A szülőföld toposza és neme (?)

A mindenkori író, költő irodalmi témáit, toposzait mindig saját kötődései, kapcsolatai ihlették: kedveséhez, szerelméhez, barátaihoz, a környező világhoz, tárgyakhoz, kedvenc helyekhez, a természethez, szülőföldjéhez vagy a távolabbi nagyvilághoz.

Az ember életében fontos kérdés a házához, a hazai tájhoz, a szülőföldhöz fűződő kapcsolat. Amit a hétköznapi ember nem tud kimondani, azokat a gondolatokat a költők művészi szintre emelve, az ünnepélyességig tudják fokozni.

A magyar reneszánsz líra egyik kiemelkedő költője, Bornemissza Péter „Siralmas énnéköm…” c. versében megtaláljuk az otthon elvesztésének a fájdalmát, és a búcsúzáskor érzett keserűséget, amire a menekülés kényszerítette: „Valjon s mikor leszön jó Budában lakásom!” – „lakásom” vagyis otthon, otthon lenni szülőföldjén.

Berzsenyi Dániel, klasszicista költőnk is nehezen szakad el a szülőföldjétől „Búcsúzás Kemenes-Aljától” c. 1804-es versében. A szívbe markoló fájdalom hatalmas, az, hogy milyen boldog volt ott, ahol megszületett, gyermek és kamasz éveit töltötte.

Petőfi Sándor romantikus költészetében gigászi erejű érzésekkel együtt jelennek meg a tájak, a szülőföld és az otthon. A hazatérő költő baráti szavakkal szólítja meg hazáját, otthonát, szülőföldjét: “Ismersz-e még?” (Hazám).

A 20. század első felének magyar irodalmában a haza, a szülőföld témája talán Ady Endrénél jelenik meg a legsokrétűbben és a legellentmondásosabban. Szereti szülőföldjét, a „magyar Ugar”-t, költői géniusza mégsem tud kibontakozni egy olyan miliőben, ahol a „csorda népek” lelegelik azt.

Csak egy pár példa költészetünk nagyjaitól. Nekünk, magyaroknak a szülőföld mindig TÉMA volt, marad és lesz. Zivataros történelmi évszázadokat tudhatunk magunk mögött, mi mindig foggal, körömmel, vérrel ragaszkodtunk és harcoltunk szülőföldünkért, hazánkért, otthonainkért.

Elgondolkodtunk-e valaha is azon, hogy nyelvtanilag és jelentéstanilag milyen nemű maga a szó: szülőföld? Feminin, nőnemű vagy maszkulin, hímnemű?

A szülőföld szó etimológiailag a szüléshez, születéshez köthető, az édesanyához, mint ősi földanyához, és az ősi teremtő erőkhöz – köztük a föld (lásd. India – Bharat  Mata’Anya India’)

Az anyaföld, angolul ’motherland’ szó a közép 1500-as évekből keltezik, a francia ’terre mere’ szóból. Az ősi teremtő erők tehát mind femininek, és eredetileg a latin ’mater terra’-ból kapta a nevét a germán nyelv ’Mutter Erde’ vagy angol ’mother earth’elnevezés is.

Az 1200-as évektől kezdődően viszont a latin ’patria’ szó ’fatherland’-et jelentett, vagyis ’hazá’-t, szó szerint ’apaföld’-et. A szülőföld hímnemű a német himnuszban, a skandináv országok, a szlávok: a csehek, a balti országok: az észtek szintén édesapaként tisztelik szülőföldjüket.

A haza mint ’otthon’ jelentés a latin ’patria terra’ szóból ered. Angol megfelelője a ’homeland’: jelentése ’one’s native land, the home of one’s ancestors’, vagyis ’haza, szülőföld, az ősek, az elődök földje’. Az 1600-as évektől ehhez a jelentéshez még hozzárendelődött az is, hogy ’not foreign, domestic’ vagyis ’nem idegen, otthonos’. A 2000.  9/11-es szomorú események kapcsán alakult meg az Egyesült Államok Homeland Security alakulata.

Otthon-haza-szülőföld-anyaország-anyanyelv-anyaföld… Otthontalan-senkiföldi-hazátlan-földönfutó stb. Milyen tág és színes a szülőföld szó nomenklatúrája, és mennyire gazdag édes magyar anyanyelvünk, amelyet drága szülőföldünk ‒ nemre való tekintet nélkül (mindegy, hogy feminin vagy maszkulin) ‒ adott és hagyományozott számunkra. A lényeget már Vörösmarty Mihály megfogalmazta: a szülőfölded, a hazád, „Bölcsőd… s majdan sírod is/ Mely ápol s eltakar” (Szózat).

 

Ádámkó G. Réka