Mindenki nézi, de senki nem látja őket igazán. Összesúgnak mögöttük a hölgyek és urak, szemeik csak rájuk tapadnak, amikor a férfi feláll, és táncra kéri kezét. Az érintés ismerős, titkokat hordoz, de ezt nem tudja senki, vakok a nézők e játszmában. A nő most az egyszer enged, követi a táncparkettre, és testük összefonódik, egybeillik, mint két puzzledarab. Apró szavak hagyják el ajkaikat, amiket senki nem ért, hisz ők saját nyelvükön beszélnek, ahogy mindig is tették.

A férfi bal lábbal előre lép, a nő pedig jobbal hátra, párhuzamosan haladnak, senki nem is sejti, hogy ez a két, látszólag párhuzamos, metszette egymást korábban. A nő jobb lábbal oldalra lép, majd a balt hozzá zárja, a férfi tükrözve ugyanezt csinálja. Tagadhatatlan, hogy egy hullámhosszon mozognak, hisz csak egymás íriszét nézik, egyszerre lépnek, és nem tudni, ki a vezető, vagy a követő az ő táncukban. Biztonságban érzik magukat, hisz nem sejtik, hogy bárki is kinyitná szemeit míg ők újra és újra felfedezik egymást a tánc leple alatt. Hirtelen a férfi bal lábbal előrelép, a jobbal továbbhalad, majd megállnak egy pillanatra. Nem hallatszik más, csak a levegővételük a teremben, de ők ebből is értik egymást. Friss levegőt szívnak egymás nyakából és lelkéből, azt hiszik ez a tánc örökké tart, hogy ez most csak az övék. A nő jobb lábbal oldalra lép, enyhén jobbra fordul, majd a bal lábát a mellé zárja. Fél, tudja, hogy soha nem fog szabadulni a varázstól, a lehetőségek izgalmától. Érzi a férfi tenyerét a hátán, ahogy a tenyerének életvonalával térképet vés a szívéig. Bár ilyen egyszerű lenne minden pillanat kettejük között. Bár ne kéne úgy tenniük, mintha ezelőtt sose érezték volna egymást. A férfi bal lábbal előrelép, és kissé balra nyit, míg a nő ugyanezt teszi a jobb oldalba. Mindenki más színtelen, mindenki az illő lépéseket teszi, de ők színdús mozdulatokkal kitörnek a megszokott ritmusból. Minden lépés, minden kézcsúsztatás emlékeket hordoz, amikhez nem ér fel semmi e világon. Egy negatív tekintetre sem figyelnek, most az egyszer megengedik maguknak, hogy a határvonalon táncoljanak. A nő bal lábbal oldalra lép, jobb lábbal oldalra zár, végül a bal lábát mellé zárja, és amikor azt hinné, vége a tiltott táncnak, a férfi köré fonja karjait és leengedi partnerét. Megáll az idő. A titkok feltörni készülnek, a határ pedig, amit egyszer ismertek, kezd elhomályosodni. De a férfi visszaemeli maga elé, a jeggyűrű a kezén pedig körbeforog, mint egy jel a nézők, és saját maga számára.

A nő megköszöni a táncot, és bár visszakozva, elhagyja a táncparkettet, azzal együtt pedig pillanatnyi örömét is. A magassarkúja kopogásában ismerik fel szívüknek szapora dobogását, hisz mindketten tudják, hogy kettejük tánca ezzel nem érte el még végét. És hosszú ideig még nem is fogja…