Vannak évek, amelyek csendben formálnak bennünket – barátságokon, kihívásokon, közös nevetéseken és nehéz pillanatokon keresztül. Az iskola nemcsak a tanulás helye, hanem egy közösség, ahol megtanuljuk, mit jelent kitartani, felelősséget vállalni, kapcsolódni másokhoz és önmagunkhoz. Most, a ballagás küszöbén Tepfenhárt Bettina, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzős diákja tekint vissza az elmúlt évekre: azokra az emberekre, akik végig mellette álltak, az emlékekre, amelyek örökre vele maradnak, és arra az útra, amely lassan a felnőtté válás felé vezette.

Mikor érezted először igazán, hogy felnőttél?

Többször is feljöttek bennem ilyen érzések, az első ilyen pillanat a leköszönő beszédem során volt, amit az iskolai Gólyabálon mondhattam el, aztán egyre jobban, amikor végzős teendőinket kellett elkezdenünk tervezgetni.

Volt olyan pillanat az iskolai éveid alatt, ami megváltoztatott emberként?

Úgy gondolom, hogy végig változtam, s bár vannak pillanatok, amikre nem feltétlenül vagyok büszke, mégis úgy érzem, hogy mindez hozzátett ahhoz, aki ma vagyok. Minden egyes tapasztalat, kudarc, siker egy tanulság volt számomra.

Mit viszel magaddal ebből az időszakból, ami nem tankönyvekből tanulható?

Rengeteg barátságot, értékes kapcsolatot, pozitív hozzáállást és számos olyan vidám emléket, amelyet az évek alatt összegyűjthettem.

Ki az az ember az iskolában, akinek sokat köszönhetsz?

Annyi mindenkit kiemelhetnék egyenként, hisz olyan sokan tettek hozzá, hogy elérhessem céljaimat, s támogattak, biztattak, de főként a barátaim, s pár tanárom, akik emberként is megismertek engem, nem csak tanítványként és őszintén gondoskodtak rólam.

Volt olyan nehéz időszak, amin az osztály vagy egy tanár segített át?

A mostani, érettségi és ballagás előtti időszak elég nehéznek bizonyult eddig, viszont végig ott voltak mellettem a barátaim, a padtársam, akikkel egymást támogattuk végig.

Mit jelent számodra az, hogy „elbúcsúzni”?

Lezárni egy korszakot, s megköszönni, hálás lenni mindazért a jóért, amit hozzáadott az életemhez.

Mitől félsz leginkább most, hogy lezárul egy korszak?

Leginkább attól, hogy nem tudom mi vár rám, hogy pár hónap múlva teljesen másként fognak telni a hétköznapjaim, s kiszakadok egy teljesen megszokott rutinból.

Van valami, amit másképp csinálnál, ha újrakezdhetnéd?

Vannak dolgok, amiket elrontottam, viszont ezek az évek így teljesek, még ha negatívumok is voltak bennük, hozzátettek a személyiségemhez.

Melyik pillanatban érezted leginkább, hogy összetart az osztály?

Minden osztálykiránduláson érezhető volt ez, akár a társasjátékozások közben, vagy amikor együtt készítettük el az ebédjeinket, vacsoráinkat, s legfőképpen, amikor érezhető volt, hogy egyre jobban felszabadultunk egymás társaságában és szívesen segítünk egymásnak.

Mit tanított neked ez az iskola önmagadról?

Megtanította, hogy mindenre van megoldás, nem kell elkeserednem, bepánikolnom ha problémákba ütközöm, mivel a végén majd minden megoldódik, s úgy lesz, ahogyan annak lennie kell.

Mit jelent számodra az otthon érzése az iskola kapcsán?

Az otthon az, ahol kedves emberek vesznek körül, jó hangulatú közösségben telik az idő és együttérzőek vagyunk egymással.

Volt olyan ember, akitől nehéz lesz elköszönni?

Az osztályommal, úgy gondolom, hogy egy példaértékű közösség voltunk. Rengeteget nevettünk, szórakoztunk, s még ha voltak is konfliktusok, annyira meg tudtuk érteni egymást, mint eddig soha semmilyen más közösséggel nem volt példa rá. Szerettem őket és több emberhez is közel kerülhettem, hálás vagyok nekik, hiányozni fognak.

Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt évekből?

Úgy gondolom, az iskolai diáktanácsba beletett munkámra büszke lehetek. Mindig törekedtem a legtöbbre, a tökéletességre. Megtanultam csapatban dolgozni, felelősséget vállalni, még ha az néha kellemetlen szituációkba is sodort.

Mit mondanál annak a „régi önmagadnak”, aki először belépett az iskola ajtaján?

Ne vegyen mindent annyira komolyan, jobban jár, ha néha elfogadja a történéseket úgy, ahogy vannak, a fontos, hogy jól érezze magát.

Szerinted mi marad meg az emberekben belőled évekkel később?

Csak remélni tudom, hogy a kitartásom és az, hogy mindig szerettem volna, hogy a legjobban alakuljon az, amihez hozzájárulok. S hogy egy mosolygós, segítőkész ember voltam.

Milyen érzés látni, hogy valami véget ér, ami ennyire meghatározta a mindennapjaidat?

Egyre valódibb, de a ballagás napjáig nem tudom teljesen elhinni. Olyan távoli volt a tizenkettedik a fejemben, szinte felfoghatatlan, azonban örülni is kell, mert boldogan fogok visszagondolni a maradandó emlékekre, emberekre, de kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő.

Mi az, amit nem akarsz elveszíteni magadból a felnőtt életben?

Az odaadásom, az érdeklődésem és az akaratot, hogy amit eltervezek, akadályok árán is meg tudjam valósítani.

Mit jelent számodra a barátság azok után, amit itt átéltetek együtt?

A rengeteg együtt töltött idő közelebb hozott minket, láttuk egymás minden oldalát nehezebb és könnyebb szituációkban is. Értékes barátságok alakultak ki, hiszen elfogadtuk egymás összes verzióját. Törekedni fogok, hogy a szorosabb kapcsolataimat az iskola végetérte után is ápoljam és megőrizzem.

Van valaki, akinek szeretnél köszönetet mondani most?

Hálás vagyok mindenkiért, aki segített nekem és támogatott, végigkísért az úton.

Mit remélsz, amikor a jövődre gondolsz?

Remélem, hogy teljesülni fognak az álmaim, s boldog leszek, olyan emberekkel körülvéve, akiket igazán szeretek.

Szerinted mi az igazi értéke ezeknek az éveknek?

A fejlődés és a szoros kapcsolatok kialakulása. Az évek során számos lehetőségünk volt fejlődni, jobbá válni és az a fontos, hogy tettünk magunkért és az emberi kapcsolatainkért.

Mi az a pillanat, amikor leginkább meghatódtál a ballagás alatt?

Még nem került sor a ballagásra, azonban biztosan az utolsó oszi órán lesz, amikor utoljára ülünk majd be beszélgetni teljes létszámú osztályközösségként. Egy fájó, de boldog pillanat is lesz egyben.

Mitől különleges a diák-tanár kapcsolat?

Szerintem attól különleges, ha egyaránt tanulnak egymástól, beszélgetni tudnak, s úgy gondolom nekem sikerült szert tennem ilyen kapcsolatokra, amik nagyon sokat jelentettek az évek alatt számomra.

Mit üzennél azoknak, akik még csak most kezdik ezt az utat?

Élvezzék ki az összes közös pillanatot, ismerkedjenek bátran az osztály- vagy iskolatársaikkal és használjanak ki minden olyan lehetőséget, ami szembejön velük és tegyenek a közösségért!