A hazatérő madár – Kovács-Széles Andrea

A visszaút mindig simább. Az utasok csendesebbek. Majdnem azonos időtöltések minden járaton. Telefonbabrálás, keresztrejtvényfejtés terefere.

Szombat van. Szeptember ötödike.

„A busz kereke csak körbeforog, csak körbeforog a vá-ros-ban.” Ez a gyermekdal bujkál a nyelve alatt már hajnal óta. Figyel. És arra gondol, hogy holnap lesz harminc éves, a kislánya pedig betölti az első életévét.

Írisz. A kékszemű csoda. Talán épp most ébredezik. Aztán belesír a csendbe s az anyja álmába.

Endi rápillant az órára és lazít a sötétkék nyakkendőn. Már induláskor érezte, hogy idegesítően szorít. Az iskolában is utálta az egyenruhát, most ennél a cégnél is. Égszínkék ing, fojtogató merevséggel meg a sötétkék nyakkendő a vállalat lógójával kihímezve. Elegáns kaloda buszsofőröknek.

Már másfél órája suhan a táj. A rágógumijából kirágódik az ánizs és száradni kezd a torka.

Az első ülésen fiatal nő ül piros tűsarkúban, likrás harisnyában. Ez már felszálláskor a szemébe tűnt, pedig soha nem figyel oda az utasok öltözékére. Az arcvonások rögzülnek benne. „Magának fiam, kiváló az arcmemóriája. Fel van véve — mondta a főnök egy teszt után, majd vállon veregette. Legyen mindig éber fiam, ennyi a dolga.” Azt nem mondta, hogy itt őrülten hajtani kell.

És Endi hajt. Mert kell a pénz. Ha osztódhatna, legszívesebben egy másik járatra is feltenné magát. Akkor talán elég lenne a fizetés mindenre. Rezsire, benzinre, pelenkára. A banki kölcsön törlesztésére. A kajáról nem is beszélve.

Lassít, zebra.

Arra gondol, ma még nem evett semmit. Csak megivott egy kávét a cég büféjében és már indult is. Most sem érez éhséget, csak a torka szárad egyre.

A szeme sarkából rápillant arra a tűsarkú cipőre. Szép a nő, olyan üres szép „kezdjkivelem” nő. Nem a nő miatt szárad a torka. A táskájából kivesz egy energiaitalt és megissza. Mert az éberség a fontos!

A nap tétovázva botlik felhőből – felhőbe. Nyárból az őszbe. Talán menne is, meg nem is. Napteketória — apró keserű mosollyal rebben vissza a forgalomba. Két sebváltás között arra gondol, hogy jövőre mégiscsak kimegy Párizsba. A fények városában is lehet gürcölni. Majd, ha a felesége visszamegy dolgozni, s Íriszt is bölcsődébe lehet vinni.

Írisz. Vajon miket gügyöghet kicsi ágyában, rúg-kapálózva. Nem baj. Nemsokára elfogy ez az út, s megröptetlek Fényországban. Ötágú csillár körül.

Szinte megijed a saját hangjától, amikor szól az utasoknak, hogy hamarosan megállnak, és tíz percre kiszállhatnak a járműből. Iszonyú fáradság tör rá. Az éjszakát átforgolódta, tervezett, aggódott, kalkulált. A nagyszülők délelőtt jönnek, a barátok este. Mert kicsi a lakás…

Nyílnak az ajtók. Az utasok zsibbadtan kecmeregnek le a délelőttbe. Endi is leszáll, hogy friss levegő tóduljon a tüdejébe.

Még soha nem esett ennyire nehezére rámosolyogni az utasokra. A mosdóban hideg vizet csap az arcába, majd iszik egy kávét a pultnál.

A járdaszélen egy öreg cigányasszony ül. Ősz fonott haját göcsörtös ujjaival bontogatja. Ránéz Endire, és ráncos arcára csorog a könnye. És csak hajlong maga elé, mint a rég élt sámánok, és mondja azt a különös rigmust. „Madaram, madaram ma hazaszállsz / Fészked van ott is, várnak rád.” Endi ledobja a kötényébe az aprót, aztán siet vissza az utasaihoz. Leellenőrzi, hogy mindenki visszaült-e a járműbe, további jó utat kíván az utasoknak, és már indul is.

Csak az a szorítás nem enged a nyakkendője mögött.

És felbont egy újabb doboz energiaitalt.

„A busz kereke csak körbe forog, csak körbe forog a vá-ros-ban”. Azon kapja magát, hogy feltorlódó gondolatai közé, minduntalan becikázik ez a kis gyermekdal. Koncentrálnom kell, mindjárt dél van, már a külvárosban is nagy a forgalom — próbálja helyrerakni önmagát. Idős hölgy emelkedik ki a székéből.

— Endikém, Angyalszépréten leszállné

Belenéz a tükörbe, és a tőle megszokott kedvességgel szól hátra.

— Rendben Karola né Megállok Angyalszépréten.

A belváros lassan bedugul. Idegtépő tötymörgés méterről – méterre. A piros tűsarkú cipők hangtalan ritmust vernek a mokettán. A buszsofőr lazít a nyakkendőn, és legszívesebben ráborulna a volánra és aludna egyet.  Nem tehetem. Várnak rám — üzeni a tudatának. Vár rám a boldogság, kék szemekkel, gügyögve.

A külvárosi benzinkútnál hirtelen nagyot fékez. Enyhe rémület moraj. A járda peremén ül az öreg cigányasszony, hosszú ősz haja a vállára omlik és sír. Hajlong maga elé, kezét ölébe ejtve. Endi ránéz a kilométerórára, ötven kilométert tett meg, és most hagy maga mögött egy másik várost. Mit keres itt ez a cigányasszony? A második mondatát már beleüvölti az utasok rémült tekintetébe.

— Mit keres itt ez a cigányasszony?

Az emberek dermedten nézik a külvárosi üres járdát. Endi látja az asszonyt, s tudja, hogy őt nézi, s azt motyogja maga elé: „Madaram, madaram ma hazaszállsz / Fészked van ott is, várnak rád”.

Félóra múlva Angyalszépréten leszáll Karola néni.

— Csókolom a családot Endiké Isten éltessen sokáig!

Alig bírja a köszönömet kinyögni. Mert a megállóban ott sír a vén cigányasszony. „Madaram… madaram…” És már senkitől se kérdi, hogy látnak-e odakint valakit.

Két óra után tíz perccel ér be a végállomásra. A homloka hideg veríték. A torka kiszárad. Az ing nedvesen tapad a hátához. Az utasok szedelőzködnek. Köszönnek, mennek. Harsányan kopognak a piros tűsarkok. Illegetve viszik az üres-szép „kezdjkivelem” nőt. Endi ül a busz lépcsőjén, és megissza a maradék energiaitalt…

Vasárnap. Szeptember 6.

Kékszemű csoda szuszog a kicsi gyermekágyban. Isten éltessen Írisz! Tortafelirat.

Egy panelház ablakán benéz a nap. Odabent Papp-Sáry Endrét élesztik újra a rohammentősök. Endit, aki ma lenne harminc éves. Valami jeges döbbenet jár a lépcsőházban, s viszik azt az élettelen testet. Szemhéja alatt alszanak a tervek, az álmok, a vágyak. Csak a felfújt lufik táncolnak az idegen áramlatokban…

Csontasszony áll a kórház folyosóján. Fájdalom-fészek egész lénye. Az orvos halk, mint az altatódalok.

— Kimerültség, stressz, koffein, taurin, ezek így mind együtt. Hajsza, amit a szíve nem bírt tovább…

Írisz tekintete a tévére tapad. Nevet és gügyög annak a piros busznak, gyermekdalnak. „A busz kereke csak körbeforog, csak körbeforog a vá-ros-ban”.

Apa-lélek-dal. És röptetéstelenség…

Két torta a konyhaasztalon…

Gyertyasors: égni örömben, bánatban.

Van úgy, hogy az ember lelke elmegy Párizsba szótlanul…

Van úgy, hogy egy idegen madár trillázni kezd az ablakon…