Dsida-Páskándi-Jakabffy Napok
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezésére és szervezésében az Anyanyelvápolók Szövetsége, a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Kulturális Központ, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ szatmárhegyi szervezete támogatásával Szatmár megyében május 12-én és 13-án a Dsida-Páskándi-Jakabffy Napok keretében emlékeznek meg a 115 esztendeje született Dsida Jenő költőről, lapszerkesztőről, a 65 esztendővel ezelőtt első verses kötetével jelentkező Páskándi Géza költőről, dráma- és esszéíróról, valamint a XX. századi Európa legjelentősebb kisebbségi folyóirata: a Magyar Kisebbség megjelenésének 100., megszüntetésének pedig 80. évfordulója kapcsán Jakabffy Elemér politikusról és szerkesztőről.
A rendezvény május 12-én, csütörtök 19 órakor a szatmárnémeti Titulescu téren álló Dsida-szobor megkoszorúzásával kezdődik.
Május 13-án, pénteken 9 órától „MINDIG MAGUNKÉRT, SOHA MÁSOK ELLEN” címmel a három alkotó szellemi örökségével kapcsolatos tanácskozást tartanak a szatmárnémeti Jean Calvin tér 4. szám alatti Kálvineum gyülekezeti teremben. A rendezvény 17 órakor Jakabffy Elemérnek a hídon túli római katolikus temetőben lévő sírjának megkoszorúzásával folytatódik, majd 19 órai kezdettel Szatmárhegyen Páskándi Géza szülőháza telkénél, 20 órától pedig a községközpontban álló szobra előtt tartanak főhajtást.
A tanácskozásra és megemlékezésekre minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a szervezők.
Közlemény