Tíz év után…

Már 2015 őszén az első megbeszélések alkalmával – amelyen Jánk Károly, költő, Kereskényi Sándor, irodalomtörténész, Muhi Sándor, képzőművész, műkritikus, Szőcs Péter, történész, Veres István, újságíró, Végh Balázs Béla, irodalmár vett részt – alapvetően fontos kérdés volt minden, ami a leendő folyóirat tartalmával, kinézetével kapcsolatos.

Olyan nagyratörő álmok is terítékre kerültek akkoriban, amelyek egy megyén és határokon átívelő hatású, korszerű, magas színvonalú kulturális műhely létrehozását szorgalmazták anélkül, hogy a javaslattevők számot vetettek volna a térségben rendelkezésre álló alkotói, szellemi tartalékokkal, lehetőségekkel. A végső álláspont az volt, hogy a minőség megőrzése és a domináns szatmári jelleg mellett nem zárkózunk el más szerzők, alkotók népszerűsítésétől sem, de számunkra mindvégig a régió marad a legfontosabb.

E sorok írójának a lap arculata kialakítása, valamint a képzőművészeti rovat szerkesztése volt a feladata, a viták, ellenvélemények miatt az elképzeléseinek csak a harmadik számtól sikerült érvényt szerezni. Azóta tölti be a borítót teljes egészében egy képzőművészeti alkotás, és akkortól került a laptestbe a megszokott apró, szöveg közzé  ékelt illusztrációk helyett 12-14 egészoldalas, szürke keretbe foglalt reprodukció, a szám képzőművészének az alkotásai, valamint az alkotó tevékenységének, közlésmódjának bemutatása. Valamennyien szerettük volna, ha ezeket többen írják, de ehhez nem sikerült megszerezni ismert marosvásárhelyi, kolozsvári, nagyváradi stb. szakemberek közreműködését. Azt a hírlapírói álláspontot, hogy bárki, bármit, bármikor írhat a képzőművészetről viszont eleve el akartuk kerülni, így maradt ez a feladat rám.

A szerkesztés után üresen maradt nagyobb felületeket az Épületdíszek – erkélyek, fejezetek, konzolok, ablakkönyöklők, terülődíszek, zárópárkányok – sorozat fotóival töltöttem meg, ezzel is erősítve a szatmári jelleget. A fenti megoldások úgy tűnik életképesek, hiszen a folyóirat a mai napig megőrizte a kezdetben kialakított arculatát.

Fontos lett volna már a legelején azt is meghatározni, hogy kiknek, milyen olvasói tábornak szánjuk ezt a kiadványt. Úgy gondolom, hogy ezt a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, a folyóirat terjesztésével, népszerűsítésével kapcsolatos feladatok némelyike is függőben maradt.

Azzal mindenki egyetértett elméletileg, hogy a népszerűsítésre fel kell használni a világháló kínálta lehetőségeket, így jött létre a folyóirat fészbuk oldala, amelynek sajnos nemcsak a létrehozásával, de a működtetésével, gondozásával is magamra maradtam. Nagy kár, mert ebben a formában sokkal több emberhez juthatna el néhány jegyzet, közérdeklődésre számot tartó irodalmi alkotás, vers, kritikai, történelmi írás.  Az oldalnak jelenleg ezer követője, kilencszáz kedvelője van, vagyis többen látják, olvassák, több emberhez jut el, mint a nyomtatott változat. Továbbra is esedékes a többi szerkesztő közreműködése, hogy az oldalt színesebbé, változatosabbá, olvasmányosabbá tegyük.

Nem volt könnyű, zökkenőmentes a kezdet, a megbeszéléseket gyakran ellentétek, nehezen összeegyeztethető vélemények, nézőpont különbségek, sértődések tarkították. Emiatt hagyta ott a szerkesztőséget még az elején Jánk Károly és Szőcs Péter. Kereskényi Sándor megbetegedett, Veres István – aki a beérkező kéziratokat javította, stilizálta – távozott az élők sorából. A felelős szerkesztői feladatot 2023-tól Lakatos-Fleisz Katalin valamint Lakatos Artur, a szépirodalom rovatot Fűzfa Balázs vette át, folyamatban van egy állandó pedagógiai rovat létrehozása is Szabó Thalmeiner Noémi irányításával.

Úgy gondolom, abban mindenki egyetért, hogy a munkát folytatni kell, ez nekem is meggyőződésem mindaddig, ameddig sikerül legalább megtartani a már elért és éveken át fenntartott színvonalat.

 

Muhi Sándor