Szép szám, nagy szám a 33, azt üzeni, hogy a találkozóink életképesek, hogy igény, szükség van rájuk, és ez az igény valószínűleg 30–40 év múlva is létezni fog. Természetesen ez nemcsak úgy magától van, éltetni, vigyázni kell azt a tüzet, amely a találkozóinkat létrehozta, és folyamatosan működteti. Gondoskodást, őrzést, folyamatos táplálást igényel.

Ennek évezredes hagyományai vannak. Az ókori görögöknél Hestia (a görögöknél) vagy Vesta (a rómaiaknál) a tűz és a házi tűzhelyek istenasszonya volt, ő személyesítette meg egyrészt a tűzhelyt, a családi békét, másrészt a tűzben rejlő isteni erőt, áldást, vagyis a tűzről már akkoriban is sokkal többet gondoltak, hittek, mint az első ránézésre látszik. A tűz birtoklása a régi görögöknél isteni privilégium volt. A monda szerint Prométheusz, egy titán, félisten lopta el az istenek tüzét és adta az embereknek.

Amikor az elődeink Trianon után szorgalmazták és működtedték a véndiáktalálkozókat, nem azért tették, mert sürgős szórakoznivalójuk akadt és legalább egyszer egy évben szerettek volna jó zenével, fínom ételekkel és italokkal kirugni a hámból, már akkor sokkal többről volt szó.  A rendezvény messze túlmutatott az osztálytalálkozókon; közösséget teremtő, közösséget éltető ereje volt, a térség magyarságának tanult rétegét fogta egybe és ezzel egy példaértékű magatartásmódot körvonalazott, minden itt élő, vagy innen elszármazott több száz, több ezer mérföldre élő kortársunk számára. Egy olyan feladatkört, szerepkört vállalt fel, amelyre megítélésem szerint ma, holnap és holnapután is szükség lesz

Generációk közötti kapcsolatteremtésről, kapcsolatok ápolásáról is szólt. Ez már akkor sem csak azt jelentette, hogy a fiatalok tanulnak, követendő példákat sajátítanak el az idősebbektől, hanem azt, hogy idősebbek is tanulhatnak a fiataloktól, átvehetik a javaslataikat, meglátásaikat. A véndiák találkozók ugyanis egy rugalmas, állandóan változni, megújulni kész folyamatba illeszkednek.

Ahhoz a generációhoz tartozom, akik közül még sokan emlékeznek a négyszáz éves jubileumi ünnepségekre, a tanár-diák mérkőzésekre, Gyuszi bácsira a pedellusra, aki a pincében a téli tüzelőt osztogatta, és Erzsike nénire, az iskola mindenesére, aki az épületben lakott és akinek nagyobb tekintélye volt néhány tanárnál. Emlékezünk a tanár-diák színpadi előadásokra, a Légy jó mindhalálig, Budai Nagy Antal vagy a Kőszívű ember fiai színművekre, arra, hogy az iskola udvarán létesített jégpáján milyen elegánsan korcsolyázott Haller Ferenc tanár úr, miközben a bámészkodók a Vén diófa dallamát hallgatták, emlékezünk Tereh Géza, Terebesi Sándor, dr. Kós Ferenc, Csapó Sándor, Antal Péter és Burai Béla tanár urakra, vagy az elvtársi találkozóknak becézett szülő-tanár találkozókról, hogy az év végi torna bemutatókról se feledkezzünk meg.

Egy erőteljesen globalizálódó világban, nemzeti kisebbségként nemcsak nemzeti identitásunk őrzése a feladat, hanem azoknak a hagyományoknak az ápolása, éltetése, amelyek a lekritikusabb időszakokon is átsegítették ezt a közösséget.

A tűznek égnie kell! Miközben erre vigyázunk, emlékezzünk azokra, akik a legkilátástalanabb időszakokban, a talajtalanítás, egybemosás, hagyományokat tipró időkben is éltették a tüzet, amely az 1989-es változások után immár 33. alkalommal hívja össze és tartja egybe az egykori iskolatársakat. Ne feledkezzünk meg Ligeti László Zoltán tanár úrról, aki a kilencves évek elején újraélesztette ez a tüzet, és azért, hogy az utánunk következő generációk se feledkezzenek meg erről, azt javasoltam a Véndiákszövetség vezetőségének, hogy készítsünk egy, a nevével fémjelzett oklevelet, emléklapot. Természetesen ennek nem az a szerepe, hogy a vezetőség egymásnak osztogassa sűrű vállveregetések közepette. Ezt a megnyitó ünnepségen kapnák azok, akik anyagilag is hozzájárulnak ahhoz, hogy jövőre is meg tudjuk tartani a találkozót.

Emlékeztet majd arra is, hogy ne térjünk le az általuk, általa kijelölt útról az önfeledt szórakozás és a buli hangulat, vagy az öncélú szereplés irányába, hanem maradjon ez a tanult magyarság értékőrző, érték gyarapító, példaértékű ünnepe. Akiknek más igényei vannak, azok kiélhetik ezeket a családi hétvégeken, városnapokon, esküvőkön, keresztelőkön, böllérversenyeken, borkóstolókon és még sorolhatnám a lehetőséget.

Vigyáznunk kell a jövőben arra is, hogy megőrizzük a szövetség demokratikus jellegét. Az volt a kiindulópont, hogy nincsenek első- és másodosztályú véndiákok, azonos jogokkal rendelkező véndiákok vannak egy nagy, demokratikus szervezetben, akik számára meg kell teremteni a lehetőségeket, fórumokat, hogy elmondhassák a véleményeiket, javaslataikat. Még a gyűléseink is nyitottak kell legyenek, senki se féljen attól, hogy majd 700–800 részvevő lesz, vagy ennyien fognak hozzá szólni a napirendhez. Legfeljebb arra számíthatunk, hogy 10–12 személy helyett 15–20-an leszünk.

A műsorok, tevékenységek sorát ezúttal is igyekeztünk úgy összeállítani, hogy lehetőleg sokféle igényt elégítsenek ki, olyanokat, amelyekben kicsit mindenki főszereplőnek érezheti magát. Lesz kvízjáték, lesznek mérkőzések, osztálytalálkozók, könyvbemutatók, kiállítások, megszervezzük a kerek évfordulós végzősök felvonulását, lesznek rövid beszédek, koszorúzások, zene, előadások. Az Iparosotthonban Fehér Imola szervezésében folytatódik az Ez is Szatmár sorozat kiállítás, amelyen pozitív változásokat láthatunk városunkban, Bob Lóránd képregényének rajzai a Berenczei Kováts család történetét ismerteti. Itt láthatják az érdeklődők Merkli Evelin legújabb ruhaterveit, Matusinka Beáta fotóit, amelyeken távoli népek kultúráját, szokásait népszerűsíti. A szövetség természetesen a jövőre is gondol, ezért ad helyet a művészeti líceum végzős növendékei, Lepedus Ildikó tanárnő tanítványai tárlatának az Iparosotthonban, valamint Ács Muhi Klára 11. osztályos tanuló tárlatának a filharmónia előcsarnokában. Ők azok, akik rövidesen véndiákok lesznek és nekünk szükségünk van rájuk, mert nem csak múltban, jelenben hanem a jövőben is gondolkozunk. Lesz véndiák kvízjáték és borkóstoló is. Ennek a tevékenység-sorozatnak a keretén belül kerül sor a diákantológia kötet, valamint a Szamos folyóirat legújabb számának a bemutatására, amelyeket Elek György ismertet a helyszínen. A fentieket rövid zenei produkciók is színesítik Nagy Máté és Hága Jázmin közreműködésével.

A kulturális műsorok sora megítélésem szerint kicsit túlméretezett, elsősorban nem azért, mert nem lenne erre igény, hanem azért, mert az adott idő nagyon kevés és csak a kiállított, bemutatott anyagok felszínes megismerésére elég. Persze ezeket a tárlatokat később is meg lehet tekinteni, de köztudott, hogy erre milyen kevesen kíváncsiak, milyen kesen mennek el.

Városnéző séta zárja a fenti programokat, amelyben minden érdeklődő, elsősorban a külföldön élők a helyszínen találkozhatnak a megyeközpontban zajló pozitív változásokkal.

A továbbiakban, az esti pogramok keretében a szórakozásról, kikapcsolódásról szól a történet záróráig. Mindenkinek nemcsak önfeledt, hanem tartalmas, emlékezetes kikapcsolódást kívánok.