot adnak fogalmi szinten versértésükről, versértelmezésükről, adódott az alkalom, hogy ebben a témában együtt gondolkozzunk a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filológia karáról meghívott két vendégünkkel: dr. Balázs Imre József József Attila-díjas költővel, irodalomkritikussal, a BBTE oktatójával, illetve dr. Zabán Mártával, a BBTE adjunktusával.

Házigazdaként Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket, és megköszönte a szervezők áldozatos munkáját. Ezt követően elmondta, mennyire fontosnak tartja az ilyen alkalmakat. „Egyformán fontos kell legyen számunkra, hogy fejlődjünk, hiszen az elmúlt több mint egy évtizedben a tanári hivatás egyre kevésbé tűnik fontosnak a társadalom számára.
Szilágyi Domokos: Lázadás című versének kezdő sorait idézte: „– hát mutasd meg, hogy nem igaz,/ azértsem igaz, sose volt,/ hogy az élet megdöglik, és/ nem igaz, hogy halott a holt… Ez pedig csak akkor történhet meg, ha hajlandóak vagyunk egymással kommunikálni, egymással találkozni, egymástól tanulni. Mindaz, amit ilyen alkalmakkor megtanulhatunk egymástól, az tovább is adható. Lehet, hogy a diákok azért nem szeretik a lírát, mert úgy érzik, hogy a verseket sokat kell magolni. Az epikával meg az a baj, hogy sokat kell olvasni. Világosan láttuk azonban, hogyan tud szerepelni éles helyzetekben egy olyan társadalom, melynek egy része oda jutott, hogy hiába olvas, mert nem érti a szöveget. A fiatalok felelőssége is, hogy ne váljanak ilyen emberekké, ugyanakkor mindannyiunk kollektív felelőssége, hogy ne engedjük, hogy a következő generáció degenerációvá váljon. Ez egy óriási felelősség, ami nyomja a pedagógusok vállát, egy olyan felelősség, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ehhez pedig szükség van az ilyen alkalmakra, akarnunk kell tanulni, akarnunk kell jobb pedagógusokká válni.

Balázs Imre József a kolozsvári bölcsészkaron olyan diákokat tanít, akikből tanárok lesznek. A szatmárnémeti konferenciára elhozott két előadást kolléganőjével, Zabán Mártával gondolta ki. „Azt tapasztaljuk, hogy a versnek a jelenléte a társadalmi nyilvánosságban az utóbbi évtizedekben mintha csökkenőben volna. Sokféle folyamat zajlik a költészetben, ezt szerkesztőként és versíróként is tapasztalom. Sokszor felmerül bennünk, hogy miért csináljuk az egészet. Akkor is érdemes elgondolkodni, amikor nagyon magától értetődőnek látszó dolgokkal foglalkozunk. Azt tapasztaljuk, hogy a Bukarestből érkező vizsgatételekben egyre kevesebb a vers. A tanár számára az a dilemma, ha nem kérik a diákoktól, hogy verset értelmezzenek, milyen motivációjuk van, hogy az órákon beszéljenek a versekről. Ha a diákok azt a feladatot kapják, hogy válasszanak két kortárs regény és verseskötet közül, hogy kritikát írjanak róla, legtöbben a prózát választják. Valamiért úgy érezzük, hogy a prózáról könnyebb beszélni. A regényíró presztízse manapság mintha nagyobb lenne. Egy harmincezer példányban kiadott Dragomán György regénynek a szerzője már csak a nagy példányszám miatt is elég nagy presztízzsel rendelkezik. Versíró nem tud elérni ilyen nagy példányszámot. A prózának története van, el lehet mesélni, de egy versnek nem lehet elmesélni a történetét” – magyarázta Balázs Imre József, majd a következőkben arról beszélt, hogyan lehet érveket találni a vers mellett, illetve hogy miért fontos, hogy tanítsanak verseket az iskolában.

Dr. Zubán Márta klasszikus magyar irodalmat tanít az egyetemen. Elmondta, amikor ez az örök kérdés felmerül, hogy kortárs vagy klasszikus, melyiket tanítsuk, akkor az ő szempontja mindig az, hogy nagyon igazságtalan ez a kérdésfelvetés ebben a formában. „Melyik lesz a vonzóbb a diák számára, ha veszünk egy klasszikus verset vagy egy kortárs dalszöveget? Ennek a két verscsoportnak teljesen más az olvasója vagy a befogadója. A klasszikus szövegeink tizenhét-tizennyolc-tizenkilencedik századi felnőtt férfi olvasót posztulálnak. Igazából azokhoz szólnak, őket próbálják megszólítani, nekik szeretnének mondani valamit. A kortárs szövegeink, melyeket bevihetünk órákra, a ma emberéhez szólnak, sokszor a megfelelő korú közönséghez. Épp emiatt úgy gondolom, nem várható el a régi szövegeinktől, hogy ugyanúgy működjenek ezeken az órákon, ugyanolyan gördülékenyen és magától értetődően működjenek a klasszikus szövegek a mai fiatal olvasók számára mint ahogy egy dalszöveg tud működni. Ezért a tanároknak kell megdolgozni azért, hogy érdekes legyen. Sokat beszélünk arról, hogy mostoha a mai líra sorsa ebben a világban, kiveszik a vizsgakövetelmények közül, már azt se tudjuk, hogy miért kell tanítani, senkit nem érdekel, de tudjuk, hogy nagyon fontos. A líra háttérbe szorulása a tizenkilencedik században kezdődött, amikor a levert szabadságharc után történelmi regényeket és eposzokat írtak. Ezeket a szövegeket ma már nagyon sokan időszerűtleneknek tartanak. Szerintem mégis fontos ezeket a szövegeket bevinni az iskolába, fontos megmutatni a diákoknak” – hangsúlyozta az adjunktus, rámutatva arra, hogy ezek olyan szövegek, melyek kiállták a kanonizáció próbáját, fennmaradtak a rostán, míg a kortárs szövegek közül nem tudjuk, hogy mi az, ami kanonizálódni fog.

Reméljük, hogy a két előadás, majd az ezt követő beszélgetések hasznos támpontokat adtak a legszubjektívebb műnem olvasásához, illetve tanításához, megkedveltetéséhez.