A hazatérő madár – Kovács-Széles Andrea
A visszaút mindig simább. Az utasok csendesebbek. Majdnem azonos időtöltések minden járaton. Telefonbabrálás, keresztrejtvényfejtés terefere.
Szombat van. Szeptember ötödike.
„A busz kereke csak körbeforog, csak körbeforog a vá-ros-ban.” Ez a gyermekdal bujkál a nyelve alatt már hajnal óta. Figyel. És arra gondol, hogy holnap lesz harminc éves, a kislánya pedig betölti az első életévét.
Írisz. A kékszemű csoda. Talán épp most ébredezik. Aztán belesír a csendbe s az anyja álmába.
Endi rápillant az órára és lazít a sötétkék nyakkendőn. Már induláskor érezte, hogy idegesítően szorít. Az iskolában is utálta az egyenruhát, most ennél a cégnél is. Égszínkék ing, fojtogató merevséggel meg a sötétkék nyakkendő a vállalat lógójával kihímezve. Elegáns kaloda buszsofőröknek.
Már másfél órája suhan a táj. A rágógumijából kirágódik az ánizs és száradni kezd a torka.
Az első ülésen fiatal nő ül piros tűsarkúban, likrás harisnyában. Ez már felszálláskor a szemébe tűnt, pedig soha nem figyel oda az utasok öltözékére. Az arcvonások rögzülnek benne. „Magának fiam, kiváló az arcmemóriája. Fel van véve — mondta a főnök egy teszt után, majd vállon veregette. Legyen mindig éber fiam, ennyi a dolga.” Azt nem mondta, hogy itt őrülten hajtani kell.
És Endi hajt. Mert kell a pénz. Ha osztódhatna, legszívesebben egy másik járatra is feltenné magát. Akkor talán elég lenne a fizetés mindenre. Rezsire, benzinre, pelenkára. A banki kölcsön törlesztésére. A kajáról nem is beszélve.
Lassít, zebra.
Arra gondol, ma még nem evett semmit. Csak megivott egy kávét a cég büféjében és már indult is. Most sem érez éhséget, csak a torka szárad egyre.
A szeme sarkából rápillant arra a tűsarkú cipőre. Szép a nő, olyan üres szép „kezdjkivelem” nő. Nem a nő miatt szárad a torka. A táskájából kivesz egy energiaitalt és megissza. Mert az éberség a fontos!
A nap tétovázva botlik felhőből – felhőbe. Nyárból az őszbe. Talán menne is, meg nem is. Napteketória — apró keserű mosollyal rebben vissza a forgalomba. Két sebváltás között arra gondol, hogy jövőre mégiscsak kimegy Párizsba. A fények városában is lehet gürcölni. Majd, ha a felesége visszamegy dolgozni, s Íriszt is bölcsődébe lehet vinni.
Írisz. Vajon miket gügyöghet kicsi ágyában, rúg-kapálózva. Nem baj. Nemsokára elfogy ez az út, s megröptetlek Fényországban. Ötágú csillár körül.
Szinte megijed a saját hangjától, amikor szól az utasoknak, hogy hamarosan megállnak, és tíz percre kiszállhatnak a járműből. Iszonyú fáradság tör rá. Az éjszakát átforgolódta, tervezett, aggódott, kalkulált. A nagyszülők délelőtt jönnek, a barátok este. Mert kicsi a lakás…
Nyílnak az ajtók. Az utasok zsibbadtan kecmeregnek le a délelőttbe. Endi is leszáll, hogy friss levegő tóduljon a tüdejébe.
Még soha nem esett ennyire nehezére rámosolyogni az utasokra. A mosdóban hideg vizet csap az arcába, majd iszik egy kávét a pultnál.
A járdaszélen egy öreg cigányasszony ül. Ősz fonott haját göcsörtös ujjaival bontogatja. Ránéz Endire, és ráncos arcára csorog a könnye. És csak hajlong maga elé, mint a rég élt sámánok, és mondja azt a különös rigmust. „Madaram, madaram ma hazaszállsz / Fészked van ott is, várnak rád.” Endi ledobja a kötényébe az aprót, aztán siet vissza az utasaihoz. Leellenőrzi, hogy mindenki visszaült-e a járműbe, további jó utat kíván az utasoknak, és már indul is.
Csak az a szorítás nem enged a nyakkendője mögött.
És felbont egy újabb doboz energiaitalt.
„A busz kereke csak körbe forog, csak körbe forog a vá-ros-ban”. Azon kapja magát, hogy feltorlódó gondolatai közé, minduntalan becikázik ez a kis gyermekdal. Koncentrálnom kell, mindjárt dél van, már a külvárosban is nagy a forgalom — próbálja helyrerakni önmagát. Idős hölgy emelkedik ki a székéből.
— Endikém, Angyalszépréten leszállné
Belenéz a tükörbe, és a tőle megszokott kedvességgel szól hátra.
— Rendben Karola né Megállok Angyalszépréten.
A belváros lassan bedugul. Idegtépő tötymörgés méterről – méterre. A piros tűsarkú cipők hangtalan ritmust vernek a mokettán. A buszsofőr lazít a nyakkendőn, és legszívesebben ráborulna a volánra és aludna egyet. Nem tehetem. Várnak rám — üzeni a tudatának. Vár rám a boldogság, kék szemekkel, gügyögve.
A külvárosi benzinkútnál hirtelen nagyot fékez. Enyhe rémület moraj. A járda peremén ül az öreg cigányasszony, hosszú ősz haja a vállára omlik és sír. Hajlong maga elé, kezét ölébe ejtve. Endi ránéz a kilométerórára, ötven kilométert tett meg, és most hagy maga mögött egy másik várost. Mit keres itt ez a cigányasszony? A második mondatát már beleüvölti az utasok rémült tekintetébe.
— Mit keres itt ez a cigányasszony?
Az emberek dermedten nézik a külvárosi üres járdát. Endi látja az asszonyt, s tudja, hogy őt nézi, s azt motyogja maga elé: „Madaram, madaram ma hazaszállsz / Fészked van ott is, várnak rád”.
Félóra múlva Angyalszépréten leszáll Karola néni.
— Csókolom a családot Endiké Isten éltessen sokáig!
Alig bírja a köszönömet kinyögni. Mert a megállóban ott sír a vén cigányasszony. „Madaram… madaram…” És már senkitől se kérdi, hogy látnak-e odakint valakit.
Két óra után tíz perccel ér be a végállomásra. A homloka hideg veríték. A torka kiszárad. Az ing nedvesen tapad a hátához. Az utasok szedelőzködnek. Köszönnek, mennek. Harsányan kopognak a piros tűsarkok. Illegetve viszik az üres-szép „kezdjkivelem” nőt. Endi ül a busz lépcsőjén, és megissza a maradék energiaitalt…
Vasárnap. Szeptember 6.
Kékszemű csoda szuszog a kicsi gyermekágyban. Isten éltessen Írisz! Tortafelirat.
Egy panelház ablakán benéz a nap. Odabent Papp-Sáry Endrét élesztik újra a rohammentősök. Endit, aki ma lenne harminc éves. Valami jeges döbbenet jár a lépcsőházban, s viszik azt az élettelen testet. Szemhéja alatt alszanak a tervek, az álmok, a vágyak. Csak a felfújt lufik táncolnak az idegen áramlatokban…
Csontasszony áll a kórház folyosóján. Fájdalom-fészek egész lénye. Az orvos halk, mint az altatódalok.
— Kimerültség, stressz, koffein, taurin, ezek így mind együtt. Hajsza, amit a szíve nem bírt tovább…
Írisz tekintete a tévére tapad. Nevet és gügyög annak a piros busznak, gyermekdalnak. „A busz kereke csak körbeforog, csak körbeforog a vá-ros-ban”.
Apa-lélek-dal. És röptetéstelenség…
Két torta a konyhaasztalon…
Gyertyasors: égni örömben, bánatban.
Van úgy, hogy az ember lelke elmegy Párizsba szótlanul…
Van úgy, hogy egy idegen madár trillázni kezd az ablakon…
