Az eső – Besenyődi Judit

Összepakoltam mindenem, és eljöttem.

A költők ruhájába öltöztem:

Bő nadrág, színes rongyok, én így képzelem a művészt.

Akkor hoztam el mindenem abból a házból:

A fényképezőgépünk,

A raggies karkötőket,

A legjobb versesköteteket,

A Bibliám, egy képet és a lelkem.

Gondosan leltárba szedtem, hogy

Egy utcai lámpa fényénél fagyos kézzel megírjam.

 

Furcsa emberek jönnek,

Sokan sietnek is.

Művészek? Szélfútta élettől remegő

Bőgatyások vagytok ti is?

Rájuk nézek mint testvéreimre,

nem értik mit akarok tőlük.

 

A legszebb verseket az élet írja,

S hogy miért jöttem el?

Mert nem sikerült megállítani az időt.

Reményvesztett utolsó napok,

Bár várnátok mosollyal az újévet,

De hogy is várhatna valaki jót,

Ha az semmit sem ígér?

Ezért összepakolja az ember,

Egy élet játékszereit,

És elmegy valahová, ahol jobb szívvel

Várja talán az esőt…