Nagy Bianka első hivatását ipari formatervezőként találta meg, mégis mindig ott munkált benne a kíváncsiság az emberi lélek működése iránt. Saját önismereti útja végül új irányba vezette: ma integrál tanácsadóként biztonságos teret teremt azoknak, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz. Beszélgettünk gyerekkorról, pályaváltásról, belső felismerésekről, a változás bátorságáról és arról, miért hiszi, hogy a meghallgatás az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak.

Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra? Volt-e már akkor valami, ami az emberek vagy a lélektan felé irányított?

A gyerekkoromra mindig kedvesen gondolok vissza. A nyarakat a nagyszülőknél töltöttük, ahol mindig sok gyerekkel találkoztunk. Amit kiemelnék a gyerekkoromból, az az, hogy a szüleim, de legfőképpen anyukám mindig megkérdezte, mi volt az iskolában, megteremtve a teret arra, hogy a testvéremmel elmondjuk, hogyan is telt a nap, milyen élményekben volt részünk. Sokat beszélgettünk mi, így hárman, amire nagyon jó érzés visszagondolni.

Miért éppen az ipari formatervezést választottad első hivatásodnak?

A szüleim mérnök emberek és bár azt mondták, hogy válasszak én hivatást, igazából nem tudtam mit akarok 18 évesen. Szerintem nagyon nehéz abban az életszakaszban megtalálni a megfelelő hivatást. Már 9. osztályban gondolkoztam a pszichológián, de hamar lebeszéltek róla, majd megtaláltam a formatervezői szakot Kolozsváron és azt mondtam, kipróbálom.

Mit adott neked a formatervezői szemlélet, amit ma is használsz a munkádban?

A mérnöki egyetem egyfajta kritikus gondolkodást ad, ami azt jelenti, hogy minden helyzetet analizálunk, többször átgondolunk és mérlegeljük a döntéseink súlyát. A formatervezés, ahogy a neve is mutatja, első lépésben tervezés, gondolati szintű munka, amit egy gyakorlati rész követ, amikor papírra vetjük, amit kigondoltunk. Azután pedig, amikor fizikai állapotában látod azt, ami a papíron van, egyfajta elégedettséget és büszkeséget, sikerélményt ad.

Említed, hogy egy belső motiváció vezetett az Integrál Akadémiára. Mi volt az a pillanat vagy élethelyzet, amikor érezted, hogy változtatni szeretnél?

Három évet éltünk Székesfehérváron és a koronavírus ideje alatt eldöntöttük, hogy hazaköltözünk. Nekem az a 3 év sokat jelentett, mert egy idegen helyen élve rájöttem, hogy mennyire fontos a mentális egészség. Hazaérkezve elkezdtünk munkát keresni és akkor éreztem azt, hogy most jött el az idő, hogy magammal foglalkozzak, aminek az első lépése az volt, hogy felkerestem egy pszichológust, akinek a bátorítására elkezdtem az Intát.

Mennyire volt nehéz döntés egy új szakmai irányba elindulni?

A döntések nálam mindig nehezen születnek meg, mivel sokat gondolkozom, és amikor már megvan a pragmatikus döntés a fejemben, hogy elindulok egy irányba, akkor általában megszólal a szívem és azt mondja, hallgass inkább rám, mert jobb lesz. Ebben is a szívemre hallgattam.

Hogyan fogadta ezt a környezeted?

A közeli környezetem támogatott ebben, de közben pedig nagy áldozattal is járt az iskola, mivel kéthetente hétvégén voltak órák Budapesten, ami azt jelentette, hogy pénteken délután elindultunk a férjemmel (ő minden hétvégére elkísért) és vasárnap délután 5 órakor hazaindultunk. Nyáron pedig sulis táborok voltak, amikre ajánlott volt elmenni. Önállóságot és egy új szemléletet tanultam. Hétköznaponként pedig tervezőként dolgoztam egy multinál. Ebben az időszakban megtanultam megszervezni az életemet, iskola, tanulás, munka és magánélet között.

Mi volt számodra a legmeghatározóbb élmény a hároméves képzés során?

A legmeghatározóbb élményként talán a 10 napos csendelvonulást emelném ki, amit kötelezően el kellett végezni a tanulmányok alatt. Ez azt jelentette, hogy választanunk kellett egy számunka megfelelő spirituális irányzatot, és én a keresztény szemlélődő meditációt választottam. Ebben a 10 napban nem beszélhettünk, nem telefonálhattunk, minden külső hatást kizártunk, hogy megtaláljuk a belső hangunkat, erőnket, hitünket, ki hogyan hívja. Ez az élmény lelassulást és egy felismerést adott számomra, hogy erős vagyok és bármit meg tudok csinálni.

Mit tanított neked a saját önismereti folyamatod?

A saját önismereti utam még mindig tart és folyamatosan változik, mint ahogy a természet és a világ körülöttünk. Ami most nagyon meghatározó, az az, hogy tudok-e lépést tartani a változásokkal, vagy ellenállok és ragaszkodom a megszokotthoz. Tudni kell, hogy személyiségem része a kontrollra és a tökéletességre való törekvés. Ezekben sokat lazultam és igyekszem kritikus lenni a saját működésemmel. A terápia pontosan ebben segít, hogy jobban megismerjük önmagunkat, mi az, amin változtatni szeretnénk és mi az, amit elfogadunk magunkban.

Volt-e olyan felismerésed, amely alapjaiban változtatta meg az életedet?

Igen, amikor megengedtem magamnak az érzéseimet. Itt mondok egy példát. Sokszor beszélünk, de mégsem mondjuk ki igazán mit érzünk, általánosítunk vagy metaforikusan fejezzük ki magunkat, pl. néha úgy szorít a szívem mintha egy súly nehezedne rá. Amikor felismertem, hogy ez nem hatékony kommunikáció és csak ködösíti a problémát, eldöntöttem, hogy igyekszem konkrétan megfogalmazni az érzéseimet.

Mit jelent számodra az integrál szemlélet a mindennapokban?

Az integrál szemlélet azt jelenti, hogy egy adott helyzetet vagy embert nem egyetlen szempontból (pl. csak a viselkedése alapján) ítélünk meg, hanem igyekszünk figyelembe venni a belső érzéseit-gondolatait, a viselkedését, a kulturális-közösségi hátterét és azt a rendszert vagy szervezetet is, amiben él, miközben elfogadjuk, hogy mindenki más ütemben és más területeken fejlődik, ezért türelmesebbek és megértőbbek lehetünk másokkal – és önmagunkkal – szemben.

Mi motivál abban, hogy másokat kísérj az önismereti útjukon?

Az, hogy tudom, milyen jótékony hatása van a terápiának. Mit ad az, amikor megismered önmagadat. Mit jelent kapcsolódni az érzéseidhez és mit jelent másokat elfogadni. Engem az motivál, hogy azokat a tapasztalatokat, tudást, gyakorlatot, amit kaptam, tovább adjam és tudjak segíteni annak, akinek szüksége van rá. Engem is feltölt, ha másokat látok változni, kimozdulni abból az állapotból, amiben vannak.

Mit tapasztalsz, mire van ma a legnagyobb szükségük az embereknek?

Arra, hogy valaki valóban meghallgassa őket és legyen egy biztonságos tér, ahol önmaguk lehetnek, ahol nem kell megfelelniük, szerepet játszaniuk. Egy ember, aki egyszerűen csak jelen van, figyel rájuk, és minden előítélet nélkül meghallgatja őket. És talán ennél is fontosabb a szeretet. Az a fajta önzetlen, feltétel nélküli emberi szeretet, amiért nem kell semmit tenni vagy bizonyítani – egyszerűen csak van. Szerintem sokan ezért fordulnak a hit vagy az önismeret felé, hogy megtalálják ezt a biztonságot és szeretetet, és idővel saját maguknak is képesek legyenek megadni. Én mindig itt lehetek önmagam számára, megteremthetem magamnak ezt a biztonságos teret, és megtanulhatom szeretni önmagamat. Számomra ez az egyik legnagyobb kincs.

Milyen nehézségekkel érkeznek hozzád leggyakrabban?

A leggyakoribb nehézség, amellyel a kliensek érkeznek, a mély, biztonságos kapcsolódás hiánya másokkal, valamint a saját határok meghúzásának nehézsége – vagyis a nemet mondás, a saját szükségletek kifejezése, bűntudat nélkül. Ez a mintázat gyakran gyermekkori tapasztalatokból és kötődési mintázatokból ered, amikor a határaink nem voltak tiszteletben tartva, vagy a szeretet feltételekhez volt kötve. A terápiás munka célja ilyenkor az önismeret mélyítése, hogy a kliens felismerje, hol ér véget az „én” és hol kezdődik „a másik”, és biztonságos térben gyakorolhassa mind a határok kijelölését, mind a valódi, sebezhető kapcsolódást.

Mitől válik egy terápiás vagy önismereti tér valóban biztonságossá?

Attól is függ, hogy az integrál tanácsadó, pszichológus, coach – vagy nevezzük bárhogyan – mennyire viszi bele a saját személyiségét abba a térbe, milyen a jelenléte, a kisugárzása: nyitott, elfogadó, barátságos-e. Természetesen a fizikai környezet sem mindegy: legyen világos, tiszta és hívogató. Az is fontos, hogy az érkező tudja, hová érkezik, mire számíthat, ismerje a kereteket: mikor találkoznak, mennyi ideig tart egy alkalom, és mennyibe kerül. Mindez biztonságérzetet ad, és megteremti a bizalom alapját.

Sokan még mindig tartanak az önismereti munkától. Szerinted mi áll ennek a hátterében?

A szociális közeg, amiben felnövünk, nagyon sokat számít és sajnos azt kell mondani, hogy hajlamosak vagyunk ítélkezni. Ha a környezetünk kibeszéli, betegnek titulálja azt az embert, aki segítséget kér, akkor kialakul egyfajta szégyenérzet és nem kérjük egy szakember segítségét. Viszont, ha otthon beszélnek arról, hogy az érzéseinket meg lehet élni, lehetünk dühösek, lehetünk félénkek és az is megengedett, hogy nem tudjuk merre tovább. Ez később nyitottá tesz, hogy elmenjünk pszichológushoz vagy pszichiáterhez esetleg egy integrál tanácsadóhoz. Fontos megjegyezni a különbségeket is: a pszichiáter felállít egy diagnózist és gyógyszeresen kezel (nem beszélget veled), de a pszichológus és az integrál tanácsadó beszélgetés alapú terápiát folytat. Máté Gábor mondta azt, hogy minden háziorvos mellé tenne egy pszichológust is, hogy legyen megfejtve a lelki oldala a fizikai problémáknak.

Mit mondanál annak, aki érzi, hogy segítségre lenne szüksége, de még nem meri megtenni az első lépést?

Minden embernek tudnia kell, hogy a lelki segítők értük vannak, hogy együtt megoldást találjanak a problémájukra, elindítsák és támogassák őket a változás útján. Mindezt előítéletek nélkül, teljes bizalomban.

Mik azok a leggyakoribb tévhitek, amelyekkel a munkád során találkozol?

Ha elmegyek tanácsadásra, ott majd megmondják nekem mit csináljak – nem adunk konkrét tanácsokat, hanem kérdésekkel és bizonyos technikákkal támogatjuk a saját válaszai megtalálásában.
Olyan emberek járnak csak, akik „bolondok” vagy pszichés problémájuk van – az integrál tanácsadó nemcsak krízishelyzetekben (ami lehet gyász, valakinek az elvesztése, súlyos betegség), hanem az önismeret fejlesztésében, stresszkezelésben vagy elakadásokban – ami lehet munkahelyi, párkapcsolati vagy családi – is segít.
Ha oda megyek, akkor majd ő tudja mi a bajom – nem vagyunk gondolatolvasók, nem tudunk hatékonyan segíteni, ha nem beszélgetnek velünk. Annyit tudunk a kliens életéről, amennyit ő megoszt velünk.
Az olyan lesz, mint a filmekben, fekszem egy kanapén – az ülések résztvevői szemben ülnek egymással fotelben és a szakember vezeti a folyamatot, a kliens pedig mesél.
Majd kibeszél a családomnak és a barátaimnak – szigorú titoktartási kötelezettség köt, így a megosztott információk szigorúan bizalmasak és teljes biztonságban maradnak nálam.

Te hogyan vigyázol a saját lelki egyensúlyodra?

Azt folyamatosan keresem és próbálom megtalálni a megfelelő módszert. Kipróbáltam a transzcendentális meditációt, a vezetett meditációt, az autogén tréninget és különböző tornatípusokat. Ami nekem sokat segít, az a reggeli elcsendesülés és az, ahogy a napomat indítom. Legtöbbször leülök reggel egy meleg teával és egy 10–15 perces meditációban elcsendesedem.

Milyen szerepet játszik ma az alkotás az életedben?

Úgy érzem ez a mindennapjaim része, mert még dolgozom, mint tervező és párhuzamosan szervezem a saját vállalkozásomat, ahol valami személyeset és egyedit próbálok alkotni.

Mi az, ami a leginkább feltölt a hétköznapokban?

Ami leginkább feltölt, az a családom. Lehet olyan természetesnek hangzik, de nálam igazán fontos szerepe van a családi köteléknek. Ami még igazán feltölt önszeretettel, az a természet. Ami a természetben történik, a hangok, az illatok és az, amikor látom, hogy a változás folyamatosan jelen van és olyan természetességgel történik minden. Sokat tanulhatunk, ha megfigyeljük, ami a természetben történik.

Van-e olyan könyv, gondolat vagy ember, aki nagy hatással volt rád?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a közvetlen közelemben élő emberek támogatnak önismereti utamon, továbbá tanulmányi éveim alatt sok inspiráló személlyel találkoztam, akik nagy hatással voltak rám. Ha egy könyvet kiemelhetnék az a Hogyan legyünk boldogok? című könyv Sonja Lyubomirsky-től, aki a tudományt hétköznapi nyelvre lefordítva írja le a jóllét és a boldogság összefüggésrendszerét.

Milyen terveid vannak a következő évekre?

Terveim: egyéni és csoportos foglalkozások szervezése nőknek; táborok, workshopok; előadások önismereti témákban.

Milyen közösséget szeretnél építeni Szatmárnémetiben és a környéken?

Olyan női közösséget formálni, amelyiknek fontos az önismeret, az önszeretet és amiben megtanuljuk a fejlődést bevezetni az életünkbe úgy, hogy az jótékonyan hasson a mindennapjainkra.

Mit szeretnél, milyen érzéssel távozzanak azok, akik részt vesznek egy egyéni vagy csoportos folyamatban veled?

Azt szeretném, hogy azt érezzék, hogy egy támogató közegben önmaguk lehettek és elgondolkozzanak azon, ami velük történik és hogy felismerjék a változásokat a saját életükben.

Mit jelent számodra ma a belső egyensúly?

A belső egyensúly képessége, hogy a változó élethelyzetek és érzelmi hullámzások közepette is kapcsolatban maradjak önmagammal, és rugalmasan, ne pedig görcsösen reagáljak arra, ami történik velem.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi utadon?

Eddigi utamon arra vagyok a legbüszkébb, hogy volt bátorságom elindulni az önismeret és a változás útján. Szembenézni a saját félelmeinkkel és folyamatosan dolgozni azon, hogy változzunk a legjobb dolog, amit tehetünk önmagunkért.

Elérhetőségeim:

Telefonszám: 0731698073

E-mail címem: biankatamara10@gmail.com