2020 tavasza egy egész végzős generáció számára írta át a búcsúzás hagyományait. Az érettségi, a ballagás és a bankett helyett bizonytalanság, online tanítás és lezárások határozták meg az utolsó középiskolai hónapokat. Rácz Gyopár Boglárka 2020-ban érettségizett a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, jelenleg pedig Dániában tanul Emberközpontú Tervezés (Design for People) mesterszakon. Beszélgetésünkben felidézi, hogyan élte meg ezt a különleges időszakot, mit veszített el, mit nyert általa, és milyen tanulságokat vitt magával a felnőtt életbe.

Melyik évben érettségiztél és mivel foglalkozol jelenleg?

2020-ban érettségiztem és jelenleg Dániában tanulok Emberközpontú Tervezés (Design for People) mester szakon.

Milyen emlékeid vannak az érettségi előtti időszakról, amikor a járvány miatt egyre több bizonytalanság merült fel?

Talán a legjelentősebb emlékem az az utolsó szokványos iskolai napunk. Akkor már a környező országokban elkezdték a lezárásokat, és hihetetlen volt azt érezni, hogy ez ma-holnap minket is elérhet. Romániában először csak egy másfél hetes elzárás volt elrendelve, és amikor az utolsó élőben megtartott tanítási napra mentünk be, azzal poénkodtunk, hogy „Na, soha többé nem is látjuk egymást ezután.” Ahogy elkezdtük az elzárási periódust, a másfél hétből hetek, a hetekből pedig hónapok lettek, és a vicc kezdett egyre inkább valósággá válni.

Mikor tudatosult benned, hogy a hagyományos ballagás és a bankett elmarad, és hogyan élted meg ezt?

Amikor már a májusi hónapra is elrendelték elzárást, akkor kezdtem megérteni, hogy nagy valószínűséggel nekünk kicsit rendhagyóbb végzésünk lesz. Az online alkalmak/órák során szóba jött a ballagás sokszor, és mindannyian, tanárok és diákok egyaránt, próbáltunk harcolni azért, hogy meg tudjanak valósulni ezek a fontos események. Viszont az akkori helyzet súlyossága nem engedte meg, hogy ezeket meg lehessen tartani. Valahol nyilván hiányzik az az élmény, amit a ballagás és bankett adhatott volna, de közben én úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű szituációkban néha szükséges feladni a személyes elvárásainkat egy közös jó érdekében. Úgy érzem, hogy próbáltuk így is kihozni a tőlünk telhető legjobbat a helyzetből, és valahol meg tudott maradni ez az időszak a maga rendhagyó módján egy kellemes emléknek.

Mi volt az, amit a leginkább sajnáltál, hogy kimaradt, és volt-e olyan hagyomány, amelyre különösen készültél?

Amit a leginkább sajnáltam, hogy elmaradt a ballagási bevonulás. Az a pillanat, amikor egy közösen kiválasztott dalt együtt előadva vonulunk végig. Mindig is ezt tartottam a legszebb pillanatnak a ballagások során, és úgy érzem, hogy ennek a hiánya okozta bennem a legnagyobb csalódást.

Hogyan reagált erre az osztályotok? Próbáltátok valamilyen módon pótolni az elmaradt ünneplést vagy búcsút?

Próbáltunk kisebb létszámú csoportokban összeülni a ballagási ceremóniára (ami végül egy online közvetítés volt) és közösen végigkövetni azt. Ezután pedig egy kültéri búcsúbuli keretei között zártuk le a közös éveinket. Igyekeztünk a legjobbat kihozni az adott helyzetből, és úgy érzem, hogy pontosan emiatt lettek ezek a kisebb ünneplések is nagyon kedves és maradandó emlékek.

Miben volt más az érettségire való felkészülés és maga a vizsga a járványhelyzet miatt, és mennyi támogatást kaptál az iskolától, a tanároktól vagy a családodtól?

Valahogy nyugodtabbá vált a tempó, sokkal fókuszáltabban tudtam készülni az érettségi tantárgyakra, és számomra ez nagyon pozitívan hatott. A tanárok igyekeztek a legjobbat kihozni a helyzetből, noha sokuknak ez volt az első tapasztalat online tanítással kapcsolatban. Sokkal több időnk lett arra, hogy egyénileg dolgozzunk a tételeken, viszont meg kellett tanulni ezt az időt beosztani és saját kereteket szabni rá. A későbbiekben viszont ez hasznos alapul szolgált, hiszen az első egyetemi évek is online zajlottak.

Milyen hatással volt rád lelkileg ez az időszak, hogyan befolyásolta a felnőtt életed kezdetét?

Számomra egy nyugodtabb, lelassultabb időszak volt. A saját tempómban tudtam haladni. Mint fentebb is említettem, sokkal több idő maradt azokra a tárgyakra fókuszálni, amiből érettségiztünk, illetve én eközben egy egyetemi felvételi vizsgára is gyakoroltam, szóval az idő, amit kaptunk, segített abban, hogy arra is egy nyugodtabb ritmusban tudjak készülni. A covid periódusból azt emeltem át a jelenlegi felnőtt életembe, hogy mennyire fontos néha egy lassabb tempót diktálni, elmélyültebben foglalkozni azokkal a dolgokkal, amik igenis számítanak, illetve megpróbálni kihozni a legjobbat és a legtöbbet, annak érdekében, hogy még a leglehetetlenebb periódusokban is tudjunk kapcsolódni másokkal, még akkor is, ha ez nem az elképzeléseinknek megfelelően történik.

Most, több év távlatából hogyan emlékszel vissza erre az időszakra? Megváltozott-e a véleményed a ballagás és a bankett jelentőségéről?

Mint fentebb is említve lett, vannak olyan mozzanatai ezeknek az eseményeknek, amit sajnálok, hogy nem úgy éltünk meg, ahogy annak rendje és módja lett volna. Viszont úgy gondolom, hogy az emlékek, amiket akkoriban szereztem, mai napig velem maradtak, és ezekre még most is jó visszatekinteni, és valahol talán ez a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy a ballagás és a bankett fontos mérföldkövek egy fiatal felnőtt életében, de nem csak ezek határozzák meg ezeket az éveket. A legfontosabb a közösség, az emberek akik körbevesznek minket, és ha ez erős, akkor nem állhat semmi a kapcsolódás útjába.

Mit tanultál ebből az időszakból, és mit jelent számodra ma a középiskolai osztályközösség?

Talán a legértékesebb tanulság ebből az időszakból az volt, hogy mennyire össze tudja hozni az embereket egy nehéz helyzet, hogy valahol ösztönösen nyúlunk ilyenkor egymás felé. Vágyunk arra, hogy kapcsolódjunk és olyanok társaságában legyünk, akikkel még ilyenkor is jó pillanatokat tudunk megélni. Az, hogy egyeseknek az élet lassabbá vált akkoriban, pedig még több lehetőséget teremtett erre, az emberek sokkal nyitottabbak voltak a találkozásokra, az élményekre, még ha bizonyos megkötések is voltak ezekkel kapcsolatban. Az a periódus abszolút az idő fontosságáról tanított, arról, hogy ha hirtelen több lesz, akkor hogyan tudunk vele okosan gazdálkodni, és hogyan tudunk továbbra is egy olyan munkatempót tartani, ami nem ránt ki minket a megszokott ritmusból, és emellett mennyire fontos időt teremteni a számunkra fontos dolgokra és személyekre.