Gáspár Erzsébet Eszter interjú Bogya-Fischer Csilla gyógypedagógussal

Mit jelent az Ön számára a fejlődés a gyógypedagógiai folyamatban?

A gyógypedagógiai munka során számomra a legfontosabb az, hogy a gyermekek játékos légkörben olyan készségeket és képességeket sajátítsanak el, amelyek nagymértékben hozzájárulnak az önállóságukhoz. Ebben az értelemben nemcsak a számszerűsített, monitorizált eredmények jelentenek fejlődést, hanem akár egy apró gesztus, egy mozdulat, egy kommunikációs forma vagy egy tevékenységben való részvétel is. Úgy gondolom, ez a gyógypedagógiai munka egyik legnagyobb szépsége.

Tapasztalata szerint hol jelenik meg leggyakrabban a megfelelési kényszer a gyermekek életében?

A megfelelési kényszer akkor jelenik meg, ha a környezet olyan elvárásokat támaszt a gyermekkel szemben, amelyeknek életkori vagy egyéni sajátosságai miatt nem tud megfelelni. Ez megjelenhet a családban és az iskolai környezetben is. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a gyermek egyéni képességeire alapozzunk, és azt nézzük, önmagához képest milyen eredményeket tud elérni.

Mennyire segítik és mennyire akadályozzák a formális elvárások a gyermekek egyéni fejlődését?

Ez attól függ, hogyan tekintünk a formális elvárásokra. Ha túl mereven kezeljük őket, akadályt jelenthetnek. Ha viszont rugalmasan, akkor segíthetik is a fejlődést. Minden gyermek saját ütemében fejlődik, egyéni utat jár be. A fejlődési mutatók és mérföldkövek iránymutatóak: segítenek meghatározni a gyermek aktuális szintjét, és alapul szolgálnak a fejlesztéshez. Az, hogy ezek mennyire hasznosak, nagyrészt azon múlik, mennyire rugalmasan alkalmazzuk őket.

Előfordul, hogy a rendszer által elvárt teljesítmény nincs összhangban a gyermek valós szükségleteivel?

Nagyon gyakran előfordul. Éppen ezért nem egyszerű feladat egyensúlyt teremteni az elvárt teljesítmény és a gyermek szükségletei között, de rendkívül fontos törekedni erre.

Hogyan hat a gyermekre, amikor folyamatosan mérik, értékelik, vagy összehasonlítják másokkal?

A gyógypedagógiai munkában a gyermek saját teljesítményéhez viszonyítunk, nem másokhoz. Az összehasonlítás szorongáshoz és motivációcsökkenéshez vezethet, így inkább akadályozza a fejlesztési folyamatot, mintsem segíti.

Volt-e olyan helyzet, amikor szakmailag mást tartott volna helyesnek, mint amit az elvárások megköveteltek?

Igen, előfordult. Ilyenkor azt tartom a legfontosabbnak, hogy olyan megoldást találjunk, amely leginkább megfelel a gyermek egyéni szükségleteinek, és a fejlődését szolgálja.

Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az alkalmazkodás és a gyermek érdekeinek képviselete között?

Ez folyamatos munkát igényel. A gyermek érdeke és egyéni szükségleteinek figyelembevétele, valamint egy optimális fejlődési közeg megteremtése mindenképp elsőbbséget kell élvezzen.

Mit tapasztal: a szülők inkább a fejlődést vagy a felzárkózást várják el?

Sok olyan szülővel találkoztam, aki a gyermek saját ütemű fejlődését tartja fontosnak. Mások inkább a felzárkózást hangsúlyozzák, vagyis a hiányosságok pótlását. Ugyanakkor közös munkával gyakran változik a szemlélet, és ez a gyermek javára válik.

Milyen következményei lehetnek annak, ha a megfelelés előrébb kerül, mint a valódi fejlődés?

Ha a gyermek elsősorban megfelelési kényszerből végez feladatokat, akkor külső motiváció irányítja, ami kevésbé hatékony. A belső motiváció, az érdeklődés és a kíváncsiság viszont a tanulás alapja.

Mennyire kap teret a lassú, egyéni tempójú haladás a jelenlegi rendszerben?

Az időhiány, a tananyag mennyisége és a magas elvárások miatt sajnos kevésbé kap teret, bár ezen a területen talán már elindult némi változás.

Pedagógusként hogyan tudja védeni a gyermekeket a túlzott elvárásoktól?

Úgy, hogy az erősségeikre építek. Először feltérképezem ezeket, és erre alapozom a fejlesztési folyamatot. A célokat úgy fogalmazom meg, hogy elérhetők legyenek, és sikerélményt nyújtsanak – a gyermeknek és a szülőnek egyaránt.

Van-e olyan jel, amelyből egyértelműen látszik, hogy egy gyermek túlterhelt?

Igen, hasonló jelek figyelhetők meg, mint a felnőtteknél: fáradtság, kimerültség, koncentrációs nehézségek, az érdeklődés és a motiváció csökkenése.

Mit veszíthet a gyermek, ha túl korán „bele kell férnie” egy adott keretbe?

Elsősorban a kíváncsiságát és az érdeklődését, pedig ezek a tanulás alapjai. Ha ezek elvesznek, az az egész folyamatot negatívan befolyásolja.

Tapasztalata szerint mikor beszélhetünk valódi fejlődésről, és mikor csak alkalmazkodásról?

Valódi fejlődésről akkor beszélünk, ha a gyermek olyan készségeket sajátít el, amelyeket a mindennapi életben is használni tud, nemcsak a fejlesztési helyzetben. Az alkalmazkodás ezzel szemben inkább csak adott helyzetekben jelenik meg, és nem vihető át más élethelyzetekbe.

Ha egy dolgot megváltoztathatna a rendszerben a gyermekek érdekében, mi lenne az?

Időt adnék – arra, hogy minden gyermek a saját ütemében, a saját érdeklődésének megfelelően fejlődhessen.