Április 8-án, 9 órától, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében emlékeztek meg a Felvidéki magyarok kitelepítésének a évfordulójáról. Az eseményt a Rákóczi Szövetség Szatmár megyei szervezete, együttműködve a Szent István Körrel szervezte. Mottó: A múlt emléke a jövő alapja.

A megemlékezés fő szervezője Csorján Árpád történelemtanár volt, közreműködött a XI. C osztály.

Csorján Árpád röviden ismertette az esemény történetét. A kitelepítés 1945-48. között történt.

A csehszlovák–magyar lakosságcsere a második világháború utáni években született államközi egyezmény, amelynek értelmében felvidéki magyarok tízezreit telepítették át Magyarországra, és ezzel egy időben magyarországi szlovákok települhettek át Szlovákiába. A csehszlovák kormány 1947. április 12-én megkezdte a nem „reszlovakizálódott” magyar nemzetiségűek deportálását Magyarországra. Elsősorban a nagyobb falvakból és városokból telepítették ki a magyarokat, azok közül is leginkább a módosabb embereket, de a szegényebb sorú parasztok közül is sokat vonatra tettek. A kitelepítések legfőbb célja a dél-felvidéki magyar tömb megbontása volt.

A diákok a kitelepítettek visszaemlékezéseiből olvastak fel részleteket. Fontos, hogy a mai fiatalok megértsék, hogy a második világháború után mit szenvedett el a kárpát-medencei magyarság.

Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója záróbeszédében kifejtette, hogy az előadás utáni csend annak a jele, hogy a diákok egy számukra még ismeretlen eseménysorra kaptak rálátást. Másrészről megható volt azoknak az emberi tragédiáknak a bemutatása, ami a kitelepítéshez kapcsolódott. Mindebből egyetlen tanulságot kell levonni. Azt, hogy vannak megszerzett jogaink, azok sohasem magától érthetődnek. Azokat az elmúlt évtizedek során kiharcoltuk, azokat a jövő nemzedékeknek is kötelességük megőrizni. Sosem szabad elfeledni, hogy a jogokat megőrizni legalább olyan fontos, mint megszerezni. Számtalan formája van ennek, de sohasem úgy működik, hogy minden adott. Ami adott, arra vigyázni kell. Vigyázni kell az anyanyelvű oktatásra, egymásra, a magyarságunkra, a kultúránkra.