A ballagás nemcsak a diákok számára különleges és megható pillanat, hanem a szülőknek is egy fontos korszak lezárását jelenti. Egy hosszú, emlékekkel teli út ér véget ilyenkor: az első iskolai naptól a közös élményeken át egészen addig a pillanatig, amikor a gyermek már felnőttként áll a jövő kapujában. Varga Eszternek, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzős diákjának édesanyja, Nagy Angéla őszintén mesélt a büszkeségről, a meghatottságról és azokról az emlékekről, amelyeket örökre a szívében őriz.

Milyen érzés szülőként a gyermeke ballagására készülni?

Felemelő érzés. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelt ez az idő, és már itt tartunk, hogy elballag.Emlékszik még az első iskolai napjára?

Mi jut most eszébe róla?

Igen, nagyon is emlékszem rá. Még most is magam előtt látom, milyen kicsi volt, amikor először belépett az iskola kapuján. Hihetetlen látni, mennyit nőtt és mennyit változott az évek alatt.

Mi az, amire a legbüszkébb vele kapcsolatban?

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy rendes, tisztességes felnőtt vált belőle, akire mindig lehet számítani.

Mikor érezte először azt, hogy „már felnőtt” a gyereke?

Talán akkor, amikor egyre önállóbb lett, és láttam rajta, hogy felelősségteljesen gondolkodik és dönt a saját dolgairól.

Mi volt a legszebb közös iskolás emlékük?

Az egyik legszebb emlékem az volt, amikor a szülők és a gyerekek együtt szánkózni mentek még alsó tagozatban, körülbelül első és negyedik osztály között. Nagyon jó hangulatú, vidám közös élmény volt, amire szívesen emlékszem vissza.

Mit kíván a gyermekének a következő évekre?

Sok egészséget, boldogságot, és hogy minden jó és szép dolog kísérje az útján.

Ki izgul jobban ma: a diák vagy a szülő?

Szerintem mindkettő nagyon izgul, de talán a szülő egy kicsit még jobban is. Ez egy nagyon megható pillanat, amikor az ember látja, hogy a gyermeke egy új életszakaszba lép, és ilyenkor természetes, hogy tele van érzelmekkel és büszkeséggel.

Mi volt a legviccesebb iskolás történet?

A farsangok mindig nagyon viccesek és emlékezetesek voltak, sok nevetéssel és jó pillanattal.

Mi az, amit biztosan nem fog hiányolni az iskolai évekből?

Talán a korán kelések és a dolgozatok izgalma nem fog hiányozni.

Volt olyan pillanat, amikor azt mondta: „ezt nem hiszem el, hogy már ekkora”?

Igen, volt ilyen pillanat, különösen a 18. születésnapján. Akkor döbbentem rá igazán, milyen gyorsan felnőtt, mintha csak tegnap lett volna kisgyerek.

Milyennek látja a gyermekét?

Gyönyörűnek látom, kívül-belül. Számomra ő a legszebb, és ez nem csak a külsejére vonatkozik, hanem arra is, ahogyan gondolkodik, ahogyan viselkedik másokkal. Nagyon rendes, tisztelettudó ember, akire mindig lehet számítani. Büszke vagyok arra, amilyen felnőtté vált, mert jó szívű és értékes ember lett belőle.

Mi jut eszébe erről a napról: büszkeség vagy meghatottság? Milyen útravalót szeretne adni neki?

Mindkettő, büszkeség és meghatottság is egyszerre. Nagyon erős érzés látni, hogy eljutott idáig. Az útravaló neki az, hogy mindig maradjon ember minden körülmények között, bármerre is viszi az élet.

Mit remél, milyen ember lesz a jövőben?

Azt remélem, hogy egy tisztességes és rendes ember marad, aki megállja a helyét az életben.

Mi az a tanács, amit most adna neki?

Azt, hogy mindig maradjon önmaga, és soha ne felejtse el azokat az értékeket, amiket eddig is képviselt.

Mit jelent önnek az, hogy most lezárul egy korszak?

Számomra azt jelenti, hogy egy nagyon szép időszak véget ér az életünkben, hiszen a gyermekem felnőtt, és most egy új fejezet kezdődik számára és számunkra is.

Melyik pillanatot őrizné meg az iskolás évekből?

Azt a pillanatot őrzöm meg legszívesebben, amikor először vittem el előkészítő osztályba. Akkor kezdődött el ez a hosszú, szép út.