Az alábbi beszélgetés Láng Gusztáv középiskolai éveit idézi fel Boór Béla egykori osztálytársa emlékezései alapján. A személyes visszaemlékezés nemcsak a későbbi irodalomtörténész és gondolkodó diákéveibe enged bepillantást, hanem egy baráti közösség mindennapjait, a korabeli iskolai légkört és egy kivételes szellemi érdeklődés kibontakozását is megörökíti.

Mikor ismerted meg Láng Gusztávot?

1951-ben ismertem meg, amikor kilencedik osztályosként a szatmárnémeti Fiúgimnáziumba kerültem. Osztálytársak lettünk, és hamarosan mindenki csak „Buszóként” emlegette.

Milyen diáknak láttad őt?

Viselkedésében semmiben sem különbözött a többi diáktól. Részt vett a diákcsínyekben és a kisebb huncutságokban, de soha nem volt szemtelen, és nem kereste a konfliktusokat. Legszívesebben az első padban ült, ahonnan szinte állandó párbeszédet folytatott a tanárokkal.

Miben volt különleges?

Szinte minden témához volt érdemi hozzászólása, és meglepő felkészültséggel beszélt a legkülönfélébb kérdésekről. Már középiskolásként rendkívül sokat olvasott. Érdeklődése kiterjedt Buddha tanításaira, az indiai filozófiára és más szellemi irányzatokra is. Tudásában biztos volt, de ezt soha nem hivalkodó módon mutatta meg. Inkább arra törekedett, hogy mások kíváncsiságát is felébressze azok iránt a témák iránt, amelyek őt foglalkoztatták.

Hogyan viszonyult a tanuláshoz?

Nem tartozott azok közé, akik állandóan a könyvek fölé hajolva tanultak, mégis lenyűgöző műveltséggel rendelkezett. Anyanyelvi szinten beszélt németül, ami különleges előnyt jelentett számára. Nagy tudása ellenére szerény maradt, és nem igyekezett magára vonni a figyelmet, ellentétben néhány diáktársunkkal, akik szerényebb ismereteiket látványosan fitogtatták.

Milyen emberként emlékszel rá?

Mindig mosolygós, nyitott ember volt. Gyakran beszélt a transzcendens lét kérdéseiről, amelyek akkoriban sokunk számára szokatlannak, sőt idegennek tűntek. Ő azonban természetes nyugalommal és meggyőződéssel osztotta meg gondolatait.

Meddig jártatok egy osztályba?

Két évig voltunk osztálytársak. A tizedik osztály után változott az oktatási rendszer: mi voltunk az utolsó évfolyam, amely a tizenegyedik osztály befejezését követően érettségizett. Az új szabályozás lehetővé tette, hogy a kiváló tanulók egy kéthónapos nyári tanfolyam után már ősszel érettségi vizsgát tegyenek. Guszti élt ezzel a lehetőséggel: 1953-ban sikeresen leérettségizett, majd felvételt nyert a kolozsvári egyetemre. Én egy évvel később kerültem ugyanoda, de akkor ő már a magyar szak másodéves hallgatója volt. Ettől kezdve ritkábban találkoztunk, és kevesebb alkalmunk adódott hosszabb beszélgetésekre.

Milyen volt a kapcsolatotok a középiskolás években?

Nagyon szoros barátság fűzött bennünket egymáshoz. Láng Gusztáv, Békés Ferenc, Miszt Ferenc, Köszter Antal és jómagam alkottuk a baráti társaságot. Gyakran összejártunk, kirándultunk, fényképeket készítettünk magunkról – olykor késsel a kezünkben, máskor női kalapokat viselve, tréfás pózokban. Ezek a felvételek ma is felidézik gondtalan ifjúságunk hangulatát.

Mire emlékszel legszívesebben ezekből a találkozásokból?

Ha Gusztiéknál gyűltünk össze, a beszélgetések többnyire komoly témák körül forogtak: irodalomról, filozófiáról, világnézeti kérdésekről esett szó. A játék és a vidám bohóckodás inkább nálunk kapott teret. Ez a kettősség jól jellemezte őt: egyszerre volt közvetlen, jó humorú barát és rendkívüli szellemi mélységgel gondolkodó ember. Már fiatalon érződött rajta az a kíváncsiság és intellektuális igényesség, amely későbbi életútját is meghatározta.

Nyitóképünkön az az ingatlan látható, amelyben Láng Gusztáv lakott.