Robert Laszlo versei

Szőnyeg

(Covor)

 

Az isten

Egy szelíd öregember

Életem mint huncut

Tincs esik a homlokára

Istenem, miért csak azt

Köszönjük meg neked,

Amit adsz

És soha nem azt

Amit megengedsz nekünk?

A tincsek eltakarják

A látás szükségességét

Elbizonytalanodva

Merengek homlokodon

Mint egy koszorú

Megőszült fenségességeden

A férgek rágják

Az óra nyelveit

Halálom szösze

Megbújik életem szőnyegén

Amelyen lépkedsz

 

 

Kis tanulmány a nőről

(Femeie. Mic studiu)

 

Vajon miért azok

Halnak meg rettegésben

Akik nem félnek?

A fény a veszélyeket számolja

A lebontott fonál csomókban hal meg

Csak a karcsú festőnő,

Szavak klorofiljával

Zöld szemében

Hagy finom de határozott jelet

Szívemre.

A vászonról,

Egy másik asszony szólongat,

Összecsomagolnám múltamat,

Lassan, figyelmesen,

Hogy ne keltsem fel újra

Kiszáradt cserepek közül

Elszállni kész

Szenvedéseimet,

Miként szülhet újra egy festmény?

Miként?

Ahogy egy nő vedlik

Egyik arcából a másikba?

Rejtekhelyid vannak a testében

Világra jőtöd előttről,

Mégis meleg szirmai által

Utasít el a halál.

Didergő fény terjed bennem

Egy nő a másiknak

Ígér engem –

Zálogba adott zöldre festett illúzió.

 

Balázs F. Attila fordításai