Bűnbánat – Kovács-Széles Andrea
Mintha hullámzana a lába alatt a talaj, és hozzá a horizont is. Berengár dülöngélve indul haza a kocsmából, s úgy érzi, mintha mindkét lába rongyból lenne, és csak valami ösztönszerűség lökdösné egyiket a másik elé.
A nyári meleg már délelőtt mellbe vágja. Az iskolával szembe meg is áll, egy kovácsolt vaskapu rá is támaszkodik a vállára, jó ez így, gondolja, s vár, hátha navigációhiányos állapota helyreáll.
Az iskola udvarán körjátékot játszanak a gyerekek. „Kútba estem! Ki húz ki?”— kiálltja az egyik a kör közepén guggolva.
Berengár maga elé röhög, s félhangosan kifejti a kovácsolt vaskapunak, hogy azért maradi és idétlen játék ez, mert az olyan kút, amelybe bele lehet esni, na, az már a múlté, mert betongyűrűs kutak manapság nem léteznek.
Éhes libacsapat gágog az utcán a kapujuk előtt. Berengár meglátja a feleségét, s a libák miatt felberzenkedve ráüvölt az asszonyra.
— Te Anéta! Ez a csomó liba már reggel óta itt áll.
— Ittál! Ittál! Megint vodkát ittál? Hát a te torkod egy feneketlen kút lett? Hogy a föld nyelne el téged, te Berengár! Még dél sincs, s már úgy be vagy tépve, mint egy állat.
A textil lábak az ágyig viszik, s ott cipőstől vetődik bele a nyári paplan hűvösébe. Késő délutánig tart ez a paplanba csavart csendes múmia-állapot, aztán visszatér önmagához meg a kimaradt ebédhez. Az anyósa Lacika mellett kuporog, s tanítja neki a leckét, a számolós mondókát: „Tíz, tíz tiszta víz, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a cica megissza.”
Berengár az öregasszonyhoz csapja a szavait nyers-élesen, hadd tudja csak, ki a házban az előcsahos. Kinek jár ki az ugatás joga.
— Maga is sok vizet igyon mama, nyakunkon a kánikula, nem hogy megaszalódik nekem itt! Tudja, a szipirtyók ilyenkor érnek.
Az idős asszony rá se néz, csak visszavágja neki a szót.
— Hogy a nyelved nem szárad ki már a szádból… Lát az Isten… s gondja lesz rád…
Gyere Lacikám, menjünk ki a tornácra tanulni!
A felesége eléje teszi a felmelegített ebédet. Berengár mohón fal bele, aztán teljes tüdőből köp ki mindent a konyha közepére. Mint az ősrobbanáskor, milliónyi apró pirított morzsa repül szerte szét.
— Anéta!!! Mi ez a szar?
— Prézlis laska.
— Mi az anyád jó mindenségét etetsz te meg velem? Tán homok is van benne? He?
Né, szúrja-vágja ki a torkom.
Aztán felkapja a lábast, kirohan vele, s dühödt lendülettel nekivágja a szomszéd betonkerítésének. A kutya két sebes nyeldekeléssel el is tünteti a laskát, s elégedetten kullog a hűvösre…
Mikor a hold bújócskázik foszlott fellegekkel, egy csontos öreg kéz összekulcsolódik, s imádságot suhog egy kisfiú arcába.
Berengár már kora hajnalban felkel, veszi a kaszát s megy ki a mezőre lucernáért a nyulaknak.
A földje a falutól nincs messze, a határ még csendes, csak egy-egy fürj rebben bele a pirkadatba, ahogy a kutya előre csörtet. Két kaszasuhintás után észreveszi, hogy otthon hagyta a telefonját a töltőn. Az se kerüli el a figyelmét, hogy a szomszéd lucernája sokkal nagyobb és sűrűbb is. Csak kettőt suhintok benne a kaszával, annyi észre se vevődik. Csak belekóstolok. Ez még nem lopás.
A kettőből aztán négy lett. Leteszi a kaszát, hogy megkeresse a drótot, amivel összeköti a takarmányt, s indulna is vele haza.
A drót sehol.
Lehajolva próbálja kitapogatni merre lehet, keresgéli, s egyre csak hátrál, mint a rák. Hirtelen rántódik ki alóla a talaj. A teste tehetetlenül zuhan lefelé, a homloka nekicsapódik valami iszonyat keménynek, s ekkor feketedik el körülötte az ébredő világ.
Lassan nyílnak fel a szemhéjak, s alig bír mozdulni. Egy pillanatig azt hiszi, hogy ez valami józanodási szindróma. A félhomályból fájó moccanással feltekint. A nagy tágas égből egy szabályos kör maradt. Egy környi kék a feje fölött.
Berengár káromkodik egy cifrát, aztán kiabálni kezd torkaszakadtából, hátha valaki mégis meghallja, bár ő maga tudja a legjobban, hogy ember alig csángál már a mezőn. Elgépesedés van.
Hát vár.
Valahonnan gyermekhang cseng a fülébe: „Kútba estem! Ki húz ki?… Kútba estem! Ki húz ki? „Berengár hallgatózik, de odafentről madárcsicsergésen kívül semmi se hallik. Hát beszélni kezd magához, hogy ne hallja a fülbemászott játékhangot.
— Még hogy nem léteznek kiszáradt kutak… Meg mindez a kurva drót miatt… meg a más lucernájáért… Ha!… Ha!… Harangoznak… Minek harangoznak ilyenkor? Halott van? A tegnap is pont ilyenkor harangoztak… Bűnbánat van. A reggeli bűnbánatra harangoznak. Tudok gondolkozni és emlékezni. A nevem Berengár. Beleestem egy kiszáradt kútba. Máskor már a harmadik decinél tartok… Májcirrózisom van… Senki se figyel rám… Anéta mindig csak olvas, azt hiszi, hogy alszok, s a takaró alatt olvas tovább egy elemlámpával… Hát asszony az ilyen? Egy rendes asszony pletykál, felpofozza a részeg urát, és olyan zsírosan meg jókat főz, hogy sír bele a máj.
A nap egyre magasabbra hág. Berengár arcára lassan rászárad a homlokáról aláfolyó vér. Magában nyugtázza, hogy a fején kívül semmije se fáj. Az éhség kapar a gyomrában és pokolian szomjas. Egyre csendesebben viseli a helyzetét. S odalent abban a kiszáradt kútban, elkezdenek irgalmatlan tisztára mosakodni a szavak.
— Jó nagy marha vagyok én… Ha nem fájna ennyire a fejem, most még egyszer belevágnám ebbe a betonba. Családom van. Szeretnek. Nem is tom’, hogy lehet engem szeretni. Hogy lehet egy trógert szeretni?… Igaza van mama. Szárad már kifele a nyelvem, meg a szám is… Igaza van, amikor azt mondja: „Lát az Isten, s gondja lesz rád!”… De azt is látja, hogy nem akarom én magát bántani… az nem én vagyok, hanem a vodka… az beszél belőlem, na az bántja… Mer azt hiszi, hogy nem látom, hogy maga neveli a fiamat?… Hálás is lehetnék magának, de a piától mindig egyéb jön a számra… Micsoda gazember vagyok én, még soha nem ültem le a fiam mellé, hogy meghallgassam, hogy kezd el olvasni. Anéta is szeret. Hogy lehet egy alkoholistát szeretni? Egy durva, mocskos, rongy embert? Ő is csak menekül. A valóság elől a könyveibe. Olvas és olvas, hogy el tudja viselni a mindennapjait. Meg engem. Azt, hogy szerencsétlenné tettem… Boldogtalanná… Diétáztat… figyel arra, hogy mit eszek, mert beteg a májam… én meg csak ordítok rá… meg kivágom a lábost a prézlis laskával. Én meg a korcsmába ölöm a májam és nem látom majd a fiamat felnőni, mert megdöglök idejekorán…
Látod Anéta meghallgatott téged is az Isten, elevenen nyelt el a föld. Hall az Isten… Meghallgat.
Kútba estem! Ki húz ki? Nem fájnak a csontjaim, csak valami idebent, itt a mellkasom mögött, na, itt valami pozdorjára tört. Harangoznak. Lassan lemegy a nap. Meghaltam. Összetörten én itt még bevárom az Istent. Bűnbánatra harangoznak… Esti bűnbánatra.
Az út egy asszonyt hoz. A kutya hol előre szalad, hol visszatér hozzá. Az alkonyati szél beleakaszkodik hosszú kibontott hajába. Az út férfiakat hoz. Hangjukat morajjá mossa a messzeség. Anéta megáll és belekiált a meghajolt kalászú búzatáblák ringásába.
— Berengár!… Berengár! Hol vagy Berengár?!
A sötétség alján a fejét a betonhoz szorítja.
— Most már nemcsak gyermekhangokat hallok, hanem az Anéta hangját is.
A kutya a kút peremén csahol. Az asszony letérdel, s a mélybe merített szemekkel nézi a sötétséget, s beleejti kiáltó szavait.
— Itt vagy Berengár?
— Te vagy az Anéta?… Tényleg te?
— Én. Mi bajod van? Fáj valamid Berengár?
— Bűnbánat van… Te tudtad ezt Anéta?
A férfiak körbeállják a kutat, előkerülnek a kötelek, izmok feszülnek, s a nap legutolsó sugara még odales Berengár felbukkanó alvadt véres arcára. Odafordul a feleségéhez és csak annyit mond neki:
— Anéta, én nagyon szeretem a prézlis laskát.
Az asszony arcára rémület szökik, majd odasúgja a szomszédnak.
— Hülyeségeket beszél… Megütődött a feje. Utálja a prézlis laskát.
Egy hétig tartják a kórházban megfigyelés alatt. Egy szerdai nap engedik haza. Az iskola előtt száll le a buszról. A kovácsolt vaskapunál kicsit megáll. Kezét végigsimítja a megcsavart részeken, s józan tiszta értelemmel jönnek a szavak.
— Tudod, van úgy, hogy az embernek bele kell zuhannia egy kiszáradt kútba, jó mélyre le, hogy a lelke szomjan ne vesszen. Ezt a könyvet Anétának vettem. Ajándék. Mert szeret olvasni… Mi meg a gyerekkel majd hallgatni fogjuk… Szépirodalmat olvas… Ez a könyv is az. Bűnbánat a címe… A boltban azt mondták sikerkönyv. Bestseller.
Igen, biztosan az…
