Robert Laszlo versei
Szőnyeg
(Covor)
Az isten
Egy szelíd öregember
Életem mint huncut
Tincs esik a homlokára
Istenem, miért csak azt
Köszönjük meg neked,
Amit adsz
És soha nem azt
Amit megengedsz nekünk?
A tincsek eltakarják
A látás szükségességét
Elbizonytalanodva
Merengek homlokodon
Mint egy koszorú
Megőszült fenségességeden
A férgek rágják
Az óra nyelveit
Halálom szösze
Megbújik életem szőnyegén
Amelyen lépkedsz
Kis tanulmány a nőről
(Femeie. Mic studiu)
Vajon miért azok
Halnak meg rettegésben
Akik nem félnek?
A fény a veszélyeket számolja
A lebontott fonál csomókban hal meg
Csak a karcsú festőnő,
Szavak klorofiljával
Zöld szemében
Hagy finom de határozott jelet
Szívemre.
A vászonról,
Egy másik asszony szólongat,
Összecsomagolnám múltamat,
Lassan, figyelmesen,
Hogy ne keltsem fel újra
Kiszáradt cserepek közül
Elszállni kész
Szenvedéseimet,
Miként szülhet újra egy festmény?
Miként?
Ahogy egy nő vedlik
Egyik arcából a másikba?
Rejtekhelyid vannak a testében
Világra jőtöd előttről,
Mégis meleg szirmai által
Utasít el a halál.
Didergő fény terjed bennem
Egy nő a másiknak
Ígér engem –
Zálogba adott zöldre festett illúzió.
Balázs F. Attila fordításai